Klasszikus

Cigányzene, szerb zene

2004.07.27. 00:00
Ajánlom
Ha kételkednének abban, hogy néhány kanál és kanna segítségével igazi "bulizós" hangulatot lehet teremteni, nem szabad kihagyniuk a Szentendrei Nyári Fesztivál ma esti World Teátrumát - persze az igazi mulatsághoz kell még egy-két tambura, gitár, bőgő, na meg a Parno Graszt zenekar.

A cigányul fehér lovat jelentő társulat 1987-ben alakult: a hét muzsikus mindegyike énekel is, produkciójukat többnyire tíz táncos teszi teljessé, akik között tízéves gyerek éppúgy akad, mint 72 éves nagypapa. Repertoárjuk az autentikus cigányfolklórra épül, a dalokat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Romániában gyűjtötték, táncaik is ezt a vidéket idézik. A Parno Graszt egyébként az első olyan magyar zenekar, amelynek lemeze, a Rávágok a zongorára felkerült a hivatalos európai világzenei slágerlistára.

A zenekar a Szentendrei Nyári Fesztivál új programján, az először megrendezendő World Teátrumon lép fel, amelynek célja, hogy olyan világzenei produkciókat hozzanak össze egy színpadra, amelyek még sosem zenéltek együtt. A városháza udvarán este kilenckor a Parno Graszt társa a Vujicsics zenekar lesz. Ez a formáció a táncház-népzenei mozgalom kialakulásakor, 1974-ben alakult, hogy ne hagyják feledésbe merülni mindazt, amit a Budapest környéki települések szerb közösségei megőriztek. Később felvállalták a hazai horvát népzenei kultúra gyűjtését, megszólaltatását is. A héttagú együttes munkáját többek között eMeRTON-díjjal ismerték el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Vizuál

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Könnyed kortárs kalandok az Óbudai Társaskörben

A Budapest Saxophone Quartet szaxofonosaival folytatódik a kortárszenei sorozat, először ad magyar nyelvű sanzonestet Szilágyi Enikő, lesz filmvetítés, visszatérnek Seress Rezső-slágerei, nem maradnak el az operarészletek, lesz medley és mashup – az Óbudai Társaskör februári kínálatából szemezgettünk.
Klasszikus ajánló

Berlioz ritkán hallható brácsaversenyét adja elő Szűcs Máté

A Harold Itáliában is elhangzik a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, amelyet a Müpa után a Pesti Vigadóban is megismétel az együttes.
Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.