- 2013-tól új munkája lesz, mégpedig a BBC-nek fog dolgozni. Hogyan került kapcsolatba a londoniakkal és mi lesz pontosan a feladat?

- 2009-ben alapítottuk a Hungarian Studio Orchestrát, nagyon sok felvételt készítettünk már és egyre nehezebb volt az egyeztetés a pécsi elfoglaltsággal. Tudni kell, hogy a BBC-hez közvetlenül nem lehet szerződni, a BBC együtteseinek van ehhez jogosultságuk, de más zenekar ügynökségeken keresztül kerülhet kapcsolatba velük. Az ügynökségek ajánlatokat kérnek, ők keresnek bennünket vagy mások ajánlanak minket. Így volt ez a mi esetünkben is, hiszen számos ügynökséggel dolgozunk. Hollywoodi filmekben is működtünk már közre, többek közt az Elveszett címűben vagy a Túszjátszmánál, melyben Nicholas Cage és Nicole Kidman játssza a főszerepet. Szerencsére visszajár hozzánk Patrick Doyle, aki igazi, nagy filmzeneszerző és több helyre is beajánlott minket. Ő írta többek között a Harry Potter és a tűz serlege vagy a Szerelmes Shakespeare, a Bridget Jones naplója, a Fedőneve: Donnie Brasco című filmek zenéjét. Az Óbudai Danubia Zenekarral, ahol 1996-tól 2007-ig dolgoztam koncertmesterként, a Robin Hood című BBC sorozathoz készítettünk felvételeket. Filmsorozatokhoz ma is játszunk fel anyagokat, a felvételeket itthon készítjük a Tom-Tom Stúdióban és ezeket küldjük ki Londonba vagy a megrendelőhöz.

- Honnan jött az ötlet, hogy épp filmzenékkel foglalkozzon és van-e valamilyen más profilja az együttesnek?

- A stúdiózás mellett természetesen a koncert-felkéréseknek is mindig eleget teszünk. Egy-egy ilyen alkalom közreműködői nem állandóak, de van egy kör, akikből válogatni szoktunk. Nem titok, hogy az előadógárda az Óbudai Danubia Zenekar vonósaira épül és ezek az emberek jól ismerik egymást, ha együtt játszunk az összeszokással nincs baj. A fúvóskar válogatott, ezekbe a szólamokba minden zenekarból jönnek muzsikusok. Magam a diploma megszerzése után sokat dolgoztam stúdióban és nagyon megszerettem ezt a fajta munkát. Nincs mellébeszélés, nincs köntörfalazás, a mikrofon mindent felvesz és teljesen egyértelműek az elvárások. Ez nagy kihívás, amit a zenekar tagjai is élvezettel igyekeznek teljesíteni. Ezt a velünk dolgozó angol, filmes kollégák is tapasztalják és nekik is köszönhetően egyre több és egyre jobb munkákat kaptunk az elmúlt időszakban. Reményeim szerint pár éven belül állandó, folyamatosan működő stúdiózenekarrá válhatunk.

- Öt év után váltott és állt fel a Pannon Filharmonikusok (PFZ) első koncertmesteri székéből. Mi volt a döntés oka és milyen élményekkel távozott a zenekarból?

- Váltásra volt szükségem 2007-ben is, mert az Óbudai Danubia Zenekar és a köztem lévő kapcsolat egyszerűen elfáradt. Új kihívást kerestem és Hamar Zsolt, a PFZ akkori vezető karmestere hívott Pécsre, amit örömmel elfogadtam. Nagyon szép öt év volt ez számomra, rengeteget fejlődött a zenekar Hamar Zsolt, Peskó Zoltán és most Bogányi Tibor működése alatt. Teljesen más volt megtapasztalni a sokkal szervezettebb munkakörülményeket és egy más típusú zenekari felépítést. A zenekari tagok reakciójából azt szűrtem le, hogy szerettek velem dolgozni, 2010-ben megkaptam tőlük az Év zenekari muzsikusa díjat is. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a zenei élet annyira fővárosközpontú, hogy egy alapvetően budapesti zenész nem jöhet el Budapestről: valamilyen munka kell, hogy kösse ide. 250.000 kilométert vezettem ez alatt az öt év alatt, sokat ingáztam, ami nagyon sok erőmet vitte el.

- Gyakran működött közre műsorvezetőként a PFZ gyerekkoncertjein, láthattuk a Müpában is a Top5 matinén és a Láss csodát! sorozatban is részt vett. Mi vonzotta ebben az új szerepben?

- A pécsi ifjúsági koncerteket eredetileg Hamar Zsolt vezette, majd az ő távozásával Horváth Zsolt igazgató úr engem kért fel erre a feladatra. Három évig csináltuk László Csaba színművésszel, nagy örömmel. Én a humor oldaláról közelítettem meg mindezt, igyekeztem a gyerekek számára befogadható és érthető magyarázatokat adni, bár nem mindig könnyű eltalálni az épp ott lévők ízlését, érdeklőséi körét. Nagyon szeretek egyébként másfélét is csinálni, ha csak egyvalamivel foglalkozom, hiányzik az összes többi is.

- A Képzett társítások irodalmi-zenés estjein improvizált is. Ez is egy másik oldala a művészi munkájának.

