Aki találkozott már rézfúvós művészekkel, tapasztalhatta, hogy nem mindennapi emberek. Ők a zenekar keményfiúi, sok szólamszünettel, de ha dolguk van, azt okvetlenül észreveszi a közönség. Nehezen kezdődött az életük: gyerekkorukban a szomszéd örökös panaszkodása a hangos gyakorlásra megkeményítette a szívüket, a hangszer pedig megedzette a tüdejüket.
Ők azok a lovagok, akik azt mondják:
A világ számos országában, számos zenekarában és megannyi fúvósszekciójában megfigyelték a trendet, amely internet híján alig alakulhatott volna ki Mozart vagy Beethoven idejében. Az új évezredben legyőztük a járványokat, s ezek a vírustrendek legfeljebb a rekeszizmainkra hatnak. Ne is szaporítsuk a szót. Erről van szó.
Talán ezzel a fotóval kezdődhetett. Valaki unatkozott, és páncél gyanánt magára öltött egy tubát. Az erről készült fotót feltöltötte az internetre. Példáját kicsit suta koncepcióval egy másik kolléga követte.
Ez a tubás már harciasabb, szívósabb, bár a csatarendből ő sem sokat lát.
Volt, aki a harsonás zenekari kollégától is elimádkozta a hangszerét.
Az evolúció folyamata az ökörködő rezesek körében rendkívül gyorsnak bizonyul.
Az alábbi fotó történetében minden bizonnyal egy egész tubaszólam visítva röhögése is szerepel. A szimfonikus látványművészet csúcsa, a zenekari-harcművészeti küldetések legvégső összecsapását vele kell megvívni.
Na, persze nem lenne internet az internet, ha nem keltek volna önálló életre a fotók.
Ennyi. Tessék most elolvasni a komoly cikkeinket is!