Klasszikus

„Boldogság minden hegedűóra”

2018.11.06. 08:35
Ajánlom
Teo Gertler, a tízéves magyar-szlovák kisfiú, aki sorra hozza el a fontos hegedűversenyek nagydíjait, tavaly a Virtuózokban tűnt fel. Sikerei alkalmából tanárával, Ácsné Szily Évával beszélgettünk.

Teo Gertler idén döntős volt a tévés tehetségkutató kicsik korcsoportjában, majd két nemzetközi versenyen lett nagydíjas, legutóbb pedig a múlt héten zajló Országos Zathureczky Hegedűversenyről nem kevesebb mint öt díjat hozott el, többek közt a verseny Nagydíját is. A sokak által csodagyereknek tartott Teo tanárnőjével, a többek közt Legjobb Zenetanár Díjjal is elismert Ácsné Szily Évával beszélgettünk. 

AcsneSzilyEva_KelemenGazsi_teoGertler-083304.jpg

Ácsné Szily Éva és két kis virtuóz: Kelemen Gáspár és Teo Gertler (Fotó/Forrás: Virtuózok)

Vannak-e rögtön észrevehető jegyei annak, ha egy önhöz kerülő gyerek kiemelkedő tehetség?

Minden gyermek más, a maga módján mind különleges. Én mindig nyitottan állok hozzá minden új tanítványhoz, tudásom legjavát próbálom adni. Aztán a közös munka során derül ki, az érdeklődése, ahogy reagál, a belső fantáziája, a zenéhez való hozzáállása mutatja meg, ha átlagon felüli.

Mennyiben más egy ilyen különleges tehetséget tanítani?

Gyorsabban, bátrabban kell egy ilyen gyereket vezetni a tanulás útján.

Ugyanakkor óriási felelősség, hiszen hozzám igen fiatal korban kerülnek ezek a tehetségek. Nagyon fel kell készülnöm, hisz a gyermek jövője kerül a kezembe! Ilyenkor vannak rövid távú- és távlati tervek. A távlati minden különleges gyereknél az, hogy olyan közegbe kerülhessen, ahol őhozzá hasonló szintű és tehetségű gyerekekkel együtt tud fejlődni. Ez benne van mindig a történetben, hogy egy idő után el kell engednem őket, hogy tovább szárnyalhassanak.

80-083304.jpg

Teo Gertler (Fotó/Forrás: Virtuózok)

Teónál mik a távlati tervek?

Természetesen ezeknél a gyerekeknél még az egyik  legfontosabb tényező a szülői támogatás. Hatalmas áldozatot kell hoznia a családnak, az egész életük a tehetséges gyermek köré épül fel. Teo Gertler például pozsonyi. Nem kis anyagi áldozat és időráfordítás őt Budapestre hordani hegedűórákra, külföldi versenyekre, fellépésekre kísérni. De a tempót esetünkben Teo diktálja. Biztos érzékkel választja ki a legnagyobb hegedűművészeket, és kérdezi, szerintem melyik a legjobb, kivel kellene neki együtt játszania? Nála, ha a család is úgy akarja, amit néhány éven belül meg kellene lépni: a bécsi Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályába való felvételi. (Itt tanít az idei évtől Várdai István gordonkaművész is, illetve ide vették fel Simic Aleksandert, a szintén Virtuózok-döntős fiatal csellistát is – a szerk.)

Teo egyszer azt nyilatkozta, hogy „a zenéléshez sok energia kell...és nekem van.” Az ő tanáraként Ön is úgy veszi észre?

Csak egy példát mondok: múlt szerdán az Óbudai Társaskörben a Liszt Ferenc Kamarazenekar BarokkPlusz sorozatának egyik meghívott vendége volt Teo, Kelemen Gazsival együtt. (Kelemen Gáspár, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás kisfia, Teo barátja – a szerk.). Fantasztikus volt, Vivaldi 4 hegedűs darabját játszották, a 2 kisgyerek és 2 felnőtt.

A fellépés előtt és után persze birkóztak, szaladgáltak, bolondoztak, ahogy más hasonló korú srácok teszik.

Másnap pedig kezdődött a  4 napos Országos Zathureczky Hegedűverseny, ahonnan a kis Teo elhozott 5 díjat:  az első korcsoport Kiemelt 1. díját, Különdíját, a Hubay Jenő Társaság díját, az Anima zenekar díját és ami a legnagyobb dolog: a 4 korcsoport 84 indulója közül a verseny Nagydíját is ő kapta! A Zeneakadémai professzorai is le voltak nyűgözve tőle, hiába ismerték már a nevét, látták a tévében a Virtuózok adásaiban. Élőben olyan kisugárzása van... Amikor elkezd zenélni, teljesen önmagát adja. Nagyon élvezem a társaságát, boldogság minden hegedűóra!

Teo Gertler New Yorkba készül a Virtuózokkal

A kéthetes, november 11-ig tartó High Note Hungary rendezvénysorozat célja a magyar kultúra népszerűsítése New Yorkban. Az Operaház vendégjátéka mellett a Virtuózok fellépésével, dzsessz- és komolyzenei koncerttel, előadásokkal, képzőművészeti kiállítással és artista flash mobbal készülnek a szervezők. A Virtuózok november 8-án, csütörtökön koncerteznek a híres David H. Koch Színházban. 6 fiatal tehetség, a tévés tehetségkutató elmúlt szériáinak korcsoportnyertesei és különdíjasai lépnek fel: Abouzahra Amira és Mariam, Teo Gertler, Váradi Gyula (mindannyian hegedűsök), Balázs-Piri Soma (zongora) és Lugosi Dániel Ali (klarinét). Az előadást megtekinti majd Plácido Domingo operaénekes, a Virtuózok támogatója és Contessa Maria Bárdossy de Weisz dél-amerikai mecénás, a Virtuózok legújabb részvényese is.

Tetszett a cikk? Kedveld az oldalunkat a Facebookon!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.