Klasszikus

Bicentenárium a Wagner-villa nélkül?

2012.07.09. 11:07
Ajánlom
Christian Thielemann karmester szerint tarthatatlan, hogy a Villa Wahnfried felújításával ne végezzenek a jövő évi évfordulóig.

A Bayreuthi Ünnepi Játékok zenei tanácsadója azért emelte fel szavát, mert a jelenlegi tervek szerint csak 2014-re fejeződne be a villa teljes felújítása. Bayreuth város vezetése még januárban határozott úgy, hogy 2012 tavaszán kell elindulnia a rekonstrukciónak, amely most mégis késik. A jelenlegi állás szerint 2013-ban a játékok kezdetéig folyna a munka, a fesztivál alatt szünetelne, a tizenöt millió euróra becsült költségű felújítás befejezése így akár 2014 nyaráig is elhúzódhatna. "A Villa Wahnfried és a kert jelenleg úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna, kidöntött fák, kitört ablakok. Egyszerűen botrányos." - fogalmazott Christian Thielemann, hozzátéve, hogy őt nem érdeklik sem az egyeztetési nehézségek (a szövetségi kulturális kormányzat, a bajor tartomány és magán cégek állják a költségeket), sem a tervezési problémák, a Wahnfriednak 2013-ban meg kell nyílnia.

A bicentenárium előtt másik ügy is borzolja a kedélyeket Bayreuthban. Iris Wagner, a jelenlegi intendánsoknak közeli rokona kampányt indított a bajor lapokban az ellen, hogy a villa kertjében kávézót és múzeumüzletet létesítsenek. A felbőszült unokatestvér arcátlanságnak és abszurd ötletnek nevezte, hogy Richard és Cosima Wagner sírjának közelében kávézó nyíljon és a múzeumot úgy bővítsék, hogy múzeumshopot is ki lehessen alakítani. A turisztikai bevételeket növelő elképzelés eredetileg a városi tanácstól érkezett. A tiltakozás miatt végül megváltoztatták a terveket, a kávézó a kertészlakba kerül, az üzlet pedig a villa előterébe. Az idei, 101. Bayreuthi Ünnepi Játékok programsorozata július 25-én kezdődik A bolygó hollandival. A nyitóelőadásra számos magas rangú vendéget várnak. Angela Merkel szövetségi kancellár, Joachim Gauck szövetségi elnök mellett Guido Westerwelle, Philipp Rösler, Daniel Bahr miniszterek is jelezték részvételüket. A premieren Horst Seehofer bajor miniszterelnök és szinte a teljes bajor kormány is megjelenik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.