- Zenészcsaládban nőttél fel. Természetes volt, hogy belőled is zenész lesz?

- Bár hétévesen elkezdtem zongorázni, majd fuvoláztam, sokáig nem volt nyilvánvaló, hogy zenész leszek. Tizenhárom éves voltam, amikor az orgona annyira megérintett, hogy attól kezdve ez állt az érdeklődésem középpontjában. Templomunk orgonistája Draskóczy László volt, akinek improvizációi nagy hatást gyakoroltak rám – akkor hallottam először valakit élőben improvizálni, orgonát is akkor láttam-hallottam közelről. Úgy gondoltam, hogy ezt nekem is feltétlenül meg kellene tanulnom. Ekkor döntöttem el, hogy ez lesz a hivatásom.

- Hogyan lehet improvizációt tanulni?

- Kicsit ahhoz hasonlítanám, amikor az ember megtanul egy nyelvet. Egy kisgyerek egészen korán, szavak nélkül is képes megértetni magát, és ha felnő, egyre választékosabban kommunikál. Ez a zenében is hasonlóképpen történik. Akár már egy-egy hanggal, hangkapcsolattal, ritmikai elemmel is el lehet játszadozni, közben pedig az ember megtanulja, hogyan fejezheti ki magát. Ez a nyelv később egyre bonyolultabbá, összetettebbé válik. A kifejezés vágya és a mondanivaló talán velünk született dolog, de a nyelv használatát meg lehet tanítani.

- A Zeneakadémia mellett a párizsi Conservatoire-on is tanítasz. Mindkét intézménynek növendéke is voltál. Milyen tárgyakat oktatsz?

- A Zeneakadémián elsősorban interpretációt tanítok, azt, hogy a klasszikus szerzők műveit hogyan közelítsék meg a növendékek, hogyan alakítsák ki a saját olvasatukat, illetve hogyan tanulják meg a különböző orgonákat kezelni azok minden technikai és zenei vonatkozásával együtt. A párizsi tanítás elsősorban az improvizációról szól, az előbb említett zenei nyelv elsajátításáról és tökéletesítéséről. Arról, hogy mindenki találja meg a saját, csakis rá jellemző dialektust, és azt művelje ki minél magasabb szinten. Számomra egyébként akkor hiteles a tanári munka, ha maga a tanár is odaül a növendékek elé játszani, nem csak kívülről ad instrukciókat.

Fassang László

- Idén a Müpa az évad művészének választott. Ennek kapcsán milyen programokat tervezel?

- Három koncert került az Évad Művésze-bérletbe, egy zenekari, egy kamarazenei, és egy év szünet után visszatér az Orgonasztorik sorozata. A Müpa orgonaprogramjainak szerkesztőjeként többféle célt fogalmazhatok meg. Az egyik mindenképpen egy missziós tevékenység azok számára, akik még nem ismerik az orgonát, vagy eddig csak bizonyos oldaláról ismerték ezt a hangszert. Fontos, hogy minél szélesebb spektrumot tudjanak felfedezni a hangszer gazdagságával kapcsolatban. Emellett nagyon fontos számomra, hogy amennyire lehet, mind a hazai orgonistatársadalom tagjai, mind a külföldi orgonistasztárok fellépési lehetőséget kapjanak, és mindenki a saját hitvallása szerint tudja bemutatni ezt a hangszert. A Müpa orgonája egyébként ebben az évben ünnepli a tizedik születésnapját. Idáig nagyon sokféleképpen mutatkozott be a hangszer, ez nem lesz máshogy ebben az évben sem.

- November 5-én több orgonaversenyt is előadsz majd, így ez egészen különleges koncertnek ígérkezik.

- Igen, a szólista legtöbbször egy versenyművet ad elő egy hangversenyen, és a zenekar játszik a koncert többi részében. Ez az alkalom azért is lesz kivételes, mert az orgona a négy mű mindegyikében a zenekarhoz hasonlóan fontos szerepet játszik. A legnagyobb kihívás talán az, hogy meg kell majd találnunk a közös hangzást. Az orgona gyakorlatilag új zenekarként lép be, ezt a két hangzást és zenei gondolkodásmódot kell nagyon rövid idő alatt harmóniában egyesíteni. A zenekar számára nehéz, hogy az orgona magasabbról szól, ezt a távolságot egyrészt át kell hidalni, másrészt a hangzások beállításánál mindenképpen szükség lesz külső fülekre, hogy kívülről is megfelelőek legyenek az arányok. Repertoárodon sok 20. századi, illetve kortárs mű szerepel.

- Fontosnak tartod, hogy a modern darabokat is tolmácsold a közönségnek?

- Úgy gondolom, enélkül nem lenne teljes az orgonához és a zenéhez fűződő viszonyom. Nagyon fontos a múlttal foglalkozni, megérteni azokat a gondolatokat, amelyeket Bach, Liszt vagy Bartók fogalmazott meg. Ez a folyamat végigkísér egészen napjainkig, éppen ezért az is nagyon érdekes, amit például Ligeti fejtett meg ebből a hangszerből, illetve az, hogy a kortárs zeneszerzők mit hoznak ki az orgonából.

- Milyen gyakran adatik meg, hogy orgonaversenyt játszhassanak az orgonisták?

- Elég ritkán, ennek az a legfontosabb oka, hogy nincs minden teremben orgona, így nagyon nehéz megteremteni a próbák feltételeit. Ebből a szempontból az orgonista lét kicsit kiszolgáltatott. Talán ugyanez az oka annak, hogy nem született annyi orgonaverseny, mint zongoraverseny, hiszen egy zeneszerző nyilván azt szeretné, hogy a művét minél többször elő lehessen adni. Ezért a modern orgona fejlődése szempontjából nagyon fontos fegyverténynek tartom, hogy Eötvös Péter készülő kettősversenyében a nagyorgona és a zenekar mellett a második szólista Hammond-orgonán játszik.

- Jazzprodukciókban is fel szoktál lépni. Mennyire gyakori az életedben, hogy nem csak komolyzenészként próbálod ki magad?

- Nem túl gyakori abban az értelemben, hogy viszonylag kevés időt töltök ezzel, de rendszeresen visszatérő alkalom. Vincent Lê Quanggal (akit Rohmann Dittával és Philipp Györggyel együtt 2016. március 17-én hallhat újra a Müpa közönsége) szoktam együtt játszani más műfajokban is, illetve néhány évvel ezelőtt kért fel Ávéd János szaxofonos barátom, hogy a kvartettjében lássam el a billentyűs szerepét, így sor került egy erdélyi turnéra is, nyáron pedig egy lemezfelvételre.

- Pár éve született meg a gyermeked. Gondolod, hogy zenészként ő is a nyomdokaitokba lép majd?

- Sok tekintetben már a nyomdokainkba lépett, az otthon található hangszereket ugyanis már mind kipróbálta, sőt rendszeresen játszik rajtuk. A szó szoros értelmében játszik: számára a cselló, az orgona, a zongora semmi másban nem különbözik a többi játékától. Az biztos, hogy nem fogjuk kényszeríteni a pályaválasztáskor, de ha úgy alakul, egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon sok örömünk lesz az együttzenélésben.