Hogyan fogadta a kényszerleállást?
Szerencsére számomra nincs teljes leállás, dolgozom ugyanúgy, mint eddig, mert a Bartók Rádió élő műsorai továbbra is mennek, bár az élő közvetítések kiestek, de helyettük korábban rögzített koncerteket adunk le, ezen műsorokat is vezetem, úgyhogy a megszokott rend szerint reggel 6-tól délig műsort vezetek, plusz az esti koncertek és a vasárnapi Vihar és holdfény című Beethoven sorozat is folytatódik. De azért ez nem jelenti azt, hogy nem érzem ennek a helyzetnek a hatását, hiszen az össze stand-up és élő műsorom leállt, úgyhogy sok időm fel is szabadult.
És mivel tölti az így felszabadult időt?
Még tavaly kaptam egy felkérést a Rózsavölgyi Kiadótól, hogy könyv formájában is megjelenhetne a Nagy zenészek, nagy szerelmek sorozatom. Decemberig kellett volna megírnom az első fejezetet, amit egyszerűen nem tudtam betartani. Most, hogy rám szakadt valamennyi idő, itt az alkalom, hogy végre elkezdjem írni. Plusz ott van az antikváriumom, amit az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam, most végre jut idő erre is, és ez jó. Sőt, őszintén szólva rettentően félek attól, hogy egyszer csak nem kell semmit se csinálnom.
A munkán kívül még mi lehet ebben a helyzetben a túlélési taktika?
Csak naponta egyszer nézem meg a híroldalakat. Egy darabig én is folyamatosan olvastam a híreket, de az egyik reggel szorongva ébredtem és akkor döntöttem úgy, hogy nem követem olyan szorosan az eseményeket, mint korábban;
a munkáltatómtól minden szükséges információt megkapok, ami a munkavégzés miatt kell. De sokszor eszembe jutnak az apai nagyszüleim, ők átélték a második világháborút, az azért ennél jóval tovább tartott és valószínűleg sokkal kilátástalanabb volt, most azért lehet sejteni, hogy jó eséllyel, legkésőbb az év végéig túl leszünk ezen.
A nagyszülős példát mostanában többször hallani, részben most értünk meg sok mindent az ő későbbi viselkedésükből, ugyanakkor az kevésbé vigasz, hogy nekik még rosszabb volt, akkor amikor valakinek az egzisztenciája dől éppen össze.
Ez így van, jelen van a szorongás, igazából a vírustól kevésbé félek, mint az arra adott reakciók beláthatatlan következményeitől.
A minap külföldre adtam fel csomagot és amikor a postán elmondtam mi a célország, azt mondták, hogy oda még megy a posta. Ez egy teljesen ártatlan mondatnak tűnik, mégis benne van, hogy valami nagyon súlyos dolog történik körülöttünk, és pár hete nem gondoltam volna, hogy ez elhangozhat. Miközben ez félelmetes is, nagyon kíváncsi is vagyok, hogy jövünk ki ebből.
A sorozat többi része ide kattintva érhető el!
hírlevél