- Az improvizáció szeretete Fekete-Kovács Kornél jazztrombitás, zeneszerző, egyik legjobb barátom hatására alakult ki bennem, aki által teljesen a jazz hatása alá kerültem. Ő adta a kezembe Charlie Parker Omnibookját, ami Charlie Parker szerzeményeit és azok szólóit is tartalmazza. Igen nagy kihívás ez egy komolyzenésznek a ritmikai és tempóváltások tekintetében és egy teljesen más oldaláról ismerhettem meg a zenét. Amit ezekből a gyakorlatokból tanultam, azt a klasszikus zene területén is tudtam kamatoztatni. Sajnos azt látom, hogy a jazzt általában a könnyű műfajhoz sorolják, pedig a legnehezebb zenei stílus. A jazz-zenész kicsit olyan, mint a bohóc a cirkuszban, akinek a kötélen táncolva még nevettetnie is kell. A legnehezebb feladat.

Kornél egyébként nemrég egy Hegedű-szárnykürt kettősversenyt komponált, amit november 19-én Miskolcon (kritikánk itt olvasható - a szerk.), 22-én pedig Pécsett játszottunk a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Teljesen új útja a zeneszerzésnek az, amit ő képvisel. Kortárs jazznek mondanám, de nem a szó kortárs zenei értelmében. Ezekben a művekben kicsit már összemosódott, hogy mi a kortárs, mi a klasszikus és mi a jazz. A Hegedű-szárnykürt kettősversenyben például nincs a jazzben megszokott ritmusszekció, nincs jazzbőgő, csak a szimfonikus zenekar ütőseire támaszkodunk e téren, ők hozzák ezeket a bonyolult ritmikai képleteket. Ebből fakadóan a hangzás is egészen új. Szerkezetét tekintve a darab klasszikus versenymű, hiszen háromtételes és különlegessége számomra, hogy a második tételt Kornél édesapám, Bujtor István emlékének ajánlotta.

- Ha már édesapját, a híres színművészt, filmrendezőt és forgatókönyvírót említette, édesanyját is hozzuk szóba, aki pedig Perényi Eszter, a Zeneakadémia tanára, hegedűművész. Az ő hatására kezdett el Ön is hegedülni?

- Ő mindig gyakorolt és ez nekem nagyon megtetszett, én is szerettem volna mielőbb hegedűt ragadni. Nagyon hamar kiderült, hogy abszolút hallásom van, nagypapám azonban mindenkinél gyorsabb volt és zongorázni kezdett el tanítani. "Zongorázni tudni kell, akármi lesz is belőled" - mondta sokszor. Én mégis a hegedű mellett döntöttem, bár kezdetben nem lelkesedtem a gyakorlás iránt, az évek folyamán ezt be kellett és kell pótolni, sajnos. (nevet).

- Milyen előnyeit és hátrányait tapasztalta annak, hogy szülei a művészvilág elismert tagjai?

- Mindenki azt gondolja, hogy ennek csak előnyei vannak, én pedig azt éreztem - főleg a Zeneakadémián -, hogy ennek csak hátrányai léteznek. Túlságosan odafigyeltek rám, szinte reflektorfényben éltem, teherként éltem meg mindezt, épp ezért kétszer is abba akartam hagyni a pályát. Ezeken a nehéz időszakokon Sós Natasa tanárnő segített át, 11 évig nála tanultam a Főiskolán, a mai napig hálás vagyok neki. Az ilyesfajta nyomást egy idő után aztán megszoktam, hiszen végülis ebben nőttem fel. Amikor Karinthy Márton Ördöggörcs című nagyszerű könyvét olvastam, sok hasonlóságot véltem felfedezni. Kisebb (és kevés számú) közlekedési kihágásaimnál természetesen jól jött a vezetéknevem (nevet).

- Milyen karácsonyi emlékeket őriz gyerekkorából?

- Szüleim nagyon sokat dolgoztak, a karácsony előtti időszak mindig nagy rohanásban telt, de 24-e este hirtelen megállt minden és egyszercsak beköszöntött a nyugalom. 1980-ban, amikor ötéves voltam, nagypapám az ősz folyamán elkezdett zongorázni tanítani, hogy majd karácsonyi meglepetésként négykezesezhessünk a család előtt. Nekem nagyon megtetszett az ötlet és szorgosan készültem. Amikor eljött a várva várt nap és zongoráztam a családnak, mindenki arcán csak a meglepetést és a csodálatot láttam. Csak néhány éve jöttem rá, hogy mivel egyfolytában gyakoroltam otthon és a nagyszüleimnél is, valószínűleg már előbb sejtették, hogy mi készül. Ennek ellenére nagyon kedvesen reagáltak és úgy érezhettem, sikerült a meglepetés. Hát, ilyen az én családom!

- Felnőtt fejjel, családapaként hogyan telnek a napok a karácsonyfa körül?

- Még édesapám élt, amikor pár éve felvettük azt a szokást, hogy nálunk van a karácsonyi vacsora és ilyenkor mindenki - ha nem is egyszerre - de megjelenik a házunkban. Perényi Miklós nagybátyám, nagynéném, édesanyám, Judit, édesapám felesége, akivel nagyon jóban vagyunk és persze felségem családja. Ilyenkor sokszor szóba kerül, hogy zenéljünk együtt kicsit, de mivel az egész év muzsikával telik, inkább jókat beszélgetünk egymással. Ezzel együtt nem mondtunk le a közös kamarazenélésről és remélhetőleg valamikor ez az álom is valóra válik.