Számolja még, hogy hányadik előadása lesz ez Bartók Kékszakállújából?
Nem tartom nyilván ilyen pontossággal, de össze tudnám számolni. Az biztos, hogy ezt az operát énekeltem a legtöbbször az összes többi közül.
Mikor énekelte először?
Nem szokványos körülmények között, az aggteleki cseppkőbarlangban, 2006-ban, a miskolci operafesztiválon. A barlangban nagy a páratartalom, 11 Celsius fok a hőmérséklet, nem volt könnyű dolgunk. Egy évvel később, szintén az operafesztiválon debütáltam színpadon a szerepben, 2008-ban pedig már a milánói Scala színpadán énekeltem.
Egy ilyen sokszor énekelt szerepet veszélyeztet az, hogy rutinná válik az előadása?
A rutin nem csak rosszat jelent, arra szükség van.
Ha ennyi éven keresztül énekel valamit az ember, az beül a torkába, még akkor is, ha természetesen semmit nem lehet kétszer elénekelni ugyanúgy.
Hiszen mindig más a környezet, legyen az cseppkőbarlang, a Scala színpada, Jekatyerinburg vagy Budapest, és más zenekar játszik más karmesterrel, más énekli Juditot. És azt hiszem, én is máshogy éneklem a Kékszakállút tizennégy évvel azután, hogy a repertoáromra tettem.
A kékszakállú herceg vára - Nora Gubisch és Bretz Gábor (Fotó/Forrás: Bernd Uhlig / Wiener Festwochen)
Miben változott?
Az embernek az izomzata, a torka, a hangszálai is megérnek a szerepre. Biztosabbá váltam, és remélem, egyre jobbá. Szokták kérdezni, hogy nem unom-e. A válasz röviden: nem. Egyik szerepemet sem untam még meg, igaz, vigyázok, hogy ne énekeljem őket túl sokat.
A Kékszakállú története annyiféle értelmezésre ad lehetőséget, és mindenkinek mond valamit. Önnek miről szól ez az opera?
Gyakran úgy képzelik el a Kékszakállút, mint egy öreg férfit, aki a várába viszi a fiatal, tapasztalatlan Juditot, aki aztán túl sokat visong és kérdezősködik. És akkor megesik, hogy ilyen lesz a karakter is, öreges lesz a jelmeze, az arca, a mozgása.
Nem szabad ennyire leegyszerűsíteni a történetet. Szerencsés vagyok, hogy először Kovalik Balázs rendezésében adtuk elő az operát színpadon, aki alapos karakterelemzéssel kezdte a próbákat.
Abban az előadásban egy fiatal párt alakítottunk Mester Viktóriával, még egy 7-8 éves gyerek is volt a színpadon (ő mondta a Prológot), aki kettőnk jövőbeli gyereke volt, és aki a végén eltűnt, jelezve, hogy a kapcsolat nem virágozhatott ki a Kékszakállú és Judit között. Ez is egy érvényes értelmezés volt, és a sokféle értelmezés révén sem lehet megunni ezt az operát.
Korábban azt mondta az operáról, hogy koncertszerű előadásban is kiválóan működik. Miért?
Pontosan azért, mert ez egy szimbolikus történet. Gyakran gondolkodom, amikor külföldön lépek fel benne, hogy a Prológot, amit magyarul is ezerféleképpen lehet értelmezni, miként fordítják le más nyelvekre. És vajon értik-e, ha magyarul is annyiféleképpen lehet magyarázni?
Bretz Gábor (Fotó/Forrás: Emmer László)
A Concerto Budapest koncertjén Vörös Szilvia énekli Juditot. Dolgoztak már együtt?
Igen, az Operaház Faust-előadásában, de ebben az operában még nem.
Mire számít a zenekarral és Keller Andrással való közös munkában?
Egyáltalán nem könnyű darabról van szó, megpróbálja a zenekart és az énekeseket is. De a Concerto Budapest nagyszerű zenekar, és biztos vagyok benne, hogy kiválóan adják majd elő A kékszakállú herceg várát. Az egy érdekes kérdés lesz, hogy Keller András milyen tempókat választ majd.
Van az, amit Bartók pontosan, metronómszámokkal beleírt a kottába, és van, amit hagyományosan alkalmazni szoktak.
Emlékszem, Kocsis Zoltán pontosan tartotta magát a bartóki tempókhoz. De az a csodálatos ebben az operában, hogy mindkét módon nagyszerűen működik.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Bretz Gábor (fotó: Emmer László)
hírlevél
