Klasszikus

Budapestre érkeznek Buxtehude örökösei

2016.10.16. 09:53
Ajánlom
A Lübeci Fiúkórus szokásos őszi koncertturnéjának idei új állomása Budapest lesz október 20-án 19:30-kor a Fasori Református templomban.
Luebeck-St Marien vom Turm von St Petri aus gesehen-20100905

Luebeck-St Marien vom Turm von St Petri aus gesehen-20100905

A Hanza-város mintegy hatvan fős a cappella fiúkórusát 1948-ban alapították, széles repertoárjuk a gregoriántól a nagy barokk mesterek művein át egészen a modern kompozíciókig terjed. A német barokk szerzők közül Dietrich Buxtehude szinte az együttes "házi komponistájának" számít, hiszen annak a Mária-templomnak volt egykor az orgonistája, amely ma a fiúkórusnak is otthont ad.

A Lübeci Fiúkórus az istentiszteleteken teljesített rendszeres szolgálatok mellett számos koncertet is ad Németországban és külföldön egyaránt, Budapesten most először lépnek fel, szokásos őszi koncertkörútjuk egyik állomásaként. Műsorukon Vierne, Bach, Mozart, Mendelssonh, Bruckner művei mellett elsősorban német barokk szerzők a cappella kórusművei szerepelnek.

A sokoldalú zenei feladatokra a Marienkirche kántora, Michael D. Müller, hetenként két alkalommal készíti fel a fiatal kórustagokat, ezen kívül pedig egy énekpedagógus team foglalkozik a fiúk és férfiak hangképzésével és kíséri az egyéni személyes fejlődésüket.

Hollandia az orgonák országa is

Kapcsolódó

Hollandia az orgonák országa is

A holland Sietze de Vries ad koncertet október 18-án 19.30-tól a fasori református templom orgonáján.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.
Klasszikus interjú

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény.