Klasszikus

Bizonytalanná vált a Haydn-fesztivál jövője

2015.08.06. 12:58
Ajánlom
Esterházy-örökség kezelését ellátó cég megszakította a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokat.

A fesztivált szervező egyesület, a Burgenländische Haydnfestspiele és az Esterházy-vállalkozások elnevezésű cég közötti, legutóbbi 2012-ben meghosszabbított szerződés 2016-ben lejár. A szerződés szerint a kastélyt rendezvényhelyszínként használhatták. Fontos volt, hogy a Haydn-fesztivál szervezőivel olyan közös és hosszú távú koncepciót dolgozzanak ki, amely a helyszínt és az egész régiót turisztikailag és gazdaságilag is előtérbe helyezi - mondta Karl Wessely az Esterházy-alapítvány szóvivője, aki ezért nagyon sajnálatosnak tartja, hogy az ügyért tett erőfeszítéseket, a klasszikus zenét és Haydn örökségének ápolását pártpolitikai célokra használták.

22418DF1-D178-4187-BCCC-5E790FE8B57E

A kismartoni Esterházy-kastély parkja

Az Esterházy-alapítvány által kiadott közlemény szerint nyugodt és konstruktív tárgyalási légkör helyett állandóan a médián keresztül érkező politikai támadásoknak voltak kitéve, a több alkalommal benyújtott együttműködési és támogatási ajánlat többször is megbukott. Walter Reicher, a Haydn-fesztivál intendánsa az eset után úgy nyilatkozott, hogy a történtek nem jelentettek számára meglepetést, mivel az utóbbi években már megmutatkozott, hogy az Esterházyak ki akarják őket zárni a kastélyból. Mi tettük nemzetközileg is elismertté a kismartoni Haydn-napokat - nyilatkozta Reicher, és hozzátette: a fesztivál szervezői folytatnák a tárgyalásokat.

Az Esterházyak azt szorgalmazzák, hogy egy átfogó, a fiatalok számára is vonzó koncepciót dolgozzanak ki a klasszikus zenei és operaelőadásokat illetően. Arra törekednének, hogy az Esterházy név, Kismarton és Joseph Haydn továbbra is megfelelő vonzerő legyen a vásárlóerővel rendelkező turisták számára. A megállapodás egy részét képezné majd az Esterházy-kastélyban rendezett Haydn-fesztivál.

Az osztrák közszolgálati tévének (ORF) nyilatkozó tartományi kulturális tanácsos, Helmut Bieler szerint mivel az Esterházyak a kastély tulajdonosai, az épület használati jogáról is ők döntenek. Bieler, aki a fesztivál kuratóriumának elnöke is egyben, úgy vélte, hogy az ügy tovább fog folytatódni. Kismarton polgármestere, Thomas Steiner arra bíztatta a tárgyalásokon részt vevő feleket, hogy egy rövid szünet után folytassák a megbeszéléseket.

A hagyományos nemzetközi Haydn-napokat szeptember 3. és 13. között a kismartoni Esterházy-kastélyban tartják. A már 27. alkalommal megrendezett fesztivál a Joseph Haydn és a bécsi klasszikusok című ciklus záróakkordja. A névadó alkotásai mellett a korábbi években Mozart és Beethoven művei szerepeltek a koncertkínálatban. Az eseményen idén is hatszor lép fel az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezényletével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Könyv

Radnóti üzenetet küldött a Messengeren: Vesd le ruhádat, már esik is kinn ;)

Magyar költők verseinek részletei kerülnek plakátokra. Segít vajon a modernizálás a fiatalok irodalmi érdeklődésének felkeltésében?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hírek

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek állandó vendégművésze lesz

A jövő évadtól induló együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában az argentin művész.
Klasszikus ajánló

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.
Klasszikus díj

Dés László és Kurtág György is az Artisjus díjazottai között

Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.