Klasszikus

Brácsások csillagórája

2012.10.03. 06:52
Ajánlom
Ahogy a latin mondás tartja: habent sua fata libelli, azaz "a könyveknek is megvan a maguk sorsa." Hányszor és hányszor láthattuk már beigazolódni Terentianus e velős megfogalmazásának igazságát, de talán még sosem gondolkodtunk el azon, nem ugyanígy áll-e a helyzet zenekultúránk központi szereplői, a hangszerek esetében is.

Az irodalom és a zene között persze van egy döntő különbség: az előbbi autográf művészet, a művek sorsa mindenekelőtt a könyv és az olvasó szerencsés vagy szerencsétlen találkozásán áll vagy bukik (pro captu lectoris, ahogy Terentianus mondja), s ezt a találkozást a nyomdász vagy a másolódeák legfeljebb csak megzavarhatja, de hozzá nem tehet. A zene azonban allográf művészet: a zeneszerző, az előadó, a hangszer, az akusztikai tér és a közönség többszörös áttételein keresztül jön létre, s a láncolat minden szereplője jelentős hatást gyakorol sorsára. A hangszerek azonban nem csak alakítói, hanem egyúttal elszenvedői is egy sajátos sorsnak. Felívelésük, elterjedésük, ódivatúvá válásuk, vagy akár eltűnésük okok sokaságára vezethető vissza, melyekről ugyan el tud mondani egyet, s mást a zene- és hangszertörténet, de végső soron inkább sorsszerűségnek látszik.

Itt van például a brácsa esete, amely a Filharmónia által szervezett 38. Korunk Zenéje Fesztivál nyitókoncertjén a főszerepet játszotta. A Vajda Gergely vezette MR Szimfonikusok által prezentált műsor, amelyben Horváth Balázs, Hollós Máté és Dargay Marcell brácsás versenyművei ősbemutatóként szólaltak meg, a maga nemében világrekordként is számon tartható. Ugyanis a nemzetközi rangú Rivka Golani (IL/CAN/UK) és a vele a lépést mindenben tartó Bársony Péter brácsakettőse révén a hangszer központi szerepe duplán is biztosított volt: a szóban forgó új művek mindjárt két brácsaszólistát is előírtak. A szeptember 30-i koncerten játszott központi szerep azonban korántsem természetes a brácsa esetében, még akkor sem, ha a 20-21. századi zeneszerzésben számos kiemelkedő jelentőségű munkát címeztek ehhez az instrumentumhoz (olyan alkotók, mint Bartók, Britten, Hindemith, Berio, Schnittke, Gubajdulina vagy Kancheli). Mindez azonban mit sem változtat azon a jóvátehetetlen tényen, hogy - metaforikusan és szó szerint is értve - Beethoven sohasem írt brácsaversenyt, valamint hogy a hangszerek és hangszeresek kárára gyakorolt humorban a brácsa és a brácsás feletti élcelődés igazi örökzöldnek számít.

A brácsának a modern zenetörténet során végbement hányattatott sorsát, kétértelmű karrierjét illetően semmi sem tűnik megvilágítóbbnak, mint az a história, amely a repertoár egyik első remekműve, Berlioz Harold en Italie (1834) című brácsaszólóra és zenekarra írt műve keletkezéstörténetéhez kapcsolódik. A história szerint Paganini új Stradivari brácsáján szeretne játszani valami igazán jelentékeny és modern darabot, ilyen azonban nem áll rendelkezésre, ezért felkéri Berliozt, komponálna egyet. A mű el is készül, ám Paganini, látván a kotta ritkásságát, a bombasztikusan virtuóz futamok hiányát, csalódottan visszautasítja a mű bemutatását. Néhány évvel később mégis úgy fordul, hogy egy koncert során, hallgatóként, találkozik a művel, ami mélyen megindítja, és egy színpadias gesztust követően hatalmas összeggel honorálja a zeneszerzőt, aki a kor romantikus-melankolikus életérzésének valami nagyon lényeges aspektusát volt képes a brácsaszólóval ellátott szimfonikus költeményben megfogalmazni.

A brácsa emancipációja a továbbiakban is kétértelmű marad: ahelyett, hogy sikerrel szimulálná a hegedűt, mint a koncertáló gyakorlat legközelebbi modelljét, inkább önnön lomhaságát, fénytelenségét, melankolikusságát, a hangszerek hierarchiájában betöltött másodrangúságát viszi színre, s a hegedű angyali szárnyalásával a maga akusztikailag is "emberi, túlságosan is emberi" jellegét állítja szembe, egy olyan zenei érzékenységre apellálva, amelyben a hangulat fogalma tölt be centrális helyet.

A mélyhegedű emancipációja azonban még egy másik értelemben is ambivalenciát hordoz: a concerto műfaja ugyanis, amely az emancipáció legtermészetesebb közege, időközben maga is válságba kerül; a zenekar tömegével szembehelyezett individuális excellencia modellje több kérdést vet föl, mint ahányat megválaszol, s a 20. század legjelentősebb brácsaversenyei (Schnittkétől Eötvösig) épp annak köszönhetik súlyukat, hogy meggyőzően reflektálnak a concerto válságára, s a brácsa segítségével a „not-so-excellent" kisember hangját artikulálják.

