Klasszikus

Bogányi Gergellyel és a Nemzeti Filharmonikusokkal indul a Margitszigeti Színház nyári szezonja

2022.06.02. 11:15
Ajánlom
Az első nyáresti hangverseny műsorán Liszt, Chopin és Dvořák népszerű művei szerepelnek, június 3-án este a Margitszigeti Színházban. A zenekart Héja Domonkos fogja vezényelni.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Margitszigeti Színház nyitókoncertjének rendszeres fellépője. Hazánk egyik legrangosabb szimfonikus együttesének koncertje a nyárindítás fontos része.

Az idei koncert lángoló lelkületű alkotók és előadók időkön túli találkozását ígéri.

A Zenekar története 1923-ban kezdődött, feladata az ország hangversenyéletének megszervezése, az ifjúság iskolán kívüli nevelése, a klasszikus zeneirodalom, a magyar és kortárs szerzők műveinek magas szintű tolmácsolása lett. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az elmúlt 15 évben mintegy 40 országban közel 330 külföldi turnékoncertet adott. Kocsis Zoltán vezetésével olyan neves helyszíneken és fesztiválokon lépett fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron és a bukaresti Enescu Fesztivál.

Bogányi Gergely négyéves korában kezdett zongorázni, hatévesen a nyíregyházi Országos Zongoraverseny különdíjasa volt, kilencévesen pedig meg is nyerte. Pályafutása során hangversenyezett a világ leghíresebb koncerttermeiben. Repertoárján a zongorairodalom jelentős része, több mint harminc zongoraverseny szerepel. Számos állami kitüntetésben is részesült. 2010-ben a Chopin-maraton záróhangversenyét követő fogadás keretében Lengyelország nagykövetétől

átvehette az úgynevezett „Chopin-útlevelet", mint a lengyel zeneszerző műveinek egyik legkiválóbb és legelhivatottabb nemzetközi közvetítője.

2013 óta Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanára. 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti tagozatának rendes tagja.

Nyitókoncert – Nemzeti Filharmonikus Zenekar
június 3. 20:00, Margitszigeti Színház

Liszt Ferenc: Les Préludes
Frédéric Chopin No. 2. f-moll zongoraverseny
Antonín Dvořák: IX. szimfónia e-moll „Az Újvilágból”, op. 95

Közreműködik: Bogányi Gergely zongoraművész

Vezényel: Héja Domonkos

Fejléckép: Bogányi Gergely (forrás: Margitszigeti Színház)

 

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Kapcsolódó

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Az intézmény a művész politikai szerepvállalása miatt döntött úgy, hogy megválik tőle, miután az ukrán nagykövetségtől tudomást szerzett a mariupoli megszállókat éltető koncertjéről.

Margitszigeti Színház

Budapest reprezentatív nyári színháza a Margitszigeten a Margitszigeti Színház.

A Margitszigeti Színház Nkft. az 1938-ban megnyitott és azóta üzemelő, épített, aréna jellegű nézőterű színház üzemeltetője, melynek területén áll a műemlék Víztorony-kilátó.

A nyári színház fontos és jelentős helyet tölt be a főváros életében, mint a gazdagon zöld környezetben álló közösségi helyszín is, és mint a városban élő polgárok kedvelt szórakozóhelye, amely a hazai és külföldi közönség kiszolgálásban egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető.

A patinás nyári színház a 2013-ban elvégzett, jelentős felújítást követően immár 3000 fő néző fogadására alkalmas. A fedett, nagyméretű, technikailag jól felszerelt színpad a szcenírozott előadások, operák, valamint operett-, musical-, balett- és táncelőadások színpadra állítására kiváló helyszín.

A színház fő profilja elsősorban a nagyprodukciók bemutatása, a klasszikus zenei szimfonikus koncertek mellett a könnyűzenei események meghívása is. A produkciók létrehozása, bemutatása saját vállalkozásban történik, több esetben együttműködésben a hazai színházakkal, mint például az Magyar Állami Operaházzal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, valamint a nemzetközi színtérről meghívott külföldi művészekkel és társulatokkal.  Számos nagy bemutató és nemzetközileg elismert művész fellépése színesíti és gazdagítja a nyár közel négy hónapjában nyitott nyári színház minőségi és választékos kínálatát.

A színház célja a válogatással, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

A Margitszigeti Színház Mindenki színháza.

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.