Klasszikus

Clara Schumann Lisztről – exkluzív interjú

2011.10.26. 11:02
Ajánlom
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója kapcsán a fidelio.hu és a Művészetek Palotája komoly szervezési munkával elérte, hogy interjút adjanak a 19. század jelentős és kevésbé jelentős, Liszthez kötődő alakjai. Sorozatunk harmadik darabjában Clara Schumann sikerült mikrofonvégre kapnunk, aki a női zongoravirtuózok feminista mozgalmáról, a dunai árhullám nyomán fakadó jótékonysági divathullámról beszélt, illetve arról, hogyan élte meg Liszt zongorajátékának delejességét ő maga és kora közönsége, és hogyan lázadt fel később Liszt zenei szemlélete ellen. A zongoraművésznőt Fazekas Gergely kérdezte.

- Köszönjük, hogy az évforduló alkalmából vállalta a beszélgetést Liszt Ferencről, akihez - finoman szólva - ambivalens viszony fűzte. Hogyan találkoztak először?

- Személyesen Bécsben láttam először, 1838 áprilisában. Apámmal [Friedrich Wieckkel, a legendás zongorapedagógussal; a szerk.] én már hónapok óta a császárvárosban tartózkodtam: koncerteket adtam, és meglehetős feltűnést keltett a zongorázásom. Nem én voltam az egyetlen hölgyvirtuóz akkoriban. Ma már senki nem ismeri az úttörőket, Leopoldine Blahetkát vagy Nina Onitschot, de szerénytelenség nélkül állíthatom, a gyengébbik nem képviselői közül én voltam a legjobb. Sőt, sokan úgy gondolták, hogy a férfiakat is felülmúltam. A Wieck-név Thalbergével együtt forgott a korabeli sajtóban. Thalberg neve mond önnek valamit?

- Hogyne: Sigismond Thalberg volt a korszak egyik legjelentősebb zongoristája, aki legendás „párbajt" vívott Liszttel 1837-ben, Belgiojoso hercegnő párizsi szalonjában. A hercegnő állítólag a következőképpen ítélte meg a versengést: „Thalberg az első, Liszt az egyetlen."

- Maga így ismeri? Akkoriban sokféle változatban közszájon forogtak a hercegnő szavai. Én úgy hallottam, hogy a híres mondat így szólt: „Egyetlen Thalberg van Párizsban, de Lisztből csak egy van a világon." Akárhogy is, Thalberg valóban a legjobb zongoristák közé tartozott, csakhogy volt egy komoly hibája. Szinte kizárólag a saját kompozícióit tűzte műsorra, ami azonban nagyobb baj: csapnivaló zeneszerző volt. Liszt azt írta szerelmének, Marie-nak [Marie d'Agoult, Liszt három gyermekének anyja; a szerk.], miután megismert engem, hogy százszor több szellem és érzés van a darabjaimban, mint Thalberg korábban megírt és azután születő összes fantáziájában. Thalberg tehát csak saját magát propagálta, Liszt és én azonban mindenféle zenét előadtunk: virtuóz tűzijátékokat, népszerű slágereket és komoly műveket egyaránt. Mivel zongoristaként Liszt futotta be valamennyiünk közül a legnagyobb karriert, hozzá szokás kötni a klasszikus repertoár megteremtését. Azt szokták mondani, hogy ő volt az első, aki nyilvános hangversenyeken, nagyobb közönség előtt Bachot és Beethovent játszott. Nem tudom, hogy ki volt az első - és tudom, nem is számít -, de én már akkor feltűnést keltettem Bach- és Beethoven-játékommal, amikor Liszt még a párizsi szalonok elkényeztetett pincsikutyájaként gyilkolta a zongorákat. Tudta, hogy Franz Grillparzer, a jeles költő és drámaíró, aki Beethoven temetésén a gyászbeszédet mondta, írt egy verset Clara Wieck és Beethoven (f-mol szonáta) címen, miután hallotta az Apassionata-előadásomat Bécsben? 

- Nem tudtam róla. Ez mikor történt?  

- Máig emlékszem a hangversenyre: a harmadik bécsi koncertem volt, 1838. január 7-én. Rendkívüli sikert arattam. És tudja, hányszor léptem fel december közepe és április eleje között? Tizennyolcszor! A Neue Zeitschrift für Musik kritikusa szerint nem fordult elő ilyesmi Paganini 1828-as bécsi fellépései óta. Aztán április elején berobbant Liszt. 

- Aki nyolc koncertet adott egy hónapon belül a magyar árvízkárosultak javára.   

