Klasszikus

Brahms, magyar zene és kortárs darabok a Concerto Budapest évadában

2021.09.23. 13:50
Ajánlom
A Bartók, Liszt és Josef Suk műveinek szentelt évadnyitó dupla koncert után az ősz folyamán több rövid fesztivál is megvalósul a zenekar szervezésében, elsőként októberben a Magyar Kincsek Ünnepe.

Christian Tetzlaff, Elisabeth Leonskaja, Szergej Krilov, Jevgenyij Koroljov – csupán néhány név a világhírű művészek sorából, akikkel a Concerto Budapest őszi hangversenyein találkozhat a közönség. A zenekar ebben az évadban is a klasszikus és a kortárs zene páratlanul gazdag elegyét nyújtja, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is dupla koncerttel tartja meg évadnyitó hangversenyét szeptember 24-én és 25-én a Zeneakadémián, ahol a Concerto Budapest vendége

a német virtuóz, a világ egyik legkiválóbb hegedűművészeként számontartott Christian Tetzlaff lesz.

Tetzaff_c_Giorgia_Bertazzi-154710.jpg

Christian Tetzlaff (Fotó/Forrás: Giorgia Bertazzi / Concerto Budapest)

A nyitókoncerten hagyományosan kitüntetett szerep jut Bartók Béla zenéjének, és ez idén sem lesz másként: az első részben a zeneszerző fiatalkori hegedűversenye lesz hallható, és A csodálatos mandarin- szvit zárja a programot. Megszólal egy ritkán játszott Liszt-kompozíció is, a Két epizód Lenau Faustjából,

s elhangzik majd Suk ritkán hallott, gyönyörű g-moll fantáziája hegedűre és zenekarra.

A koncertek közül a második esemény a zenekar „Hőskoncertek” sorozatának része, amelyet elsősorban a mindennapi hőseinknek, az egészségügyben dolgozóknak ajánl a Concerto Budapest.

Szeptember 30-án a Müpában Mūza Rubackytė lesz az együttes vendége. A kiváló litván zongoraművésznő Penderecki Feltámadás-zongoraversenyét játssza majd a zenekarral. A koncerten szerepel két jazzes Bernstein-mű:

a szellemesen lendületes Candide-nyitánnyal kezdődik majd a műsor, megadva ezzel az est alaphangját,

zárásként pedig a Szimfonikus táncok hangzik majd el a West Side Storyból, amely elénk idézi Maria és Tony tragikus szerelmének, valamint a Cápák és a Rakéták gyilkos rivalizálásának történetét. A programban egy igazi klasszikus, J. S. Bach d-moll kettősversenye is helyet kapott, nem is akármilyen előadásban: az eredetileg hegedűre komponált szólót Rácz Zoltán és Fábry Boglárka adják majd elő vibrafonon.

MuzaRubackyte_c_DMatvejev-154845.jpg

Mūza Rubackytė (Fotó/Forrás: D. Matvejev / Concerto Budapest)

A zenekar októberi koncertjein Szergej Krilovval és Jevgenyij Koroljovval is találkozhat majd a közönség, egy nappal Liszt Ferenc születésének évfordulója után,

október 23-án, nemzeti ünnepünkön hazánk zenéje előtt tiszteleg a Keller András vezette együttes, a Magyar Kincsek Ünnepén.

Az egész napos koncertsorozat a magyar kultúra sokszínűségét mutatja be a népi hangszerektől az operetteken át egészen a nagy szimfonikus darabokig. Miklósa Erika, Kelemen Barnabás, Várjon Dénes, csak néhányan a nap fellépői közül, a koncerteket Keller András mellett olyan kiváló karmesterek vezénylik, mint Bogányi Tibor és Hámori Máté.

Novemberben elindul a nagysikerű Manó-sorozat is, amely a 3-10 éves korosztálynak kínál zenei kalandozásokat. November 13-án és 14-én a Budapest Music Centerben tartják a Hallgatás napját.

A Concerto Budapest már hagyományos zenei maratonján a kortárs zenét és a klasszikus remekműveket helyezi merőben új megvilágításba,

a közöttük keletkező teremtő kölcsönhatásra összpontosítva. A nyitott és elmélyült odafigyelés napja ez, amelyen új művek ősbemutatóira, többek között Balogh Máté, Csalog Gábor és Kondor Ádám műveinek legelső nyilvános bemutatójára is sor kerül. A rendezvény élő közvetítését az amerikai The Violin Channel is sugározza.

Concerto_Budapest_c-Benko-Sandor-153746.jpg

Concerto Budapest Zenekar (Fotó/Forrás: Benkő Sándor / Concerto Budapest)

November végén a kétnapos Hallgassunk Brahmsot!-sorozat a német romantikus zeneszerző különböző arcait mutatja be rendhagyó módon, fellép többek között az idei évben a neves Opus Klassik díjjal jutalmazott zongoraművész, Elisabeth Leonskaja is.

A Concerto Budapest, bár továbbra is folytatja a sikeres és különleges minőségű ingyenes online koncertközvetítéseit, elsődlegesen a közönség személyes koncertélményeit szeretné gazdagítani idén ősszel. A zenekar minden tagja izgalommal várja az évadnyitó koncerteket, hogy ismét megoszthassa a zenélés örömét a közönséggel.

Mi mindig őszintén, teljes szívvel játszunk, és hiszem, hogy ezért szeretnek minket

– vallja a zenekar Kossuth-díjjal kitüntetett zeneigazgatója, Keller András.

Fejléckép: Keller András (fotó: Cseke Csilla / Concerto Budapest)

Concerto Budapest

Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és a fiatal zenészek dinamizmusával. Nagy ívű és innovatív műsorszerkesztésével, egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zeneéletbe.

A Concerto Budapest karmestere, művészeti vezetője 2007 óta Keller András, aki szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is világszerte elismert muzsikus.

A zenekar az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. Visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Boris Berezovsky, Heinz Holliger, Isabelle Faust, James Galway, Jevgenyij Koroljov. A klasszikus művekből álló repertoárt kortárs zeneművek, gyermek- és ifjúsági programok teszik még színesebbé.

A Concerto Budapest koncerteken, fellépéseken túl fontosnak tartja a tehetséges fiatalok képzését is: világszerte tarta mesterkurzusokat. Gyermek és ifjúsági sorozatokkal, valamint egy-egy eseményhez kötődő alkalmi ifjúsági koncerttel az egész család számára tartalmas és izgalmas szórakozási lehetőséget kínál.

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

A francia barokk billentyűs muzsika nyomában

Marouan Benabdallah zongoraművész január 31-én délelőtt a Régi Zeneakadémián Rameau, Lully és Royer kompozíciói mellett egy Ravel-darabot is eljátszik.
Klasszikus ajánló

Hiromi Kikuchi, Ken Hakii és ifj. Kurtág György koncertje a Kurtág100 fesztiválon

Február 25-én a Zeneakadémia Nagytermében Madaras Gergely vezényletével, a MR Szimfonikusok közreműködésével hangzik el három kivételes mű a Kurtág100 fesztiválon.
Klasszikus hír

Idén ismét zeneszerzőket vár a Bartók Világverseny

Anders Hillborg svéd komponista vezeti majd a zeneszerzőknek meghirdetett Bartók Világverseny nemzetközi zsűrijét. A 10 000 euró összdíjazású megmérettetésre augusztus 25-ig várja a jelentkezéseket a szervező Zeneakadémia.