A képzeletbeli híd idén a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról és gazdag történelméről híres német fővárost, Berlint és Budapestet köti össze klasszikus zenei, jazz- és popkoncertek, valamint kultikus filmek vetítések révén.
„Amikor az európai családhoz tartozást vállaltuk, döntöttünk, hogy egy közösség tagjai leszünk. Ez nem önző nemzetek egymással marakodó, alkudozó fóruma, hanem egymást tisztelő, szerető nemzetek családja.
Ezért tennünk is kell valamit! Az Európai Hidak fesztivál ezentúl két várost köt össze, csereprogrammá válik: idén mi megyünk Berlinbe és a berlini Konzerthausorchester jön ide. Nagy öröm, hogy végre bemutathatom Budapestnek őket, a Fesztiválzenekart pedig Berlinnek." - hangsúlyozta Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója.
A nyitónap estéjén egy klasszikus zenei csemegét kínáló, német és magyar előadókat és zeneszerzőket egyaránt felvonultató koncert, a Von Bartók bis Bartók - Bartóktól Bartókig várja a nézőket.
Az első részben a 2020-as Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny díjnyertes alkotásai, Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Horváth Balázs darabjai, valamint Matthias Pintscher Occultation című műve csendül fel, olyan kiváló művészekkel, mint Simon Höfele, Pálfalvi Tamás és Benyus János.
A folytatásban a Modern Art Orchestra big band átdolgozásában, Fekete-Kovács Kornél, Tony Lakatos, Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós és Gőz László közreműködésében lesz hallható Bartók Béla Tizenöt magyar parasztdal című zongoraciklusa.
A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 18-ai és 19-ei koncertjén Liszt Ferenc művei szólalnak meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A két este műsorában a Lenau Faustján alapuló Mefisztó-keringő és a legendás Goethe-mű nyomán készült Faust-szimfónia mellett, az Esz-dúr zongoraverseny is helyet kapott,
a koncert szólistája pedig a nemzedéke egyik legeredetibb előadóművészeként számon tartott, zágrábi születésű Dejan Lazić.
120 év német és magyar dalterméséből ad ízelítőt a Fesztivál Színházban látható, Berlin-Budapest Lieder címet viselő est, amely során Horti Lilla szoprán és Benjamin Appl bariton tolmácsolásában élvezhetjük a többi között Bartók ritkán hallható Ady-dalait és Schönberg az első berlini kabaré, az Überbrettl számára szerzett darabjait.
A fesztivál klasszikus zenei programjára a koronát Fischer Iván és a Konzerthausorchester Berlin koncertje teszi fel.
Különleges pillanatoknak lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak az eseményre, amelyen az idén hetvenéves dirigens azt a zenekart vezényli, amelynek 2012-től 2018-ig – a Budapesti Fesztiválzenekar mellett – zeneigazgatóként az élén állt. A koncert szólistája a németországi születésű Mirijam Contzen hegedűművész lesz, aki aki 1988-tól Varga Tibor tanítványa volt.
Az Európai Hidak fesztivál rendkívül sokszínű kínálata a könnyűzenét kedvelők számára is vonzó koncerteket tartogat.
Az elektronikus zenei színtér egyik emblematikus berlini alakja, Henrik Schwarz DJ és producer legújabb projektjében a klasszikus zenét és a technót társítja. Az amszterdami Alma Quartet vonósnégyessel közös koncertjén, két műsoruk zenei anyagából adnak ízelítőt.
A különböző műfajok és stílusirányzatok kreatív ötvözése jellemzi Snétberger Ferenc és zenésztársai, Tzumo Árpád, Josh Ginsburg és Toni Snétberger Itthon-otthon című estjét is,
amelyen nemcsak a jazz találkozik a klasszikus, a roma és a latin zenei hagyományokkal, de két ország zenei és kulturális kincseinek harmóniája is megteremtődik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között.
Németország egyik legfelkapottabb zenészegyénisége, a szarkasztikus humorú szerzeményeivel és vírusvideóként terjedő reklámdalaival hírnevet szerzett Friedrich Liechtenstein és triója jazzbe hajló, könnyed vokális popzenét hoz a budapesti közönségnek.
A filmrajongók is valódi ínyencségeknek örülhetnek a fesztivál napjaiban, hiszen olyan filmtörténeti jelentőségű alkotásokat élvezhetnek nagy vásznon, mint
a megindítóan szép Berlin felett az ég, a hetvenes-nyolcvanas évek új német filmjének kultikus Fassbinder-mozija, a Maria Braun házassága vagy a 2000-es évek egyik jelentős német filmsikere, a Good bye, Lenin!
Az Európai Hidak Berlin témájú irodalmi estjén Parti Nagy Lajos, Márton László és Kukorelly Endre berlini, míg az évtizedek óta hazánkban élő kávéház-tulajdonos, Wilhelm Droste budapesti élményeiről mesél. A beszélgetéseket Dés László és Dés András foglalja zenei keretbe.
Bővebb információ az Európai Hidak fesztiválról a BFZ honlapján elérhető.
Fejléckép: Fischer Iván (fotó: Stiller Ákos/ Budapesti Fesztiválzenekar)