Klasszikus

Budapesti bérletet indít a Szolnoki Szimfonikusok

2020.11.05. 16:15
Megosztom
Nemzetközi sztárparádét is felvonultató, három koncertből álló bemutatkozó bérletet indít a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a magyar fővárosban. A bérletsorozat első koncertjére, amely a BEETHOVEN 250 – A halhatatlan géniusz címet viseli, 2020. november 11-én szerdán 19:30-tól kerül sor a Zeneakadémia Nagytermében. Közreműködik Koppándi Jenő hegedűművész, vezényel Rajna Martin.

Az alábbi interjú Patkós Imrével és Ignácz Ervinnel, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezetőivel, valamint Rajna Martin karmesterrel készült.

A zenekar több mint fél évszázados fennállása óta ez az első alkalom, hogy budapesti bérletet indít. Mi áll a döntés hátterében?

PI: A budapesti bérlet indítása már régóta a terveink között szerepelt. A Szolnoki Szimfonikusok megalakulása óta aktív szerepet vállal a magyar kulturális értékek megőrzésében, közvetítésében és kiemelkedő feladatának tekinti az ifjúság zenei nevelését. Küldetése a művészeti élet gazdagítása, magas színvonalú komolyzenei hangversenyek bemutatása a világ minden táján, öregbítve ezzel Szolnok város és a térség hírnevét. Zenekarunk már lassan egy évtizede rendez saját nyári zenei fesztivált, tart nemzetközi karmester kurzusokat és rendszeresen jár külföldi turnékra. Eljött az idő, hogy Budapest komolyzenei életében is hangsúlyosabban és rendszeresen megjelenjen.

SzolnokiSzimfonikusok1-161215.jpg

Szolnoki Szimfonikusok

A vírushelyzet kialakulását megelőzően a budapesti komolyzenei életet túlkínálat jellemezte, sok a zenekar és sok a koncert az érdeklődő koncertlátogatók számához képest. Miben tud a Szolnoki Szimfonikus Zenekar újat vagy mást mutatni ezen a piacon?

IE: Vidéki zenekarként gyakran az a benyomásunk, hogy ebben a szakmában csak az történik meg az országban, ami Budapesten történik. Mi például minden év januárjában újévi tánckoncertet rendezünk, amelyen átlagosan 350 előadó lép fel egyszerre: a zenekar, kórusok és különböző tánckarok tagjai… mégis egy évtized kellett ahhoz, hogy ezt a produkciót az MTV5 méltónak találja arra, hogy a nagy nyilvánosság részére közvetítse.

Amivel a Szolnoki Szimfonikusok újat tud mutatni a fővárosi közönségnek az a kiváló szakmai minőség mellett az elkötelezettség: a lelkes, felkészült fiatal gárda, akik számára magas művészi elismerés a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban fellépni.

Egy hosszútávú és komplex szakmai együttműködés első etapja a 3 koncertből álló bemutatkozó bérlet a fővárosban. Az zenekar együttműködő partnere a bécsi székhelyű, “Internationale Musik- und Kulturförderung” (IMK) produkciós iroda. Nagy izgalom és sok munka előzi meg az ilyen nagyszabású nemzetközi kooperációt, ami mind művészetileg mind szakmailag kuriózumnak számít. A Szolnoki Szimfonikusok büszke, hogy ilyen nagy múltú nemzetközi partnerrel közösen mutatkozhat be a budapesti közönség előtt, az általa közvetített nemzetközi sztárok közreműködésével. Amint azt az utazási feltételek lehetővé teszik, a Budapesten debütáló koncertek európai koncertkörútra indulnak.

Mit foglal magában a Budapest Bérlet?

PI: Három koncertet. A koncertek műsorának előkészítésénél fontos szerepet játszott Beethoven születésének 250. évfordulója és az igény, hogy a közkedvelt művek mellett modern vagy kevésbé ismert dallamok is felcsendüljenek. A választott programok széles vertikuma jó lehetőséget biztosít, hogy mind a zenekar, mind a szólisták bemutassák tudásukat, megcsillogtassák tehetségüket. Az első két koncert a Zeneakadémia Nagytermében, a záró koncert pedig a Vigadó Dísztermében kerül megrendezésre.

A bérletsorozat első koncertjére, amely a BEETHOVEN 250 – A halhatatlan géniusz címet viseli, 2020. november 11-én szerdán 19:30-tól kerül sor a Zeneakadémia Nagytermében. Műsoron Beethoven hegedűre és zenekarra komponált G-dúr és F-dúr románca, a Coriolan nyitány és az V. (c-moll) „Sors”szimfónia szerepel.

Jegyvásárlás

Az első koncerten a zenekart Rajna Martin vezényli. Hogyan talált egymásra a zenekar és a karmester?

PI: A szolnoki szimfonikusok művészeti vezetője tizenkét éve Izaki Maszahiro japán karmester, az 1995-ös MTV Nemzetközi Karmesterverseny győztese. Maestro Maszahiro sokat tett zenekarunk szakmai fejlődéséért, felemelkedéséért. A kooperációs megállapodás értelmében a Budapest Bérlet koncertjeire azonban rendhagyó módon koreai partnerünk delegálja a karmestereket és a szólistákat.

