Klasszikus

Cigány tánc- és zenefolklór kiállítás

2003.10.08. 00:00
Ajánlom
A Cigány tánc- és zenefolklór felfedezése a Kárpát-medencében címmel október 13-án, 14 órakor fotókiállítás nyílik a Hagyományok Házában. Az október 25-ig nyitva tartó tárlatot a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet és az MTA Zenetudományi Intézete közösen rendezi.

A kiállítás életre hívói szerint a hazai és külhoni köztudat viszonylag keveset tud Magyarország egyik legnagyobb lélekszámú nemzetiségének igazi zene- és táncfolklórjáról, és a modern zene és tánckutatás eredményei ellenére is tartja magát a tévhit, hogy cigányzene és tánc megegyezik a cigány vonószenekarok által játszott zenével, illetve a romantikus szemléletű, revüszerű koreográfiák táncanyagával. A kiállítás célja épp ezért, hogy szertefoszlassa a cigány folklór körül kialakult romantikus mítoszt. A fényképfelvételek nemcsak folklorisztikai érdekességek, hanem az érdeklődők számára bizonyos mértékig a cigány közösségek társadalmi hátterét is megvilágítják majd. A megnyitót Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány Elnöke, Kovalcsik Katalin népzenekutató és Darmos István néptánc pedagógus tartja. Az ünnepségen közreműködik a Nyírvasvári Kék Láng Cigány Hagyományőrző Együttes és a Kanizsa Csillagai Cigány Együttes.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.