Klasszikus

Boszorkányos Kodály-módszer

2013.07.09. 11:28
Ajánlom
Kecskemét rangos nyári eseménysorozata, a Kodály Művészeti Fesztivál immár harmincéves múltra tekinthet vissza. Július 15. és augusztus 2. között az idén is hangversenyekkel és mesterkurzusokkal tiszteleg a város a zeneszerző munkássága előtt.

A július 15-től augusztus 2-ig zajló fesztivál programjai idén is méltó emléket állítanak a város nagy szülöttének, rendkívül széles komolyzenei kínálattal várva a közönséget. A programsorozat részben követi a hagyományokat, részben viszont új elemekkel bővül, mivel a fesztivállal párhuzamosan kerül sor a 27. Nemzetközi Kodály Szemináriumra, valamint a 21. Nemzetközi Kodály Szimpóziumra, amelyekre a világ minden részéről érkeznek zenepedagógusok, karnagyok, előadóművészek és a Kodály-életmű jeles kutatói.

A fesztivál nyitókoncertjén a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és - a két város példaértékű kulturális együttműködése alapján - a Debreceni Kodály Kórus lép fel Stravinsky Zsoltárszimfóniájának, valamint a 150 éve született, kecskeméti származású zeneszerző, Moór Emánuel egy művének megszólaltatásával. A magyar zenei élet neves régi zenei együttese, a Purcell Kórus és zenekari partnere, az Orfeo Zenekar is a fellépő együttesek között szerepel, a programsorozat népzenei vonulatát pedig a Muzsikás együttes Bartók és a népzene című műsora képviseli. Emellett a kecskeméti tradíciók egyik alapvető céljának megfelelően egy kortárs magyar zeneszerző, ezúttal Fekete Gyula alkotásaival is megismerkedhet a közönség.

Természetesen Kodály Zoltán zeneszerzői munkásságának sokrétűségét bemutató koncertre is sor kerül majd: az Énekszó-ciklust Halmai Katalin adja elő Balog József zongorakíséretével, míg a kórusművekből a Gráf Zsuzsanna vezette Angelica Leánykar, valamint a Kodály Szeminárium egyik „laboratóriumi" énekkara, a Maryland Gyermekkórus (USA) válogat. Wiedemann Bernadett és Virág Emese hangversenye ugyanakkor - a program sokszínűségének jegyében - Wagner és Verdi születésének kétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.

A fesztivállal párhuzamosan zajló Kodály Szeminárium karvezetői, zongora, dal és opera mesterkurzusainak legkiválóbb résztvevői is bemutatkoznak majd egy hangversenyen, a kecskeméti születésű énekesnő, Vizin Viktória pedig saját, Boszorkány című monodrámájának ősbemutatójával lép fel. A rendezvénysorozat záróeseménye a Háry János keresztmetszetének megszólaltatása lesz a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Kórus, a Kodály Szeminárium Kórusa, a Kecskemét Táncegyüttes és neves szólisták előadásában.

Az ünnepi két hét kínálatát három kiállítás is gazdagítja. A Kodály Intézetben Moór Emánuel tiszteletére rendeznek tárlatot, a Kecskeméti Kulturális Központban a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület kiállítása, valamint Éder Veronika fotókiállítása tekinthető meg. Az egyes események szinte teljesen "kisajátítják" Kecskemét intézményeit és köztereit a művészet számára: a helyszínek között a Piarista templom és a Kecskeméti Kulturális és Konferenciaközpont színházterme csakúgy szerepel, mint a Nagytemplom vagy a város főtere.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

István király új arca – Interjú Szinetár Miklóssal

Operaváltozat születik az István, a királyból, a Szörényi–Bródy szerzőpáros nagy sikerű művéből. Bródy János szövege változatlan formában hangzik el, Szörényi Levente rockzenéjét operai verzióban hallhatjuk, Gyöngyösi Levente hangszerelésében. Az izgalmas, műfaji korlátokat átlépő vállalkozás hátteréről a legendás rockopera zeneszerzőjét, Szörényi Leventét és a készülő opera színpadi változatának rendezőjét, Szinetár Miklóst kérdeztük.
Könyv

Péterfy Gergely: A Dunakanyarban van valami grandiózus

A Partitúra harmadik szériájának következő adása, most szombaton, szeptember 19-én 14.30-tól Visegrádon és környékén kalandozik a Duna tévén. A műsorvezetők, Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós – többek között – a Péterfy-családnál is vendégségben jártak. Péterfy László Kossuth-díjas szobrászművésznél, és lányánál, Péterfy Bori színész-énekesnél. Bori testvére, Péterfy Gergely író azonban a nyári forgatás idején épp külföldön volt, így kimaradt a Partitúrából, de a Fidelio.hu most pótolta a beszélgetést.
Könyv

Elkészült a Kertész Imre Intézet új székháza

Befejeződött a Kertész Imre Intézet Benczúr utcai székházának felújítása; az intézmény a névadó Nobel-díjas író életművének feltárása mellett Arthur Koestler, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is gondozza.
Klasszikus

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Zenés színház

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg. 
Klasszikus hír

A nyolcvanas évek óta először előzte meg a vinyl lemezeladás a CD-t Amerikában

A nyolcvanas évek óta először előzte meg a vinyl (bakelit) lemezeladás a CD-t Amerikában - adta hírül hétfőn a The Guardian brit napilap honlapja.
Klasszikus ajánló

Startol a Bach Mindenkinek Fesztivál

Idén szeptember 16. és december 31. között élvezhetjük Johann Sebastian Bach zenéjének sokszínűségét.