Klasszikus

Bizonytalanság a Haydn-fesztiválok körül

2005.08.12. 00:00
Ajánlom
Hosszú évekre visszanyúló együttműködés után koncepcionális és elszámolási vita alakult ki a fertődi Esterházy-kastélyt kezelő Műemlékek Állami Gondnoksága és a Strém Koncert Kft. között. A nézeteltérés miatt két rangos zenei fesztivál is veszélybe kerülhet.

A két veszélyben lévő rendezvény a Magyar Haydn Társaság augusztus 27-től szeptember 1-ig tervezett Haydn Eszterházán című fesztiválja, illetve a Schiff András és barátai című kamarazenei fesztivál (szeptember 21–25.), amelynek középpontjában ugyancsak a bécsi klasszikus mester zenéje áll. A muzsikus-társadalom több tagja levélben fordult az illetékes miniszterhez az ügy megoldása érdekében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Tánc

Lélegzetelállító klippel tér vissza a Polunyin-Hozier páros

Az ukrán balettművész öt évvel ezelőtt az ír zenész Take Me To Church című zenéjére készült David LaChapelle-videoklipben robbant be a köztudatba. Most ismét összeálltak egy remekműre.
Színház

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.
Színház

Gyertek az Átriumba, amíg lehet! - Újabb színház kongatja a vészharangot

A kulturális taotámogatás megszűnése miatt egyre több színház jövője válik bizonytalanná, ugyanis nem tudnak tervezni a 2019-es évadra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.
Klasszikus interjú

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.