Klasszikus

Ciprusiak és Beethoven

2009.05.26. 15:08
Ajánlom
A MÁV Szimfonikus Zenekar május 28-i hangversenyén ciprusi művészek vendégjátékában és Beethoven zenéjében gyönyörködhetünk a hármas szám jegyében az Olasz Kultúrintézetben.

Az est szólistája Cyprien Katsaris francia-ciprusi származású zongoraművész lesz, aki 1951-ben született Marseilles-ben. Gyermekkorát Kamerunban töltötte, majd zenei tanulmányait a Párizsi Concervatoire-ban végezte. Akár a magyar kultúra iránti rajongásának első jeleként is értékelhetjük, hogy már első nyilvános koncertjén - 1966-ban a párizsi Champs-Elysées Színházban - Liszt Magyar fantáziáját játszotta. Azóta is Liszt és Bartók egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartják számon a világszerte koncertező művészt, aki széles repertoárjával a világ szinte minden jelentős nagy szimfonikus zenekarával fellépett már, olyan karmesterek társaságában, mint Leonard Bernstein, Ormándy Jenő, Msztyiszláv Rosztropovics, Simon Rattle, Kurt Masur, Christoph von Dohnányi, Doráti Antal, Nikolaus Harnoncourt, Kent Nagano és Végh Sándor.

Katsaris lemezfelvételei a klasszikus zenei világ legjelentősebb kiadóinak gondozásában jelentek meg, melyekkel több díjat is nyert (Grand Prix du Disque Frédéric Chopin, 1985; Grand Prix du Disque Franz Liszt, 1984 és 1989; Record of the Year, 1984). A zongorairodalom törzsrepertoárja mellett szívesen játszik különleges, legtöbbször extrém virtuozitást igénylő átiratokat, valamint mai ciprusi zenét.

A MÁV Szimfonikus Zenekart a ciprusi születésű, évek óta Magyarországon élő karmester, Notis Georgiou vezényli, akivel már több, sikeres produkcióban működött együtt a zenekar itthon és Cipruson egyaránt.

2009. május 28. 19:30
Olasz Kultúrintézet
A MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven-estje

III. Leonóra nyitány; III., c-moll zongoraverseny, op. 37; III., Eroica szimfónia
Km.: Cyprien Katsaris
Vez.: Notis Georgiou

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egyedül Baráti Kristófnak engedik meg, hogy vezényelje a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.
Zenés színház

Aki hidat vert az opera és a pop között: Andrea Bocelli 60 éves

Gyerekként egy baleset következtében veszítette el a látását, így az operaszínpad helyett arénakoncerteken és a lemezstúdióban találta meg az otthonát. Pavarottit elragadta a hangja, de énekelt a pápa előtt és a legnagyobb popsztárokkal is.
Könyv

Íróként saját magam és szereplőim igazságát képviselem - Interjú Légrádi Gergellyel

Ügyvéd, író, de mindezek felett egy gondolkodó, kételyekkel élő ember. Légrádi Gergellyel harmadik, Nélkülem című kötetéről és a gondolkodás, lassítás, valamint a pillanatok megélésének fontosságáról beszélgettünk.
Tánc

Ne maradj le a CAFé Budapest rendkívüli táncbemutatóiról!

Sokszínű tánckínálattal jön a CAFé Budapest: többek között világhírű koreográfusok modern balettdarabjai, szürrealista táncelőadás és nagysikerű újcirkusz produkció közül válogathatunk.
Vizuál

Vincent Van Gogh bőrébe bújik Willem Dafoe ebben az új filmben

A világhírű holland festőről rendezett életrajzi filmet Julia Schnabel. A főszerepben a Krisztus utolsó megkísértése és A szakasz című filmekből ismert Willem Dafoe.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bfz

Arvo Pärt megkönnyezte a Fesztiválzenekar játékát

A klasszikus zene főpapját meghatotta, ahogyan a Budapesti Fesztiválzenekar és a Cantemus Vegyeskar a Te Deum című művét adta elő szeptember 21-én a Müpában.
Klasszikus szemle

Schiff András szerint ez a hangköz jellemzi Magyarországot

Schiff András évek óta nem lép fel Magyarországon, de még interjút sem nagyon ad a hazai sajtónak. Az Indexszel most kivételt tett, de csak írásban volt hajlandó válaszolni.
Klasszikus fesztivál

Rahmanyinov áll az első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában

Két évforduló az apropója annak, hogy Szergej Rahmanyinov áll a fókuszában az először megszervezett Orosz Zenei Fesztiválnak szeptember 29-től október 6-ig Budapesten és Debrecenben.
Klasszikus ajánló

Egyedül Baráti Kristófnak engedik meg, hogy vezényelje a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.