Klasszikus

Brácsások csillagórája

2012.10.03. 06:52
Ajánlom
Ahogy a latin mondás tartja: habent sua fata libelli, azaz "a könyveknek is megvan a maguk sorsa." Hányszor és hányszor láthattuk már beigazolódni Terentianus e velős megfogalmazásának igazságát, de talán még sosem gondolkodtunk el azon, nem ugyanígy áll-e a helyzet zenekultúránk központi szereplői, a hangszerek esetében is.

Az irodalom és a zene között persze van egy döntő különbség: az előbbi autográf művészet, a művek sorsa mindenekelőtt a könyv és az olvasó szerencsés vagy szerencsétlen találkozásán áll vagy bukik (pro captu lectoris, ahogy Terentianus mondja), s ezt a találkozást a nyomdász vagy a másolódeák legfeljebb csak megzavarhatja, de hozzá nem tehet. A zene azonban allográf művészet: a zeneszerző, az előadó, a hangszer, az akusztikai tér és a közönség többszörös áttételein keresztül jön létre, s a láncolat minden szereplője jelentős hatást gyakorol sorsára. A hangszerek azonban nem csak alakítói, hanem egyúttal elszenvedői is egy sajátos sorsnak. Felívelésük, elterjedésük, ódivatúvá válásuk, vagy akár eltűnésük okok sokaságára vezethető vissza, melyekről ugyan el tud mondani egyet, s mást a zene- és hangszertörténet, de végső soron inkább sorsszerűségnek látszik.

Itt van például a brácsa esete, amely a Filharmónia által szervezett 38. Korunk Zenéje Fesztivál nyitókoncertjén a főszerepet játszotta. A Vajda Gergely vezette MR Szimfonikusok által prezentált műsor, amelyben Horváth Balázs, Hollós Máté és Dargay Marcell brácsás versenyművei ősbemutatóként szólaltak meg, a maga nemében világrekordként is számon tartható. Ugyanis a nemzetközi rangú Rivka Golani (IL/CAN/UK) és a vele a lépést mindenben tartó Bársony Péter brácsakettőse révén a hangszer központi szerepe duplán is biztosított volt: a szóban forgó új művek mindjárt két brácsaszólistát is előírtak. A szeptember 30-i koncerten játszott központi szerep azonban korántsem természetes a brácsa esetében, még akkor sem, ha a 20-21. századi zeneszerzésben számos kiemelkedő jelentőségű munkát címeztek ehhez az instrumentumhoz (olyan alkotók, mint Bartók, Britten, Hindemith, Berio, Schnittke, Gubajdulina vagy Kancheli). Mindez azonban mit sem változtat azon a jóvátehetetlen tényen, hogy - metaforikusan és szó szerint is értve - Beethoven sohasem írt brácsaversenyt, valamint hogy a hangszerek és hangszeresek kárára gyakorolt humorban a brácsa és a brácsás feletti élcelődés igazi örökzöldnek számít.

A brácsának a modern zenetörténet során végbement hányattatott sorsát, kétértelmű karrierjét illetően semmi sem tűnik megvilágítóbbnak, mint az a história, amely a repertoár egyik első remekműve, Berlioz Harold en Italie (1834) című brácsaszólóra és zenekarra írt műve keletkezéstörténetéhez kapcsolódik. A história szerint Paganini új Stradivari brácsáján szeretne játszani valami igazán jelentékeny és modern darabot, ilyen azonban nem áll rendelkezésre, ezért felkéri Berliozt, komponálna egyet. A mű el is készül, ám Paganini, látván a kotta ritkásságát, a bombasztikusan virtuóz futamok hiányát, csalódottan visszautasítja a mű bemutatását. Néhány évvel később mégis úgy fordul, hogy egy koncert során, hallgatóként, találkozik a művel, ami mélyen megindítja, és egy színpadias gesztust követően hatalmas összeggel honorálja a zeneszerzőt, aki a kor romantikus-melankolikus életérzésének valami nagyon lényeges aspektusát volt képes a brácsaszólóval ellátott szimfonikus költeményben megfogalmazni.

A brácsa emancipációja a továbbiakban is kétértelmű marad: ahelyett, hogy sikerrel szimulálná a hegedűt, mint a koncertáló gyakorlat legközelebbi modelljét, inkább önnön lomhaságát, fénytelenségét, melankolikusságát, a hangszerek hierarchiájában betöltött másodrangúságát viszi színre, s a hegedű angyali szárnyalásával a maga akusztikailag is "emberi, túlságosan is emberi" jellegét állítja szembe, egy olyan zenei érzékenységre apellálva, amelyben a hangulat fogalma tölt be centrális helyet.

A mélyhegedű emancipációja azonban még egy másik értelemben is ambivalenciát hordoz: a concerto műfaja ugyanis, amely az emancipáció legtermészetesebb közege, időközben maga is válságba kerül; a zenekar tömegével szembehelyezett individuális excellencia modellje több kérdést vet föl, mint ahányat megválaszol, s a 20. század legjelentősebb brácsaversenyei (Schnittkétől Eötvösig) épp annak köszönhetik súlyukat, hogy meggyőzően reflektálnak a concerto válságára, s a brácsa segítségével a „not-so-excellent" kisember hangját artikulálják.