- Maga így tudja? Én másképp emlékszem. 

- Liszt biográfusa, Alan Walker ezt írja referenciának számító életrajza első kötetében.   

- Az lehet, de Walker nem volt ott, én viszont igen. Úgy gondolom, hogy Liszt egyáltalán nem a magyar ügy miatt jött Bécsbe. Már az előző év végén arról cikkeztek, hogy Liszt rövidesen újra meghódítja a birodalmi fővárost. Akkoriban pedig még a medrében csörgedezett a Duna. Amikor március közepén az árvíz valóban katasztrofális méreteket öltött (Pestnél állítólag kilenc méter fölötti vízállást mértek), Bécsben mindenki a károsultak segítségére sietett. Se vége, se hossza nem volt a jótékonysági esteknek, magam is felléptem az egyiken. Liszt koncertje az utolsó ilyen események egyike volt. Az a gyanúm, hogy Liszt számára csupán ürügyet szolgáltatott a pesti árvíz. Az egyetlen koncertje, amelyet a károsultak javára adott, azért kapott akkora hírverést, mert ez volt az első fellépése a városban csodagyermek évei óta. Én is ekkor hallottam először, és megdöbbentett a játéka. Azt kell mondjam, hogy soha korábban nem tapasztaltam ilyesmit. Lebénított az élmény. Amikor Bécsből továbbálltunk apámmal, és Grazban kellet játszanom néhány héttel később, megvallottam egy levélben Robertnek [Robert Schumann, Clara későbbi férje, akihez ekkor már szoros érzelmi szálak fűzték, de apja tiltotta a kapcsolatukat; a szerk.], hogy Liszt zongorázásának megismerése után úgy éreztem magam, mint egy kezdő.   

- Mitől volt annyira különleges a játéka? 

- Nem tudom megmondani. Annyira összetett személyiség volt. Olykor egymással ellenkező tulajdonságok jellemezték: elkényeztetett volt és rideg, zsarnoki és barátságos, arrogáns és nemes lelkű, az egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan. Lehengerlő volt. Akiket nem a művészete bűvölte el, azokat a személyisége vette le a lábáról. Általában persze a kettővel együtt hódított. Az elviselhetetlenségig menően nyájas volt ebben az időszakban. Imádták a nők, és ő borzasztóan élvezte a helyzetet. Lisztet nem volt elég hallani, látni is kellett. Megette a zongorákat. Az egyik bécsi koncertjén három zongorán is játszott - persze nem egyszerre! (nevet) -, az egyiket Thalbergtől kapta kölcsön, és mindhárom zongorán szakadtak a húrok. Weber Konzertstückjének egyik előadásakor mindjárt az első másodpercekben három mély húrt elszakított. Jól emlékszem Conrad Graf arcára [neves zongorakészítő, Liszt gyakran játszott a hangszerein; a szerk.]. Csorgott az arcáról a verejték, ahogy végig kellett néznie, miként mészárolja le Liszt az általa oly műgonddal elkészített hangszereket. Nem véletlen, hogy a korabeli sajtóban gyakran használtak harcászati metaforákat Liszttel kapcsolatban. A koncertjei végén tényleg olyan volt, mint egy diadalmas hadvezér a zongorahullákkal ellepett csatatéren. 

- Zenei szempontból milyenek voltak az interpretációi?   

- Nehéz erről beszélni, mert az élmény intenzitása nem tette lehetővé a racionális ítéletalkotást. Persze nem akarom kikerülni a kérdést, tudom, hogy mit akar kihozni belőle. Először is felháborított, ahogy a klasszikusokhoz nyúlt. Apámtól azt tanultam, ebben hittem, sőt hittünk Roberttel, hogy a szerző szándéka a legfontosabb. Hogy a művet úgy kell előadni, ahogy a mester lejegyezte, alázattal, odaadással. Hogy nem lehet hozzátenni és elvenni belőle semmit. Liszt azonban rendkívül szabadosan játszott: ahol tehette a bal kéz szólamát oktávmenetben játszotta, folyamatosan beleimprovizált a darabokba, ízléstelenül túldíszített mindent. Ha zenekari darabot, vagy kamarazenét játszott, a partnereivel alig próbált. Neki persze nem is volt rá szüksége, mert elképesztően olvasott lapról. De a muzsikustársai gyakran kerültek kínos helyzetbe miatta. Liszt még Bécsben volt, amikor a lipcsei Neue Zeitschrift für Musik egyik kritikusa, Joseph Frischhof összehasonlította a négy legjelentősebb zongorista játékát: Lisztét, Thalbergét, Adolf von Henseltét és az enyémet. Azért hozom csak fel ezt a cikket, mert Frischhof elég jól látta a különbségeket. Hat szempont szerint vizsgálta a zongorázásunkat: játéktisztaság, improvizáció, érzés, változatosság, billentés, egoizmus, grimaszolás. Tudja, hogy mi jött ki az összevetésből?

