Klasszikus

Brahmsot szeretnék játszani

2016.11.02. 08:05
Ajánlom
Kocsis Krisztián alig töltötte be a tizenkilencedik életévét, de a zongorajátékot máris édesapjához, Kocsis Zoltán zongoraművész-karmesterhez hasonlóan magas szinten műveli. Első nemzetközi megmérettetésére szeptemberben került sor Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen. A Fidelio Fortissimo programba is bekerült tehetséggel zeneszerzői tevékenységéről is beszélgettünk.
Kocsis Krisztián a beszélgetésünk után vehette át a minden évben tíz fiatal tehetségnek járó Junior Prima-díjat. A részletekért kattintson ide!
Íme a zeneművészet Junior Primái

Kapcsolódó

Íme a zeneművészet Junior Primái

Kilencedik alkalommal, idén is tíz fiatal zeneművész vehette át a Junior Prima Díjat október 27-én, csütörtök este a Müpában tartott gálaesten. A díjazottak között ott van Boros Misi, a Virtuózok ifjú tehetsége.

- Mennyire volt egyértelmű, hogy a zongora lesz a te hangszered?

- Hároméves korom óta tudom, hogy a zenével szeretnék foglalkozni. Eleinte ütőhangszeres szerettem volna lenni, aztán volt egy korszakom, amikor a hegedűsöket utánoztam, végül felismertem, hogy a zongora az, amin szinte mindent el lehet játszani. Ebben persze édesapám hatása is benne van. Minden nap hallottam, ahogy gyakorolt, és ezen keresztül nemcsak a vonzalom alakult ki, de a repertoár jelentős részét is megismerhettem.

- Mi az első zenei élmény, amire vissza tudsz emlékezni?

- A zenetanulást Becht Erika irányításával kezdtem, akit ma is mentoromnak tekintek. Amikor először eljött hozzánk, négyéves voltam csak, kitettem Stravinsky Tavaszi áldozatának partitúráját és azt mondtam, hogy ezt szeretném lejátszani. Nem voltak kétségei, nem nevetett ki. Azt mondta: tessék, kezdjem el. A zenét nagyjából innentől érzem mindennapi kötelességemnek, van egyfajta belső késztetésem, hogy naponta leüljek a zongorához. Örülök, hogy soha senki sem erőltetett rám semmit, egyet azonban megtanultam, hogy mindig a maximumra kell törekednem és rendre egy kicsit többet kell elvárnom magamtól. Ilyen volt a Liszt-verseny is.

Kocsis Krisztián

Kocsis Krisztián

- Milyen tapasztalatokat szereztél a nemzetközi mezőny legfiatalabb indulójaként?

- Másfél évet készültem, hogy végre megtapasztaljam, milyen nemzetközi porondon szerepelni. Nem vagyok versenyző típus és egyelőre rutinom sincs benne. Az elmúlt időszak nagyon hasznos volt, főleg a repertoárnak örülök, amit már a magaménak tudhatok.

Liszt egyik legnehezebb versenyművével lép színpadra Kocsis Krisztián

Kapcsolódó

Liszt egyik legnehezebb versenyművével lép színpadra Kocsis Krisztián

Újra felcsendülnek régi klasszikusok a Müpában október 9-én. A Szent István Király Szimfonikus Zenekar koncertjén Schubert és Liszt művei mellett egy egészen új zenedarabot is hallhatunk a Zuglói Filharmónia előadásában. A koncerten vezényel Ménesi Gergely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyik oktatója.

- Liszt végigkísérte pályád indulását, és a Zeneakadémián is szakavatott kezekbe kerültél.

- Közel áll hozzám Liszt, ő a modern zongoraművészet megalapítója, nyelvezetével minden zongoristának tisztában kellene lennie. Az idén diplomázom Dráfi Kálmán vezetésével, aki nagy egyéniség, és ha mondhatom így, hatalmas figura, a kisujjában van az egész magyar zongoraiskola. Személyes ismerője volt Cziffra Györgynek, így ő is annak a liszti zongorázásnak a művelője, amit egyszer a sajátomnak szeretnék érezni.

Kocsis Krisztián

Kocsis Krisztián

- Mi az, amit a repertoárbővítés során elsődlegesnek tartasz?