Dargay Marcell, Hollós Máté és Horváth Balázs új művei maguk is megerősítik és érzékenyen árnyalják a brácsa emancipálódásának fent jelzett ambivalenciáit, és ugyanígy a versenymű zsánerének problémáit is. Horváth négyrészes darabja (Double Cadence avec deux Doubles) a szcenikus jelleg felé mozdul el, a két brácsa nála szinte zenedrámai szereplővé válik - még ha ez a képzeletbeli dráma Becketthez áll is közelebb, semmint Wagnerhez, s még ha a nagy klimaxok helyett minden tételében az energiavesztés, az entrópia irányába is tart a folyamat. Szólistái a szó szoros értelmében bejárnak egy színteret, míg a fixált, ugyanakkor izgalmas sztereo hatásokat produkáló zenekar a cselekvés közegét biztosítja (Horváth sok tekintetben első figyelemre méltó munkája, a Corsa Grande dei Clarinetti című "versenyműve" világához tért vissza). Ezzel szemben Hollós ötrészes művében (Viole contro violenza) duettek fognak közre két koncertáló zenekari tételt, s noha formájában még így is ez a mű áll a legközelebb a concerto klasszikus modelljéhez, az igényesen melodikus szóló anyagok, a tradicionális idiómák mellérendelő jellegű használata végső soron a szólistákkal szemben mégis inkább egy szerzői szubjektumot hangsúlyoznak, aki mintha patinás versmértékben és csengő-bongó rímek közepette adná elő vallomásos költeményét. Horváth dramatikus és Hollós lírai concerto-transzformációihoz képest Dargay munkája (Pacific 012) inkább egyfajta rítussá, szigorúan lezajló processzussá lényegíti át a kettősverseny zsánerét. Dallamok és motívumok helyett szigorú logika mentén kibontakozó hangzásjelenségek tanúja lehet a közönség, a brácsa szólisták pedig már csak annyiban játszanak kiemelt szerepet, hogy az emberi érzékelés számára a mikrokozmikus szint általában követhetőbbnek tűnik, mint a makrokozmikus szint, a katarzis azonban - amely Dargay darabjában jött el - akkor áll elő, amikor e két szint megkülönböztethetetlenné válik. Ezt a szigorúsága ellenére is szuggesztív, a benne foglalt zenei gondolatokkal megfelelő idő-arányban álló kompozíciót az est csúcspontjaként értékelhetjük.

Nem mintha bármilyen tekintetben is különösebb hiányérzetünk lehetne. A brácsaversenyeket keretező Eötvös Péter és Vajda Gergely kompozíciók, az előbbi a maga rendkívül sűrű és súlyos, az utóbbi a maga valószínűtlenül könnyed módján, nagyszerű fel- és levezetését nyújtották a program központi részének. A Vajda Gergely irányítása alatt megvalósított koncert abszolút európai levegőt hozott a hazai kortárs zenei életbe, Rivka Golani és Bársony Péter révén pedig a brácsának ismét eljöhetett a maga mindig sokértelmű csillagórája.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!
Klasszikus

Alig várja Boros Misi, hogy bejárja az országot

Országos turnéra indul Boros Misi. Tizenhét évesen tizenhét városban lép fel, de mielőtt elindulna, szóra bírtuk tinédzserkorról, szlogenekről és továbbtanulási tervekről.
Jazz/World

Cseh Tamás fia is színpadra lép a magyar kultúra napján édesapja dalaival

Születésének 77. évfordulóján Cseh Tamásra emlékeznek a Kolibri Színházban január 22-én, a magyar kultúra napján.
Zenés színház

Gyönyörű színházban kap helyet Bayreuth második operafesztiválja

Újabb operafesztivál kezdődik Bayreuthban 2020-ban. A Bayreuthi Ünnepi Játékok mellett ősztől a Bayreuth Barokk is várja a komolyzene kedvelőit.
Könyv

Volt rendőr és mosogatott is az 1984 írója

Szemben állt az imperializmussal és az osztálytársadalommal, ugyanakkor támadta a szervezett szocialista mozgalom legtöbb formáját. 1950. január 21-én hunyt el George Orwell angol író, kritikus, újságíró, az Állatfarm szerzője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus concerto budapest

Rangos francia fesztiválra kapott meghívást a Concerto Budapest

Tizenhárom koncerten adja elő Beethoven műveit a Concerto Budapest kiemelt meghívott zenekarként januárban a Folle Journée komolyzenei fesztiválon Franciaországban.
Klasszikus ajánló

„Hallhatóvá” teszi a hallássérültek számára a zenét az Óbudai Danubia Zenekar

Nem mindennapi vállalkozással teszi emlékezetessé Beethoven születésének 250. évfordulóját az Óbudai Danubia Zenekar. Egy különleges koncertélmény segítségével a klasszikus zenei formáció most pont azoknak mutat utat a zenéhez, akik a zeneszerző szenvedésével leginkább azonosulni tudnak: a hallássérülteknek.
Klasszikus hír

Rangos hanglemezdíjat érdemelt Fischer Ádám Beethoven-ciklusa

A Dán Kamarazenekarral készültek a lemezek, amely Beethoven összes szimfóniáját tartalmazzák. Valóban kivételes interpretációról beszélünk.
Klasszikus interjú

Alig várja Boros Misi, hogy bejárja az országot

Országos turnéra indul Boros Misi. Tizenhét évesen tizenhét városban lép fel, de mielőtt elindulna, szóra bírtuk tinédzserkorról, szlogenekről és továbbtanulási tervekről.
Klasszikus hír

Kórházakban, iskolákban, aluljárókban csendül fel Bach zenéje

Idén március 16-án kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál, amelynek idején több mint száz településen élvezhetjük Bach muzsikáját.