Klasszikus

Bruckner a Zeneakadémián

2004.02.27. 00:00
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar március 6-i hangversenyén egyetlen, monumentális zenemű hangzik el: Anton Bruckner VIII., c-moll szimfóniája. A Ferenc József császárnak ajánlott mű – többszöri átdolgozás után – 1890-ben nyerte el végső formáját, s Bécsben mutatták be Richter János vezényletével – óriási sikerrel.

A századvég neves dalszerzője, Hugo Wolf lelkesülten írt róla a bemutató után: „Ez a szimfónia egy óriás műve, a Mester minden korábbi szimfóniáján túltesz, mind szellemi dimenziója, mind gazdagsága és nagysága tekintetében.” Ez lett a komponista utolsó befejezett szimfóniája, a kilencediknek ugyanis már nem ért a végére, mert 1896 októberében meghalt. A mostani koncerten Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója dirigálja a nagyszabású kompozíciót.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Színház

Egy katonatiszt lett az SZFE új kancellárja, de nem engedték be az egyetemre

Szarka Gábor a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke volt korábban.
Vizuál

A macsó, aki nőként aratta első sikerét

Jack Lemmon oldalán tipegett be a világhírnévbe, de később is olyan partnerekkel dolgozott, mint Roger Moore. Magyar gyökerei mindig fontosak voltak számára. 2010. szeptember 29-én halt meg  Tony Curtis.
Klasszikus

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Plusz

Málta magának követeli az őscápafogat, amelyet György brit herceg kapott ajándékba

Katalin és Vilmos kisfia, a hétéves brit herceg a hétvégén kapott egy különleges ajándékot Sir David Attenborough-tól a világhírű természetfilmes új filmjének bemutatása alkalmából. A műkincsek és a kulturális örökség részét képező tárgyak kérdése amúgy is sok vita tárgya, de abban talán megegyezhetünk, hogy a máltai reakció marketing szempontból meglehetősen elhibázott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

A zene világnapját ünnepli a MUS-E

A Menuhin nevelési koncepciója nyomán életre hívott szervezet rövid videóban mutatta be munkáját. Október 1-jén ünnepeljük – a neves hegedűművész kezdeményezésére – A zene világnapját.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkijra fókuszál a ma kezdődő Orosz Zenei Fesztivál

Csajkovszkij születésének 180. évfordulója alkalmából olyan műsort állítottak össze, amellyel az orosz zeneszerző színes zenei világát mutatja meg az október 10-ig tartó rendezvényen.
Klasszikus hír

Magyar állampolgár lett Gilbert Varga

A Pannon Filharmonikusok egyik vezető karmestere október 1-jén, a Zene Világnapján vette át a magyar állampolgárságát igazoló dokumentumot.
Klasszikus hír

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.