Fritz Kreisler így emlékezett vissza egy mestere ellen elkövetett tréfára: "Volt egy Mops nevű, elhízott, korcs kutyácskája. Mikor elsietett ebédelni, mi nála maradtunk a szendvicseinkkel és az ebbel. Elhatároztuk, hogy egy tréfával örömet szerzünk a tanár úrnak. Ennek érdekében a távollétében eljátszottunk egy Wagner-motívumot, és közben ütöttük, kergettük a kutyáját. Aztán Bruckner Te Deumát kezdtük játszani és közben enni adtunk a Mopsnak. Rövid idő alatt láthatóan megkedvelte a Te Deumot. Miután eléggé beidomítottuk, úgy éreztük eljött a tréfa ideje. Mikor egy nap visszajött az ebédből, így szóltunk hozzá. - Tanár úr! Tudjuk, hogy milyen nagyra tartja Wagnert, de a mi nézetünk szerint még csak össze sem lehet hasonlítani önnel. Még egy kutya is pontosan érzi a különbséget.

A mi jámbor tanárunk elpirult. Azt gondolta, komolyan beszélünk. Megrótt bennünket, és teljes tisztelettel kifejtette, hogy kétségbevonhatatlanul Wagner a kor legnagyobb zeneszerzője. Azért kíváncsiság is volt benne, és megkérdezte, mit értünk azon, hogy még egy kutya is érzékeli a különbséget. Erre a pillanatra vártunk. Eljátszottuk a Wagner-motívumot - Mops nyüszítve menekült a szobából. Aztán elkezdtük a Te Deumot - a kutya széles vigyorral visszajött, a farkát csóválta, és várakozóan felágaskodott. Bruckner meg volt hatva." Wagner halálhírére a szimfónia már elkészült lassú tétele kiegészítésre került. Hallgassuk most ezt a részletet a műből.