Klasszikus

Budapesten a Földvári Napok

2005.06.11. 00:00
Ajánlom
Vasárnap este Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjével nyílik meg a tizedik Földvári Napok fesztivál - Balatonföldvár helyett anyagi okok miatt idén a budapesti Művészetek Palotájában.

Balatonföldváron kilenc éve szervezték meg először a kortárs zenei fesztivált, amelynek az a különlegessége, hogy nemcsak a legnagyobb kortárs előadók és zeneszerzők mutatkoztak be egy-egy koncerten, hanem a szakma és a közönség konferenciákon és kötetlen beszélgetéseken cserélhet eszmét a terület fontos kérdéseiről.

Tavaly úgy tűnt, hogy a neves fesztivált idén anyagi okok miatt nem tudják megrendezni. A 12-15 millió forintos költségvetésből ugyanis tavaly novemberben a szervező Strém Koncert Kft.-nek alig egymillióra volt ígérete, amelyhez önrész kellett volna. Ezt azonban nem tudták felmutatni, mivel egy késve megkapott korábbi támogatás miatt elkéstek az elszámolással, és a kirótt, jogtalannak tartott kötbér meg nem fizetése miatt a minisztérium letiltotta a további támogatásokat. Így a kft. több, korábban megítélt támogatást nem kapott meg. Ráadásul olyan sok adminisztrációval járt volna a pályázat elkészítése (például a vízügyi hatóságtól kellett volna több igazolást szerezni arról, hogy nem szennyezik a környezetet), hogy a cég vezetője, Strém Kálmán végül úgy döntött, eláll a fesztivál megrendezésétől. Ezt egy rádióműsorban be is jelentette, amelyet hallgatott Kiss Imre, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, aki meghívta a rendezvényt Budapestre. Strém Kálmán érdeklődésünkre azt mondta: - Nem a nehézségekkel szeretnénk most foglalkozni, hanem azzal, hogy egy nagyszerű kortárs fesztivált egy ilyen színvonalas helyen rendezhetünk meg. A program így sokkal nagyobb szabású lehet, hiszen Földváron nem tudtuk volna fogadni sem az Amadindát, sem a Filharmonikusokat, és Kurtág György sem tudott volna ekkora létszámú kórussal mesterkurzust tartani.

Idén Sári Józsefet és Soproni Józsefet "ünneplik", az ő művészetükön van a hangsúly. Ennek megfelelően szerzői estjeik mellett délelőtti kamarahangversenyt is rendeznek műveikből. Az egyik legjobban várt program minden bizonnyal Kurtág György mesterkurzusa lesz, amelyet a Nemzeti Énekkarral tart június 13-18. között. Az idei négynapos tudományos konferencia témája Pierre Boulez, Dukay Barnabás, Kurtág György, Sári József, Soproni József és Karlheinz Stockhausen művészete. Ezen kívül fellép az Amadinda Ütőegyüttes, a Nemzeti Filharmonikusok, az Auer Vonósnégyes, a Francia Rádió Zenekara, Rév Lívia zongora-, Rozmán Lajos klarinétestet ad. Beszélgetéseket szerveznek a zenéről, zenészekről, a záróesemény pedig 18-án Galkó Balázs József Attila-estje lesz. Hogy felidézzék Balatonföldvár családias hangulatát, a fesztivál klubjának kinevezett Üvegteremben Felvégi Andrea az elmúlt években készült fotóit állítják ki, és itt rendezik meg a már megszokott, személyes beszélgetésekre lehetőséget teremtő "pogácsapartikat" is, amelyeken a koncertek után vendégül látják a közönséget.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdekes

Kocsis Zoltán munka közben: Az Újvilág-szimfónia próbájáról került elő hangfelvétel

Az alábbi 2011-es filmfelvételen Kocsis Zoltán Dvořák Újvilág-szimfóniáját próbálja a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. A közkedvelt szimfónia akusztikai próbáját nem csak a rajongóknak érdemes meghallgatni.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje. Ezekre a kerti programokra még tud jegyet váltani:
Klasszikus videó

Videó: Kelemen Barnabásék totyogó kisbabája már az apját kíséri zongorán!

Ma este kezdődik a Fesztiválakadémia. "Elkezdődtek a próbák!" - írta Kokas Katalin, és közzétett egy videót, amelyen a férje a kislányukkal zenél.
Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.