- Gondolom, Liszt itt is diadalmaskodott.

- Korántsem. Frischhof szerint Liszt játszott a legnagyobb érzéssel és ő improvizált a legjobban, de a játék tisztaságában és a billentés szépségében mindhárman felülmúltuk, a grimaszolás és az egoizmus terén pedig ő vitte el a pálmát.

- A személyes viszonyuk milyen volt?

- Apám már Liszt érkezése előtt el akart menni Bécsből, én azonban mindenképpen maradni szerettem volna miatta. Bevártuk hát, és egy szállóban laktunk, a Zur Stadt Frankfurtban. Négykezeseztünk, megmutattam neki Robert nemrégiben komponált Karneválját, amit őszintén csodált (természetesen hibátlanul leblattolta), és akkor még igen baráti volt a viszonyunk. Én csodáltam a 27 éves titánt, ő tisztelte a 19 éves zongoraművésznőt. Amikor két évvel később Lipcsében találkozott Roberttel - én akkor apámmal Berlinben voltam -, napokat töltöttek együtt. Mindketten úgy érezték, mintha évtizedek óta ismerték volna egymást. Mivel Liszt nekem ajánlotta a frissen befejezett Paganini-etűdöket, Robert neki ajánlotta a C-dúr fantáziát. Borzasztó, hogy milyen vulgárisan játszotta az én Robertem csodálatos remekművét! Máig kiver tőle a víz.

- Mikor romlott meg a barátságuk?

- Robert már Lipcsében, az első személyes találkozáskor érezte, hogy Liszt más világot képvisel. A két világ különbségét nagyon jól jellemzi Robert levele. Így írt nekem Berlinbe: „Liszt, az arisztokrácia elkényeztetett kedvence megérkezett, és folyamatosan a finom ruhák, grófnők és hercegnők hiányáról panaszkodott, ami igen bosszantott, úgyhogy felvilágosítottam, hogy nekünk is megvan a magunk arisztokráciája: nevezetesen a 150 könyvesbolt, az 50 kiadó és a 30 újság." Liszt persze csak röhögött ezen. Nagyon mást gondoltunk a művészetről, mint ő, s ez a nézeteltérés a későbbiekben igen élesen mutatkozott meg. Számomra elviselhetetlen volt az a katyvasz, amit a „jövő zenéjének" neveztek Wagnerrel és Brendellel [Franz Brendel zenetörténész, a Liszt-Wagner kör első számú teoretikusa; a szerk.]. Liszt Robertnek ajánlotta a h-moll szonátát (a C-dúr fantázia ajánlásáért cserébe), de amikor 1854-ben a darab megjelent, ennek egyáltalán nem tudtam örülni. És nemcsak azért, mert Robert ekkorra már elmeotthonba került. Brahms játszotta nekem végig a darabot, de úgy éreztem, hogy az egész csak vak lárma, hogy egyetlen egészséges gondolat nincs benne: értelmetlen modulációk, folyamatos vibrálás, túlzó gesztusok egymás hegyén-hátán. És éppen ennek a műnek az ajánlásáért kellett hálát éreznem!

- Azért van, amit szeret a zeneszerző Liszttől?

- Tudom, hogy igazságtalan vagyok, mert sokat segített nekünk. Nekem személy szerint is, amikor Robert halála után anyagi okokból vissza kellett térnem a koncertpódiumra. Írt rólam egy nagyon szép cikket, koncertet szervezett Weimarban Robert műveiből, ahol én játszottam az a-moll zongoraverseny vezérszólamát, s ő vezényelt. De ne felejtsük el, hogy többször is „leipzigerisch"-nek nevezte Robert zenéjét, és finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy ez nem volt dicséret a részéről. Vannak persze szép zenéi: az unokájának írott Karácsonyfa ciklus például csodálatos. Egyáltalán, élete végén - úgy tűnik számomra - letisztult. Akkor sem az én ideálom szerint komponált, de van ezekben a művekben valami egészen különleges. Kevés hangot használ, de abból a néhány hangból is süt a nagylelkűség. Bármily távol álltunk is egymástól, azt kell mondjam, hogy nem ismertem nála nagylelkűbb, sőt, nála nagyobb lelkű embert.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.