Hogyan sikerült a próba? Milyen a MÁV Szimfonikus Zenekarral dolgozni?
Remek volt, végigmentünk a darabokon, elvégeztünk néhány javítást, úgyhogy szép koncert vár ránk.
Kiválóan játszik a zenekar, nagy felfedezést jelentenek a számomra.
Minden megvan bennük, ami kell: képesek egészen líraian, de nagy drámai erővel is játszani, és a szimfóniában a kettő találkozik, és erősíti egymást. Annak is nagyon örülök, hogy megismerhettem a két fiatal szólistát, Abouzahra Amirát és Fejérvári Zoltánt, csodásan muzsikálnak együtt is. Mendelssohn d-moll versenyműve egy igazi gyöngyszem, bár a szerző minden művét nagyon szeretem.
Ha először dolgozik egy zenekarral, hogyan kezdi a munkát, mire figyel a legjobban?
Minden alkalommal újra elmerülök a kottában, bármilyen jól is ismerem, mint például most, a Mahler-szimfónia esetében. Mindig észreveszek benne valami újat, és ezeket a régebbi felfedezéseimmel együtt a zenekar elé tárom, ők pedig érdeklődéssel szokták fogadni az értelmezésem. De nem szoktam külön magyarázatot fűzni a darabhoz, inkább mindent mutatok vezénylés közben.
Nekünk, karmestereknek a mozdulatainkkal kell egyértelművé tennünk a zenészek számára, mit gondolunk a műről, milyennek látjuk azt. A zenének kell önmagáért beszélnie.
Igen gyakran szokott fiatal művészekkel együtt fellépni. Mit gondol, van lényegi különbség a különböző zenészgenerációk között, akár személyiségüket, akár munkastílusukat vagy a zenéhez való hozzáállásukat illetően?
A hangszeres szólisták fő célja nem változott, beszéljünk akár a mai korról, vagy húsz, ötven, akár száz évvel ezelőttről. Arra törekszenek, hogy felfedezzék, mit akar a mű kifejezni, és az előadáshoz megfelelő technikai készségekkel rendelkezzenek. Csodálom a mai fiatal művészeket, ahogyan képesek építeni a korábbi évek tapasztalataira és a nagy mesterektől származó hagyományokra. A mai korban, amikor a médiában, audiovizuális felvételeken is gyakran szerepelnek, különösen felkészültnek kell lenniük, a személyiségüknek pedig át kell ragyognia a képernyőn keresztül is.
A mostani koncert címe Örök ifjúság. Mi jut eszébe erről a kifejezésről?
Mindkét művet igen fiatalon írta a szerzője, Mendelssohn mindössze tizennégy éves volt a komponálás idején, a darab olyan friss, mint a gyöngyöző pezsgő. Mahler pedig az I. szimfónia keletkezésének idején próbálta a karrierjét karmesterként és zeneszerzőként felépíteni. Ő a pályája során elképesztően kiszélesítette azt az érzelmi skálát, amit zenével ki lehet fejezni, de már itt is hatalmas szenvedélyek jelennek meg, és ahogy említettem: dráma és líraiság együtt, ami nagyon jellemző Mahlerre.
Christoph Eschenbach a Vigadóban adott koncerten (Fotó/Forrás: Steirer Máté / MÁV Szimfonikus Zenekar)
Korábban sokszor lépett már fel Budapesten. Milyen emlékei vannak a városunkról, az itteni zenei életről?
Anyám családja, a Jarossok Magyarországról származtak, persze már jó ideje eljöttek innen, mégis érzem, hogy köt valami az országhoz és az emberekhez. Budapest csodálatosan muzikális város, ezt mindenki tudja, kivételesen sok zenekar működik itt. Természetesen ragyogó komponistáik is vannak,
gyerekkoromban játszottam Bartók Mikrokozmoszát, és nagy rajongója lettem a zeneszerzőnek, később a 2. és a 3. zongoraversenyt is előadtam.
Bartók hatalmas hatással volt az őt követő szerzőkre, de kedvelem például Kodályt is. Számos alkalommal jártam Budapesten, a Zeneakadémián is koncerteztem már, azt hiszem, az Angol Kamarazenekarral. Csodálatos a terem, nagyon szeretem. A Vigadóban korábban még nem jártam, de izgalmas lesz a Mahler-művet az ősbemutatója helyén játszani. Az új hangversenyteremben, a Müpában viszont szintén felléptem már. Emlékszem, a Philadelphia Zenekarral játszottunk, késett a repülőgép, és a hangszerek nem érkeztek meg időben a helyszínre. Csak annál a néhány zenekari tagnál voltak ott, akik magukkal tudták vinni őket. Nem akartuk, hogy a közönségnek sokáig kelljen várakoznia, úgyhogy kamarazenéltünk nekik. Én is zongoráztam: Bach-kettősversenyt, triókat és más műveket játszottunk. Olyan jól sikerült a koncert, hogy van, aki a mai napig emlegeti.
Néhány nappal Budapestre érkezése előtt még Amerikában vezényelt egy jótékonysági koncertet.
Valóban, nemrég még New Yorkban voltam, ahol egy nagy jótékonysági esemény zajlott, hogy megsegítse azokat a szegény embereket Ukrajnában. Ilyen értelemben sokat foglalkozom a közélettel, ha az az emberek tragédiájához kapcsolódik.
Magam is sokat szenvedtem gyerekként, szörnyű emlékeim vannak a II. világháború végéről és az egész politikai katasztrófáról.
Nagyon mélyen belém vésődött az az időszak. Sokat gondolok arra, hogy sajnos valami hasonló történik most is, és ezért a saját ügyemnek érzem, hogy aktív szerepet vállaljak.
A következő öt évben ön lesz szülővárosa, Wroclaw Nemzeti Zenei Fórumának művészeti igazgatója. Miért fontos önnek ez a pozíció?
Sokszor jártam Lengyelországban, Varsóban, Krakkóban, jó barátok voltunk Krzysztof Pendereckivel, a feleségével pedig a mai napig azok vagyunk. Gyakran zongoráztam Chopin műveit is. Wroclawhoz ugyanakkor érzelmi okokból is kötődöm, hiszen ott születtem, és ott haltak meg a szüleim a világháború alatt. A város ugyanakkor csodálatosan szép, és a Nemzeti Fórum remek intézmény, már várom, hogy velük dolgozhassak.
Fejléckép: Christoph Eschenbach (fotó/forrás: Steirer Máté / MÁV Szimfonikus Zenekar)
hírlevél