- Vannak hiányosságaim, Brahms, Schubert és furcsa mód Bach is. Brahms az egyik kedvenc zeneszerzőm, de még nem igazán játszottam. Eltérő a tanulási folyamat is, Bachnál sok idő kell a memorizálásra, Lisztnél a zenei szövet feletti uralom a döntő. Sokszor előfordul, hogy egy kiváló előadás miatt megtetszik egy darab, amit aztán meg akarok tanulni. Így volt ez Rachmaninov Karneváljával, de például Liszt h-moll szonátáját többször halottam modorosan, helytelen beidegződésekkel – ilyenkor ez az „élmény” sarkall, hogy megmutassam az én elképzelésemet. Édesapám, ha egy darab már majdnem kész, örömmel ad tanácsot, hozzáteszi azokat a pluszokat, amelyek felteszik az i-re a pontot és megtérülnek a koncertszínpadon.

- Nemcsak a zongorajáték, a komponálás is szerves része az életednek. Mi az, ami vonz a zeneszerzésben?

- Kisgyermekként sokat bíbelődtem kottaíró programokkal, számos befejezetlen művet írtam, de egészen a tavalyi év elejéig nem éreztem valódi késztetést, hogy alkotói tevékenységet végezzek. Végül a zongora mellett jelentkeztem Barta Gergely osztályába a Zeneakadémiára. A felvételire el is készítettem egy zongoraszonátát f-mollban. Van, hogy hajnali háromkor vagy akár ebéd közben jut eszembe egy ötlet, amit azonnal le kell írnom, de ugyanilyen kiszámíthatatlan, hogy mikor vagyok olyan szellemi fázisokban, hogy gyakorolni tudjak. A zeneszerzés az egyéniség legközvetlenebb leképezése. Kurtág György jut eszembe, aki azt mondta, hogy a mai zeneszerzők vagy leporolják a régi formákat és kerekítenek belőle valami újat, vagy teljesen más irányt vesznek. Én nem tudok azonosulni a mai nyugati zeneszerzés szemléletével, de azt sem mondom, hogy konzervatív vagyok. Egy újfajta, kortárs szellemiséget, egy alternatívát szeretnék látni, ami persze nagyban alakulhat a régi zeneművek újragondolásán, de mindenképpen az esztétikumot tekinti irányelvnek.

Nemzetközi Kurtág-Ligeti mesterkurzus a Zeneakadémián

Kapcsolódó

Nemzetközi Kurtág-Ligeti mesterkurzus a Zeneakadémián

A nagyközönség számára is nyilvános kurzust a Zeneakadémia két zongoraművész professzora, Csalog Gábor és Kemenes András tartja, vendégelőadóként Horváth Balázs zeneszerző is részt vesz a 2016. július 11-15. között megrendezendő ötnapos programon.

- A Liszt-verseny kapcsán számos különdíjban részesültél. Mik az újabb kihívások a közeljövőben?

- Jelenleg szükségem van a pihenőre, a repertoárt fogom építeni és új szerzőket megismerni. Már annak is nagyon fogok örülni, ha az említett hiányosságokat be tudom pótolni. A feltöltődés időszaka következik, a következő koncertem is csak márciusban lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Színház

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Vizuál

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Koncertfelvételek – Hegedűs Endre – Chopin: Esz-dúr noktürn

A Koncertfelvételek a Pesti Vigadóban sorozat első részében Hegedűs Endre Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész Chopin Esz-dúr noktürnjét adja elő a Déli teremben.
Klasszikus gyász

Elhunyt Pejtsik Árpád gordonkaművész, pedagógus

Szűk családi körben vesznek búcsút Pejtsik Árpád György zenepedagógus, gordonkaművész, zeneszerzőtől január 29-én a Kispesti temetőben.
Klasszikus ajánló

Budapest, Amszterdam és Berlin együtt ünnepli Fischer Iván 70. születésnapját

Január 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Fischer Iván. A jeles alkalomból az általa is alapított Budapesti Fesztiválzenekar az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin együttesekkel közös, az interneten közvetített koncertösszeállítással készül.
Klasszikus hír

Megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar

Egy december 23-i hivatalos értesítést szerint legkésőbb 2021. május 31-én megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar – tudta meg a Zene-Kar.hu. A levél szerint az ügy mögött Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének döntése áll, aki Alapítói Határozatában ezt a dátumot jelölte meg.
Klasszikus zenehallgatás

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.