Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

2021.01.21. 10:05
Ajánlom
A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.

A Pilz János vezetésével működő együttes számára régóta fontos, hogy közönségével személyesebben megismertesse a zeneirodalom óriásait. A korábbi évek hasonló Bach- és Haydn-sorozata után most a BMC-ben tavaly elkezdett, járvány miatt félbeszakadt Schubert-estek folytatódnak. A szimfóniát és a misét idén a hangszeres kamarazene követi, melyben a zeneszerzőnek oly fontos dal műfaja is megmutatkozik.

A sorozat közelebb hozza azt a világot, amelyben a művek születtek és bemutatja Schubert személyiségét élettörténetén, zenéjén keresztül.

budapestivonosok1-095345.jpg

Budapesti Vonósok (Fotó/Forrás: Budapesti Vonósok)

A sorozat házigazdája, Bősze Ádám írja Schubertről: „157 centi magas, hízásra hajlamos, rövidlátó. Rajongója nem volt sok, ma mégis ő a világ egyik legkedveltebb zeneszerzője. Több mint ezer darabot írt: dalt, vonósnégyest, szimfóniát, operát, misét és különböző zongoraműveket. Úgy, hogy minderre alig volt ideje, 31 év jutott neki csupán (még Mozart is többet élt nála).

Zenéjében is megjelenő kettős természete, ellentmondásos személyisége, határtalan jókedve és mérhetetlen bánata az, ami kíváncsivá tesz sokakat.

Az A-dúr rondó, az Elszáradt virágok-variációk, a kamarazeneirodalom monumentális alkotása, A halál és a lányka, illetve az Arpeggione-szonáta vonószenekari változatán keresztül kerülünk közelebb ehhez a titokzatos alakhoz, Franz Schuberthez.”

A magyar kultúra napján, január 22-én, pénteken este 7-kor kerül sor az első hangversenyre ingyenes online közvetítés formájában. Két szólóhangszeré lesz a főszerep, az A-dúr rondóban (D 438) a hegedűé, az Elszáradt virágok-variációkban (D 802) a fuvoláé. Schubert több esetben megtette, hogy egy korábbi dalciklusából kiemel egy dalt, és új kompozíciót formál belőle. A szép molnárlány című dalciklus 18. dalából született meg a Bevezetés és variációk fuvolára és zongorára, a vonószenekari változat Ludmány Emil munkája. Az est szólistái Oross Veronika fuvolaművész és Pilz János koncertmester, hegedűművész.

online_2021_1920_1020-095345.jpg

Budapesti Vonósok online közvetítések (Fotó/Forrás: Budapesti Vonósok)

Február 26-án este 7-kor szintén online vehetünk részt az előadás-sorozat második alkalmán. Ekkor a szerző egyik legjelentősebb vonósnégyese, a Halál és a lányka (D. 810) vonószenekari változatát hallhatjuk. Március 26-án este 7-kor hallhatjuk a bérletsorozat harmadik koncertjét. Ekkor az Arpeggione-szonáta (D 821) hangzik el Krähling Dániel brácsaművész és a zenekar előadásában.

Február elején indul a Budapesti Vonósok másik sorozata, amelyet a zenekar az Óbudai Társaskörben rögzít a kamerák előtt, hogy azután az online közvetítéseken keresztül az otthonában élvezhesse minden zenerajongó. Havonta egy társasköri est részese lehet a zeneszerető közönség, amelyen a Budapesti Vonósok a klasszikus zenei repertoár legszebb műveiből válogatnak. A Kamera-muzsika első két koncertjére február 4-én és március 4-én 19 órakor kerül sor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Először szólaltak meg a Nemzetiben felmondó színészek

A színháztól távozó Barta Ágnes és Mészáros Martin a Telexnek nyilatkozott arról, hogyan élték meg a társulat tagjaként töltött éveket, és miért döntöttek úgy, hogy szabadúszóként folytatják a pályájukat.
Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.
Klasszikus hír

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus interjú

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus ajánló

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.
Klasszikus ajánló

Holokauszt-emlékkoncertet ad a Metrum Ensemble

A kamaraegyüttes a holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében lép fel a Rumbach zsinagógában. A műsoron szereplő művek közül több is az első alkalommal hangzik el Magyarországon.