Klasszikus

Budapestre költözik a francia improvizációs egyházzene

2016.10.13. 10:41
Ajánlom
Orgonafesztivállal ünnepli a Fasori Református Egyházközség a tavasszal átadott új orgonáját. Az első alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon, október 4-25. között számos izgalmas koncerttel, nemzetközi fellépőkkel és mesterkurzusokkal, valamint hangszerbemutatókkal várják a közönséget.

A Budapest-Fasori Református Templom 2016 tavaszán új orgonát avatott. Ez a hangszer eddig még soha nem hallható módon idézi meg Párizs orgonazenéjét Magyarországon, és új lehetőséget teremt a francia orgonazene hiteles tolmácsolására. Az I. Fasori Orgonafesztivál koncertjei 2016 októberében minden kedden 19:30-kor kezdődnek. A sorozatot egy igazi világsztár, Olivier Latry, a Notre-Dame orgonistájának játéka zárja.

orgona

orgona

A széles skálájú programban a romantika és a francia zene van a középpontban, de 20. századi művek is elhangoznak, illetve külön érdekesség, hogy a hangversenyek végén a 90. és 91. genfi zsoltár dallamaira improvizálnak majd a művészek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.