Dargay Marcell, Hollós Máté és Horváth Balázs új művei maguk is megerősítik és érzékenyen árnyalják a brácsa emancipálódásának fent jelzett ambivalenciáit, és ugyanígy a versenymű zsánerének problémáit is. Horváth négyrészes darabja (Double Cadence avec deux Doubles) a szcenikus jelleg felé mozdul el, a két brácsa nála szinte zenedrámai szereplővé válik - még ha ez a képzeletbeli dráma Becketthez áll is közelebb, semmint Wagnerhez, s még ha a nagy klimaxok helyett minden tételében az energiavesztés, az entrópia irányába is tart a folyamat. Szólistái a szó szoros értelmében bejárnak egy színteret, míg a fixált, ugyanakkor izgalmas sztereo hatásokat produkáló zenekar a cselekvés közegét biztosítja (Horváth sok tekintetben első figyelemre méltó munkája, a Corsa Grande dei Clarinetti című "versenyműve" világához tért vissza). Ezzel szemben Hollós ötrészes művében (Viole contro violenza) duettek fognak közre két koncertáló zenekari tételt, s noha formájában még így is ez a mű áll a legközelebb a concerto klasszikus modelljéhez, az igényesen melodikus szóló anyagok, a tradicionális idiómák mellérendelő jellegű használata végső soron a szólistákkal szemben mégis inkább egy szerzői szubjektumot hangsúlyoznak, aki mintha patinás versmértékben és csengő-bongó rímek közepette adná elő vallomásos költeményét. Horváth dramatikus és Hollós lírai concerto-transzformációihoz képest Dargay munkája (Pacific 012) inkább egyfajta rítussá, szigorúan lezajló processzussá lényegíti át a kettősverseny zsánerét. Dallamok és motívumok helyett szigorú logika mentén kibontakozó hangzásjelenségek tanúja lehet a közönség, a brácsa szólisták pedig már csak annyiban játszanak kiemelt szerepet, hogy az emberi érzékelés számára a mikrokozmikus szint általában követhetőbbnek tűnik, mint a makrokozmikus szint, a katarzis azonban - amely Dargay darabjában jött el - akkor áll elő, amikor e két szint megkülönböztethetetlenné válik. Ezt a szigorúsága ellenére is szuggesztív, a benne foglalt zenei gondolatokkal megfelelő idő-arányban álló kompozíciót az est csúcspontjaként értékelhetjük.

Nem mintha bármilyen tekintetben is különösebb hiányérzetünk lehetne. A brácsaversenyeket keretező Eötvös Péter és Vajda Gergely kompozíciók, az előbbi a maga rendkívül sűrű és súlyos, az utóbbi a maga valószínűtlenül könnyed módján, nagyszerű fel- és levezetését nyújtották a program központi részének. A Vajda Gergely irányítása alatt megvalósított koncert abszolút európai levegőt hozott a hazai kortárs zenei életbe, Rivka Golani és Bársony Péter révén pedig a brácsának ismét eljöhetett a maga mindig sokértelmű csillagórája.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Vizuál

Elszakadás a dogmáktól – Nagy Ágnes állatszobrai bevették Velencét

Nagy Ágnes szobrai egy év leforgása alatt utaztak már repülőn az Egyesült Államokba, hajóztak a Canal Grandén és a velencei lagúnákban. Februárban a pandémia után újranyíló Velencében mutatkoztak be a patinás Albrizi-Capello palotában.
Színház

Venczel Vera előtt tiszteleg a Vígszínház

Venczel Vera 75. születésnapja alkalmából a Vígszínház műsorra tűzi az élet körforgásáról mesélő misztikus darabját, A vörös oroszlánt, melyet a művésznő előadásában március 10-én láthatnak a nézők.
Jazz/World

A zene szép, komoly játék – interjú Dresch Mihállyal

Traktoron nem szól a blues, de a csendben előjön az ének. Dresch Mihályt többszörösen díjazta a Fonó közönsége, ez alkalommal beszélgettünk vele. Arról, hogy mit jelent a népzene, és miben osztozik a jazzel, és arról, hogy miért férhet meg több dudás egy csárdában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus lemezajánló

Haydn és Mozart fuvolás kvartettjeiből készített lemezfelvételt barátaival Győri Noémi

Renaud Capuçon ajánlásával jelent meg Győri Noémi fuvolaművész legújabb lemeze a Hungatonnál. A kiadványon Haydn és Mozart kvartettjei szerepelnek magyar muzsikustársak közös előadásában.
Klasszikus videó

Billy Joel-dallal köszönti a hölgyeket a Song Factory Budapest

Az Uptown Girl a cappella változatával, az autószerelő műhelyből köszönti a nőket a Song Factory Buudapest kórus. „Anyák, nővérek, barátok! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!” – üzenik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Dmitrij Baskirov orosz zongoraművész

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az orosz zongoraművész és tanár, Dmitrij Baskirov. Hosszú pályája során magyar tanítványai is voltak.
Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.