Klasszikus

Bevette Ázsiát a Concerto Budapest

2017.06.09. 11:38
Ajánlom
Keller András együttese május közepén indult ázsiai turnéra Gidon Kremer kamaraegyüttesével, a húszéves Kremerata Balticával.

Igazi klasszikus zenei szupergroup: az eggyé olvadt két zenekar és a két kiváló hegedűművész együttes játéka Peking, Xi’an, Szöul és Taipei koncerttermeit hódította meg elsöprő sikerrel: a pekingi Kínai Nemzeti Nagyszínházban adott koncerten szűnni nem akaró tapssal négy ráadást is követelt a nagyérdemű. A turné zárókoncertjét Taipeiben egyszerűen „az év legnagyszerűbb koncertjeként” hirdették a helyi híradások.

Gidon Kremer és Keller András

Gidon Kremer és Keller András (Fotó/Forrás: Fejér-Tóth Gábor)

A két művész vezetésével európai klasszikusokat és kortárs modernek darabjait vitték el a helyi közönségnek. Közös küldetésüknek adózva – a rendhagyó műsorszerkesztéssel, és a művészeti értékek középpontba állításával – hirdették a zenei nyelv sokszínűségét, gazdagságát.

Az idén 110 éves Concerto Budapest zenekart éppen 10 éve vezeti a legrangosabb nemzetközi és hazai díjakkal kitüntetett kiváló hegedűművész és karmester, a világhírű Keller Quartet alapítója, Keller András. Irányítása alatt a zenekarhoz sok fiatal, ígéretes tehetség csatlakozott, a megfrissült zenekar ezáltal új színt hozott a zeneéletbe. Az évtizedes fejlődés eredményeképpen immár nagy megbecsülésnek örvendenek szerte a világon, folyamatos meghívásokat kapnak Kína, Franciaország, Németország, Japán, Spanyolország, Egyesült Államok rangos koncerttermeibe.

Concerto Kremerata CNCPA 2017

Concerto Kremerata CNCPA 2017

Keller gyakran hív meg világsztár vendégművészeket és külföldi szólistákat Magyarországra, többek között az idén 70 éves Gidon Kremert is, akihez évtizedes művészbarátság fűzi. A mester által alapított Kremerata Baltica vonószenekart a világ legjobbjai közt tartják számon. Számos rangos díj birtokosai és több CD-felvétel is őrzi munkásságukat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Káel Csaba lesz Andy Vajna utódja

A Kormányinfón árulta el Gulyás Gergely az új filmügyi kormánybiztos személyét.
Vizuál

A nap, amikor a Balatonnál nyaraló keletnémetekből nyugatnémetek lettek

A határnyitás és előzményeinek fényképes dokumentumai a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában.
Könyv

Mesekönyv segít feldolgozni a legrázósabb témákat is

Válás, halál, internet, egy barátság dinamikája – Shona Innes könyvei kisgyerekeknek segítenek megbirkózni a felnőtteknek is nehezen emészthető kérdésekkel. A klinikai pszichológus szerző nemrég Magyarországon járt, hogy személyesen is meglátogassa kötetei illusztrátorát, Agócs Íriszt.
Jazz/World

A növények „énekéből” csinált zenét ez a férfi

Mit mondanának a növények, ha beszélni tudnának? Ismerd meg a kaliforniai Nico Georist, aki két évet töltött a növényvilág nyelvének megfejtésével egy olyan technológia segítségével, amely a növények rezgéseit zenévé változtatja.
Plusz

„Valahányszor elmegyek az épület előtt, mindig megdobog a szívem”

Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész a Pesti Vigadó földszintjén található csillárok megálmodója. A világítótestek megszületésének és létrehozásának körülményeiről kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Pécsi barangolások a Partitúra stábjával

A nyári ismétlő részek utolsó állomásaként Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsora a Dunántúl legnagyobb városába, Pécsre látogat. Az adás augusztus 25-én vasárnap, 13.25 órától tekinthető meg a Duna Televízióban.
Klasszikus videó

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Klasszikus ajánló

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.
Klasszikus ajánló

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Klasszikus kritika

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.