Klasszikus

Christian Gerhaher és a Freiburger Barockorchester

2016.01.25. 10:09
Ajánlom
Február 18-án a Zeneakadémia Nagytermében napjaink egyik legkeresettebb historikus zenekara, a Freiburgi Barokk Zenekar ad koncertet, Christian Gerhaherrel és Lorenzo Coppolával kiegészülve.

Az együttes legendáriuma szerint 1985-ben, egy átpezsgőzött szilveszteri éjszakán született meg a Freiburgi Barokk Zenekar ötlete, néhány fiatal végzős hallgató jóvoltából. Az ötletet közel két év intenzív próba és útkeresés követte, aminek során mind hangzás, mind technika szempontjából megpróbáltak a lehető legközelebb kerülni az autentikus barokk játékmódhoz. A jelek szerint sikeresen: 1987-ban adott első koncertje óta a Freiburgi Barokk Zenekar egyike a világ legismertebb historikus zenekarainak, munkájukat számtalan alkalommal ismerték el a komolyzenei világ legfontosabb kitüntetéseivel, így például a legutóbb 2015-ben odaítélt EKHO Klassik díjjal, amelyet az Isabelle Fausttal és Pablo Heras-Casadóval közösen rögzített Schumann-lemezükért vehettek át.

Christian Gerhaher

Christian Gerhaher (Fotó/Forrás: Jim Rakete)

Az együttes az elmúlt közel harminc évben számos változáson ment keresztül, a repertoárjukra a barokk művek mellett felkerültek a klasszika és a romantika remekművei is, de legalább ilyen gyakorisággal hallhat előadásukban a közönség kortárs darabokat is. Gyakran muzsikálnak nagynevű karmesterek – így például Fischer Ádám – vezénylete alatt, ám a legtöbbször hangversenymesterük, a Zeneakadémián is színpadra lépő Gottfried von der Goltz irányítja őket.

A kizárólag Mozart-műveket felvonultató február 18-i est másik fő műsorszáma Christian Gerhaher lesz, akit a Telegraph kritikusa nemes egyszerűséggel napjaink legérzékenyebb, legmegindítóbb előadójaként jellemzett. A Gramophon-díjas, oratórium- és dalénekesként is roppant keresett német bariton rendszeresen lép fel olyan karmesterek társaságában, mint Philippe Herreweghe, vagy a januárban a Zeneakadémia Nagytermében is koncertet adó TrevorPinnock. Gerhaher mellett még egy jeles szólista jut majd szerephez ezen az estén: az olasz klarinétművész, Lorenzo Coppola, aki a kevéssel Mozart halála előtt keletkezett, s Anton Stadler számára komponált A-dúr klarinétversenyt fogja eljátszani.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.
Klasszikus interjú

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Rabulejtő átváltozások szóban, képen és hangban

A HERBSTGOLD Fesztivált 2017 óta rendezik meg minden év szeptemberében Kismartonban, az idén szeptember 15-től 26-ig. A Fesztivál mottója, Metamorfózisok, új művészeti vezetője, Julian Rachlin hegedűművész.
Klasszikus hír

Indul a Zeneakadémia új évada: Liszt Fesztivált és Bartók Világversenyt rendeznek

A Zeneakadémia koncertjei védettségi igazolvány nélkül látogathatók, de a maszk viselése ajánlott.
Klasszikus interjú

Nagyon hiányzott a közönség – Beszélgetés Érdi Tamással

Először játszik Budapesten a járványhullámok után Érdi Tamás. Szeptember 19-én az Óbudai Társaskörben Mozart A-dúr zongoraversenyét és D-dúr Koncertrondóját adja elő az Óbudai Kamarazenekarral. A Prima Primissima-díjas művész eddig huszonhét országban koncertezett – most utazásról, az elmúlt másfél évről és sok másról mesélt.