Klasszikus

Carmina Burana a Sportarénában

2004.12.03. 00:00
Ajánlom
Amerika, Ázsia és Európa nagy stadionjai után Budapesten is bemutatják a világ egyik legnagyobb produkcióját, a Walter Haupt által jegyzett Carmina Buranát. 2004. december 8-án este nyolc órától a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a 100. előadásnak.

A produkció Carl Orff születésének 100. évfordulójára jött létre, és 1995-ös németországi bemutatója óta világszerte több mint 600.000 ember látta. Carl Orff (1895-1982) a bajor bencések krónikájából vette leghíresebb művének szövegét. A szerző szándékosan nem alkalmazott dramaturgiai logikát a cselekményben. A szövegek, versek vezetnek végig az emberi lét különböző jelenetein, a darab szerencséről és szerencsétlenségről, szerelemről és gyűlöletről, életről és halálról, Istenről és ördögről egyaránt mesél.

A Haupt által megálmodott és életre keltett előadásban 24 varázslatos kép meséli el az emberi élet örök körforgását. A monumentális produkció nem csupán magával ragadó zene, hanem egyben látványos show is. A szimfonikus zenekar, kórus és szólisták mellett 30 táncos, 300 különböző kosztüm, pazar díszlet, egyedülálló fény-, lézer- és tűz-effektek repítenek minket a középkor misztikus világába.

A produkció megálmodója, rendezője és karmestere, Walter Haupt Münchenben született. 1969 és 1986 között zeneszerzőként, karmesterként és rendezőként tevékenykedett hazájában és külföldön egyaránt. Nevéhez fűződik többek között Forradalmi Operája, mely a Francia Forradalom 200. évfordulójára megrendezett ünnepségen 150 ezer nézőt vonzott, valamint az 1972-es Olimpia Játékok megnyitójának lézer fényjátéka. 1973 óta foglalkozik szokatlan, egyedülálló zenei produkciók megvalósításával. Stílusát a magas technikai színvonal, a high-tech és a hagyományos tűz-, víz- és fény-látványosságok összekapcsolása jellemzi.

A Carmina Burana díszlet- és jelmeztervezője, Mihail Tchernaev 1948-ba született Szófiában, jelenleg Münchenben él. Bulgáriából Lengyelországba, Olaszországba, Németországba, Nagy-Britanniába és Amszterdamba vezetett útja. Torontóban Az Operaház fantomjához készített színpadképe hatalmas sikert aratott, és ennek köszönhetően azóta Európa vezető színpadi látványtervezőjeként tartják számon.

A produkció koreográfusa, Herczog István Budapesten született, de iskolái elvégzése után elhagyta Magyarországot és Németországba ment. Először a Stuttgarti Balett, illetve a Bajor Operaház balettkarának a tagja lett, majd szólótáncosként és koreográfusként dolgozott a Düsseldorfi Operában. 1992-ben a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója lett. 1995-ben művészi munkájának elismeréseként megkapta a Harangozó-díjat. Egyéni koreográfiáit a világ számos balett-társulata táncolta el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Vizuál

Mi minden nem lett Mészáros Márta?

88. születésnapját ünnepli szeptember 19-én Mészáros Márta, a női sorsok bemutatója, a magyar és az egyetemes filmtörténet meghatározó alakja. Tiszteletére fotókiállítás nyílt a Filmes Házban, ahol meghitt születésnapi köszöntésen találkoztunk vele.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.