Klasszikus

Budapesti városnéző túra Bartókkal

2017.07.14. 14:38
Ajánlom
A Zeneakadémia által szervezett Bartók Világverseny és Fesztiválra 23 ország 65 hegedűse jelentkezett. A verseny zsűrije nemzetközi kiválóságokból áll, elnöke a világhírű olasz hegedűművész, Salvatore Accardo. A nyitónap különlegessége a Bartók Budapestje városnéző túra.

A 6–10 évesek számára a Liszt-kukacok Akadémiája rendhagyó foglalkozásokat kínál szeptember 9-én 11 órától, melyek középpontjában Bartók zenéje áll. A száztíz éves épület különleges helyszínei között a zeneszerző egykori tantermébe és a Nagyterem művészszobájába is betekintést nyerhetnek a résztvevők. A foglalkozáson a gyerekek jutalmakat is szerezhetnek - írja honlapján a Zeneakadémia.

bartók budapest

bartók budapest



A nyitónapon lesz a Bartók Budapestje városnéző túra, amely során a zeneszerző életének fontos helyszíneit, történeteit Stachó László zenetudós tárja az érdeklődők elé. A 2,5 órás program 13.00 órakor kezdődik a Csalán úti Bartók Béla Emlékház bemutatásával, ahol

Bartók egykori otthonába tekinthetnek be a látogatók,

innen külön busz indul Zeneakadémiára, a Bartók terembe. A Bartók Budapestje túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a rendelkezésre álló helyek függvényében a bartokbudapestje@zeneakademia.hu e-mail címen várják.

A fesztivál díjnyertes imázsfilmjéről az író-producer, Szabó Stein Imre beszélt egy interjúban. Olvasson tovább!

 A nap legizgalmasabb része a 16 órakor kezdődő nyilvános sorsolás a Liszt Ferenc téren, amelyen kiderül, ki és mikor állhat a Solti Terem színpadára a zsűri elé az elődöntők során. Ezután három ingyenes koncertet hallhatnak az érdeklődők - a Zeneakadémia különleges tehetségeitől, a kamara tanszéktől és a népzene tanszéktől.

Szeptember 10-12. között a verseny elő- és középdöntői ingyenesen látogathatók.

Az egyes fordulók előtt zenetörténészek vezetik be a közönséget Bartók világába, megtudhatjuk, hogy a versenyzők előadása során mire kell különösen figyelni. A legnagyobb izgalmak a kamarazenekari és nagyzenekari döntő követőire várnak – a szeptember 14-én és 16-án rendezett megmérettetésre a jegyek már online is megvásárolhatóak.



A kamarazenekari döntőn Mozart hegedűversenyeit adja elő a hat bejutott versenyző a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével, amelyet Ménesi Gergely vezényel. A nagyzenekari döntő versenyprogramjában három versenyző méri össze tudását, ahol Bartók két hegedűversenye mellett Beethoven, Brahms és Csajkovszkij hegedűversenyét választhatják előadásra, Ebben a fordulóban, csakúgy, mint a szeptember 17-i gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre Kovács János vezényletével.

A Bartók Világverseny és Fesztivál részletes programja megtekinthető a verseny hivatalos honlapján. Itt pedig a versenyről bővebben tájékozódhat.

Ők jutottak be a Bartók Világverseny és Fesztivál élő fordulóiba

Kapcsolódó

Ők jutottak be a Bartók Világverseny és Fesztivál élő fordulóiba

Négy földrész huszonhárom országának hatvanöt képviselője állhat a Zeneakadémia színpadára ősszel, a zsűriben hazai és külföldi zenészek és szakemberek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.