A Warner Music Hungary gondozásában megjelent korongon Brahms Magyar táncai hallhatók. A lemezkiadónak és a szimfonikus zenekarnak nem ez az első együttműködése, hiszen a Táncok című, valamint Dohnányi Ernő három szimfonikus zeneművét tartalmazó CD-k az elmúlt években nagy sikert arattak a közönség és a kritikusok körében is.
Brahms eredetileg nem zenekari művet, hanem négykezes zongoraművet komponált, közülük hármat maga ültetett át zenekarra. Ezen kívül számos zenekari változat született, részben még Brahms idejében, ezek közül öt Antonín Dvorák hangszerelő művészetét dícséri. A felvételen hallható változatokat – két kivétellel – Brahms-kortárs készítette. Ez is volt a cél, hogy mind időben, mind stílusban Brahmshoz minél közelebbiek legyenek a kiválasztott hangszerelések.
A Brahms-album No. 1-21-es Magyar táncait Héja Domonkos vezényli, akiről (és zenekaráról) a Warner Music Hungary és az Óbudai Danubia Zenekar első közös albuma kapcsán 2004-ben a Gramophone magazin ezt írta: "Talpraesett, lelkes, fegyelmezett csapat, ...Héja Domonkost kifinomultság jellemzi. ...ezen a lemezen teljesítményük csak egy hajszállal marad el a világszínvonaltól." A BBC Music Magazin 2004-ben így írt ugyanerről a lemezről: "Játékuk színvonala ámulatba ejtően magas: a lemezen hallható darabok közül néhánynak soha nem hallottam jobb hangfelvételét."
Kérdésünk: Fennállásának hányadik évfordulóját ünnepli idén az Óbudai Danubia Zenekar (eredeti nevén Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar)?
Ha a helyes válasz betűjelét elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen két szerencsés nyertesünk egy-egy Brahms-CD-t nyerhet.