Klasszikus

Boncsér Gergely ugrik be a Carmina Burana szólistájaként

2017.02.08. 16:04
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikusok karneváli hangulatban zajló február 9-i, Müpa-beli, valamint február 10-én Pécsett megrendezésre kerülő koncerteken a váratlanul megbetegedett tenorénekes, Horváth István helyett Boncsér Gergelyt hallhatjuk.

Dvořák Karnevál-nyitányán és Sosztakovics egyik legismertebb melódiáját tartalmazó II. jazz-szvitjén kívül Carl Orff nagyszabású oratóriuma, a középkori vágánsdalokat megzenésítő Carmina Burana hangzik el. A Nemzeti Filharmonikusokat és a Nemzeti Énekkart (karigazgató: Somos Csaba) Dénes István vezényli mindkét esten, műsorváltozásra szerencsére nem lesz szükség, ahogyan Boncsér Gergely szólista partnerei is fiatal énekeseink, Szemere Zita és Haja Zsolt lesznek.

Talán Boncsér Gergelyt sem kell bemutatni a közönségnek, de az 1984-ben, Miskolcon született tenorénekes a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte pályafutását, s ezzel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait az Egressy Béni Zeneiskola magánének szakán, Simon Istvánné tanítványaként. 2008-ban debütált az Inter-operettben, ezután nyílt lehetősége énekelni egy operaházi meghallgatáson. Még abban az évben az Operaház ösztöndíjasa lett, az Oberfrank Géza vezetésével működő stúdió tagjaként.

Mindeközben Kéringer Lászlóval dolgozott együtt, így lehetett 2009-től az Operettszínház bonvivánja. Első főszerepét 2009 őszén énekelte Szegeden. A Bohémélet Rodolfójának szerepére Bartal László készítette fel, akivel azóta is együtt dolgozik. 2010-ben megnyerte a Lehár Ferenc nevével fémjelzett operett-énekversenyt és 2012-ben a Lengyelországi Andrejz Hiolski versenyen harmadik helyezést ért el. A 2015/2016-os évadban Simándy József-díjat kapott.

Horváth Istvánnak ezúton kívánunk mielőbbi felépülést!

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Plusz

„A legelsők közt omlott össze és az utolsó lesz, ami talpra áll” – válságban a magyar zeneipar 

A hazai könnyűzene és azt működtető zeneipar szinte a járvány első pillanatában leállt és lefagyott. Koncertek, turnék, fesztiválok maradnak el, egy teljes iparág maradt az egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül, s persze a kreativitás terepei is beszűkültek és átalakultak. Zenészeket és zeneipari embereket – szervezőket, menedzsereket, sajtósokat, újságírókat – kérdeztünk arról, hogy mi történik velük most, hogyan élik meg a járványidőszakot és a válságot.
Klasszikus

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Vizuál

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Klasszikus portré

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.
Klasszikus Művészi szabadság

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Klasszikus Hangszertár

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Klasszikus hír

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.