Klasszikus

Beszélgetőkönyv jelent meg Eötvös Péterrel német nyelven

2019.09.08. 10:25
Ajánlom
Bemutatták Eötvös Péter és Pedro Amaral Parlando – Rubato című kötetének német kiadását Berlinben.

Eötvös Péter és Pedro Amaral 2010-ben ültek le beszélgetni, ezek a találkozások teszik ki a most németül is megjelent Parlando – Rubato című könyv gerincét. A könyvben szó esik Eötvös kilenc operájáról, alkotótársairól, munkájának műhelytitkairól, megnyilatkozásait Pedro Amaral karmester zeneszerző magyarázatai kísérik.

Eötvös Péter a könyvbemutató előtt a német közmédiának nyilatkozott. Az utóbbi évek terméséből kiemelte Alle vittime senza nome (A névtelen áldozatoknak) című darabot, amelyet a négy legnagyobb olasz szimfonikus zenekar közös felkérésére írt. Ahogy elmondta, ez a szimfonikus mű egy őt manapság is élénken foglalkoztató ügyről, a menekültkérdésről szól. Középpontjában az Afrikából és az arab országokból Európa felé elinduló emberek állnak, akik „azokba a szörnyű kis gumicsónakokba beülve nem érik el a partot”. Számára mindez azért fontos, mert „emberekről van szó, nőkről, férfiakról és különösen -gyerekekről, akiket nap mint nap látunk a televízióban, akiknek szemük van és látnak, egészen addig, amíg a hajó egyszer csak elsüllyed és már nem élnek”.

DanielDittus_photo_kicsi-100344.jpg

Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Daniel Dittus)

A berlini bemutató a Collegium Hungaricumban zajlott, ahol Földényi F. László irodalomtörténész, esztéta vezette a beszélgetést.

A könyv magyarul 2015-ben jelent meg a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál (és itt lehet megvásárolni).

Eötvössel ősszel többször is találkozhat a magyar közönség. Szeptember 17-én a Musikfabrik Köln élére áll a Müpában, október 10-én és 12-én az Angels in America című operáját mutatják be ugyanitt. Szintén a Müpában vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart október 31-én.

A politika vált a legfőbb beszédtémává. Ennek nem kéne így lennie.

Kapcsolódó

A politika vált a legfőbb beszédtémává. Ennek nem kéne így lennie.

Októberben mutatják be Budapesten Eötvös Péter tizenöt éves operáját, az Angyalok Amerikábant. Ennek kapcsán olvasható interjú a világ egyik legkeresettebb operaszerzőjével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.
Klasszikus ajánló

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.