A vírushelyzet részben felülírta ezt a tervet: az első koncertet le kellett volna mondanunk, de köszönhetően kiváló hazai partnereinknek, Rajna Martin karmesternek és Koppándi Jenő hegedűművésznek, ezt nem kellett megtennünk, mert felkérésünkre azonnal igent mondtak.

EI: Martin a fiatal magyar karmester-generáció egyik legkiemelkedőbb tehetsége. Művészi munkáját alaposság és igényesség jellemzi, mely mind elsősorban az adott zeneszerző szándékait hivatottak érvényre juttatni. Szolnokon 2020. szeptember 28-án debütált a Szolnoki Szimfonikus Zenekar élén, nagy sikerű koncerten. Művészi és személyes kisugárzása olyan pozitív benyomást tett mind a közönségre, mind a zenekar tagjaira, hogy az első közös munka után már el is döntöttük, hogy őt kérjük fel a november 11-i koncertre.

RajnaMfoto1-160923.jpg

Rajna Martin

Rajna Martin fiatal kora ellenére visszatérő vendége Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak, nemzetközi hírű szólisták elismert partnere.  A 2020/2021-es évadban újra vendége lesz többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak és a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, de dirigál a Magyar Állami Operaház Zenekara, az Óbudai Danubia Zenekar, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Zuglói Filharmónia, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Duna Szimfonikus Zenekar élén is. 2017-19 között asszisztens karmesterként dolgozott a Győri Filharmonikus Zenekarnál, 2018-ban Junior Prima díjban részesült.

Kedves Martin, most Önhöz fordulok: A november 11-i koncert már nem az első fellépése a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Milyen tapasztalatai és elvárásai vannak a közös munkáról?

RM: Szeptember végén volt első közös koncertem a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Az együttes különleges alkalmazkodó képessége és munkabírása igen szép koncertet eredményezett. Ebből kifolyólag lelkesedéssel, ugyanakkor komoly elvárásokkal tekintek a közös munka elébe.

Beethoven műveinek műsorra tűzése nem igényel különösebb magyarázatot, hiszen a zenetörténet, és egyáltalán a művészettörténet egyik sorsfordító titánjáról beszélünk.

Bár a Beethoven-év előre tervezett ünnepi eseményeit súlyosan érintette a koronavírus-járvány, nagyon örülök, hogy ezzel a koncerttel mégiscsak fejet hajthatunk a nagy szerző életműve előtt. 

Megosztana velünk néhány gondolatot a repertoárról?

RM: Beethoven hegedűre és zenekarra komponált G-dúr és F-dúr románca a mester legnépszerűbb művei közé tartozik. Bár nem versenyművek, de mint zenekarral kísért szólóhangszeres darabok a koncertek műfajába illeszthetők. Mindkét kompozíció lírai karakterű, nyugodt tempójú, a zenekar szerepe csupán a kíséretre korlátozódik. A két zenemű szólistája Koppándi Jenő hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere.

RajnaMfoto2-161009.jpg

Rajna Martin

A Coriolan-nyitányt Heinrich Joseph von Collin Coriolan c. drámája nyomán írta Beethoven. Bemutatója 1807-ben volt a bécsi Lobkowitz-palotában. Caius Martius Coriolanus római tábornok alakja több történetíró elbeszélésben is fennmaradt, nevezetesen hős figurája Shakespeare-t is megihlette. Beethoven feltehetőleg Plutarkhosz életrajzai között találkozott történetével. Collin tragédiája egyetlen figurára, a főhősre koncentrál. A darab lényegében Coriolanus tépelődő monológjainak sorozatából áll, melyben a főhős az önmagával vívott csata elvesztése okán önkezével vet véget életének. A hős bukását vizionáló Beethoven-partitúrák közül a Coriolan-nyitány a legpesszimistább. A színmű feledésbe merült, de a nyitány önálló zeneműként ma is sokszor elhangzik a világ hangversenytermeiben.

A hangverseny záró zeneműve Beethoven legismertebb, legtöbbet idézett kompozíciója, az V. szimfónia. A mű sarokkő a 19. század zenei gondolkodásában. Struktúrája bámulatosan tömör, logikus, és ebből adódóan a kompozíció ellenállhatatlanul sodró lendületű. A mű tulajdonképpen az Eroicát követve egy újabb, a 19. századi zenei gondolkodást determináló alkotás lett.

A koncert helyszíne a Zeneakadémia. Milyen érzés, mit jelent az Ön számára a Zeneakadémián koncerten vezényelni?

RM: A Zeneakadémia Nagytermébe belépni mindig megrendítő élmény, pozitív értelemben véve. Rendkívüli atmoszférája van nemcsak a teremnek, hanem tulajdonképpen az egész épületnek. Nem mellékesen itt töltöttem öt évet mint hallgató, és volt szerencsém már egyetemista koromban is számtalan alkalommal vezényelni a Zeneakadémián. Itt vezényeltem először a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, és itt is diplomáztam most szeptemberben. Mindig különleges öröm.

Ezt az örömet szeretnénk megosztani a kedves koncertlátogatókkal november 11-én szerdán 19:30-tól, a Szolnoki Szimfonikusok és a magam nevében is szeretettel várunk mindenkit!

További információk: www.szolnokiszimfonikusok.hu

Jegyek válthatók az alábbi linken.

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.