Klasszikus

Carreras Demján vendége volt

2005.03.16. 00:00
Ajánlom
Felmerült, hogy a világhírű spanyol tenor José Carreras, aki a Művészetek Palotája hétfő esti megnyitójának díszvendége volt, hamarosan önálló koncertet is adjon a házban, a fellépés időpontjáról még folynak a tárgyalások - mondta lapunknak Takács Ildikó, a Trigránit Rt. kommunikációs igazgatója. Carreras hét eleji budapesti tartózkodásának költségeit egyébként a sztárt Magyarországra invitáló Demján Sándor állta. A látogatás költségei nem publikusak - mondta Takács Ildikó.

Különböző híresztelések szerint Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója akadályozta meg, hogy José Carreras a Művészetek Palotája hétfő esti nyitó hangversenyén fellépjen. Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk Carreras a koncert napjának délutánján szűkkörben néhány újságíró és a ház tulajdonosainak a jelenlétében két dalt adott elő és ezzel a hivatalos magyarázat szerint beénekelte az új termet. Mindenesetre nem tűnik túl logikusnak, hogy a terem akusztikáját, miért egy énekhanghoz állítják be egy zenekari koncert előtt. Lapunk kérdésére Takács Ildikó elmondta, hogy a híresztelések nem felelnek meg a valóságnak, hiszen Carrerast személyesen Demján Sándor hívta meg és tartózkodásának költségeit is ő állta, de nem azzal a céllal, hogy lépjen fel a koncerten, hanem díszvendégnek invitálta. A hétfő délután elhangzott két dalt interjúval kiegészítve, pedig tegnap az MTV Este című adásában a szélesebb nyilvánosság is élvezhette. Takács Ildikó hozzátette, a Művészetek Palotája beruházója Demján Sándor szerette volna, ha egy világhírű tenor személyes tapasztalatai alapján alkot véleményt a hangversenyterem akusztikájáról, ezért kérte őt a "beéneklésre". A későbbiekben, amint találnak megfelelő időpontot Carreras önálló koncertet is ad a palotában.

Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok ügyvezetője közölte, szó sincs arról, hogy Kocsis Zoltán féltékenységből "kitúrta" Carrerast a hétfő koncertről. A zenekar korábban Budapesten és Japánban is fellépett a tenorral és jó a kapcsolat az együttes és a neves szólista között. "Kocsis Zoltán és a zenekar a hangverseny előtt egy héttel értesült Carreras budapesti jelenlétéről. Felvetődött, hogy a világhírű művész énekeljen a koncerten, de végül Kocsis Zoltán és Demján Sándor megállapodott abban, hogy a könnyed olasz dalok nem illenének a megnyitó programjához, vagyis Bartók és Kodály közé nem lehet egy teljesen más hangulatú műsort beilleszteni. Demján Sándor egyébként semmilyen nyomást nem gyakorolt azért, hogy Carreras szerepeljen a hangversenyen" - mondta az ügyvezető igazgató.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Klasszikus

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Zenés színház

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Vizuál

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.