Klasszikus

Berlioz-ritkasággal ünnepli a karácsonyt a Nemzeti Filharmonikusok

2025.12.10. 13:05
Ajánlom
A zeneszerző Krisztus gyermekkora című oratóriuma Magyarországon nem túl ismert, ám az utóbbi években az együttes és Vashegyi György főzeneigazgató a francia romantika számos különlegességét közel hozta már a hazai közönséghez.

Mi lehetne szebb hangzó ajándék egy héttel karácsony előtt, mint egy Magyarországon ismeretlen, háromrészes oratórium, amely éppen Jézus életének kevéssé taglalt szakaszáról, a Megváltó gyermekkoráról szól?

Hector Berlioz 1850 és 1854 között dolgozott a kompozíción, amely Jézus életének azt az epizódját dolgozza fel, amikor a szent család Egyiptomba menekül.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjét a francia zenekultúra értékei iránt elkötelezett Vashegyi György vezényli, a Krisztus gyermekkora szólistái, Cyrille Dubois, Anna Dowsley, Lysandre Châlon és Thomas Dolié nemzetközi hírű énekesek.

AnnaDowsley-130618.png

Anna Dowsley (Fotó/Forrás: Jasmin Simmons / Nemzeti Filharmonikusok)

A Nemzeti Filharmonikus Zenekartól és a Nemzeti Énekkartól számos izgalmas felfedezésnek beillő produkciót hallhattunk az utóbbi években. Vashegyi György főzeneigazgató vezényletével most újabb különlegességet készülnek bemutatni, a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos karácsonyi koncertjén: Hector Berlioz nagyszabású, háromrészes oratóriumát, a Krisztus gyermekkorát, amelyet a zeneszerző a saját szövegére komponált.

Különös történet fűződik a darab egy részletének legelső megszólalásához.

Berlioz, aki pályafutása során sokszor tapasztalt személye iránti ellenszenvet és rosszindulatot, a későbbi kompozíció egy tételét álnéven mutatta be,

azok pedig, akik művészetének szenvedélyes elutasítói voltak, nagy tetszéssel fogadták az „ismeretlen 17. századi szerző, Ducré” zenéjét.

Berlioz: Krisztus gyermekkora

december 17. 19:30 Müpa

Le Récitant/Le Centurion: Cyrille Dubois
La vierge Marie: Anna Dowsley
Joseph/Polydorus: Lysandre Châlon
Hérode/Le Père de famille: Thomas Dolié

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Vezényel: Vashegyi György

Az ünnepi hangversenyről itt érhető el további információ. >>>

Fejléckép: Cyrille Dubois (fotó: Jean-Baptiste Millot)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mihez kezdjünk a gonosszal? – kritika a Csak egy baleset című filmről

A hazájában üldözött Dzsafar Panahi Arany Pálma-díjas alkotásában egy örök erkölcsi csapdahelyzetet vázol fel: hogyan lépjünk fel a gonosszal szemben anélkül, hogy magunk is azzá válnánk? Csak egy baleset kritika.
Klasszikus

Magyar művészek lemezeit ismerték el

A digitális felvételeknek szentelt Native DSD platform év eleji listájában több magyar művész albuma is helyet kapott, sőt a közönségkedvenc is egy Bartók-lemez lett.
Klasszikus

Riccardo Muti olasz börtönben koncertezett

A neves karmester a 2004-ben általa alapított Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a rendhagyó helyszínen, ahol egy szimbolikus jelentésű darabba a fogvatartottak is bekapcsolódtak.
Színház

A Sátántangóval ünnepli a magyar kultúra napját a Csiky Gergely Színház

Krasznahorkai László kultikus regénye, a Sátántangó áll a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyar kultúra napi programjának középpontjában: az irodalom, a zene és a képzőművészet párbeszédére épülő esten a mű új olvasata bontakozik ki.
Vizuál

Nemes Jeles Lászlótól Enyedi Ildikóig – erős mezőny állt össze a 45. Magyar Filmszemlén

Mások mellett Nemes Jeles László, Deák Kristóf, Fliegauf Bence, Olasz Renátó, Pálfi György, Sophy Romvari, Holtai Gábor, Enyedi Ildikó, Nagy Borbála és Soós Bálint Dániel rendezését is beválogatták a 45. Magyar Filmszemle programjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapest hangversenyén

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Klasszikus interjú

Zombola Péter: „Mindig az érzelmek inspirálnak”

Zombola Péter zeneszerzőt választotta 2026-ban az év zeneszerzőjének az International Classical Music Awards (ICMA) nemzetközi zsűrije. A döntéssel első alkalommal részesült magyar alkotó a Composer of the Year díjban.
Klasszikus hír

Zombola Pétert választotta az év zeneszerzőjének az ICMA

Közzétették az International Classical Music Award 2026-os elismeréseinek díjazottjait. A szervezet először ítélte oda magyar zeneszerzőnek a rangos címet, de a kitüntetettek között több név is ismerős lehet a hazai közönségnek.
Klasszikus ajánló

A szalonok hangulatát idézi meg a III. FAB Winterfest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin által alapított Fesztivál Akadémia Budapest ismét világhírű művészekkel várja háromnapos téli fesztiválján a közönséget a már megszokott mesebeli helyszínen: a lillafüredi Palotaszállóban.
Klasszikus hír

Riccardo Muti olasz börtönben koncertezett

A neves karmester a 2004-ben általa alapított Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a rendhagyó helyszínen, ahol egy szimbolikus jelentésű darabba a fogvatartottak is bekapcsolódtak.