Klasszikus

Cohen ereje és hite

Amikor 2001 őszén, 67 évesen, kilencévnyi hallgatás (buddhista meditáció) után új lemezzel jelentkezett Leonard Cohen, mintha újjászületett volna. Egy mélyen depressziós időszakot követően állt neki ismét dalokat írni, nem kapkodva, csak olyan tempóban, ahogy kikívánkozott, majd ugyanilyen körültekintéssel öntötte formába őket a multiinstrumentalista Sharon Robinsonnal közösen.

Ten New Songs (Tíz új dal) - ez lett az album címe, és ugyanilyen egyszerű és lényegre törő lett hozzá a zene. A Cohentől megszokott visszafogott, melankolikus, érzelmekkel telt dallamok voltak hallhatók rajta, hozzájuk jól megforgatott szavak, költői mélységű szövegek. És ha a mai felpörgött, túlhajszolt világban ezt a rendkívül lelassult, már-már bágyasztó tempót csak kevesen tudják is felvenni, az a tíz dal mégiscsak szép, meghitt, őszinte, vagy legalábbis annak tökéletes illúzióját keltő volt.

Azóta eltelt három év, és itt a folytatás - Dear Heather (Sony) -, melyre mindez már csak részben igaz. Ráadásul azzal, hogy Cohen időközben betöltötte a hetedik ikszet, óhatatlanul változott a kontextus is: az újrakezdés mámorát inkább az emlékezés, a zenei és szerelmi életút felelevenítésének igénye váltotta fel.

Persze nem elsősorban az, ami a lexikonokból fellapozható - az inkább csak amolyan kötelező tiszteletkör egy ebben az életkorban született lemez esetében. Hogy a huszonévesen írói-költői babérokra törő, Elvisnél egy évvel öregebb Cohen csak meglepően későn, krisztusi korban, harminchárom évesen (1967-ben) adta ki első nagylemezét, akkor, amikor már régen a nála majd egy évtizeddel fiatalabbakból álló Beatles és Rolling Stones uralta a zenei életet. Akkor is csak mások (főként Suzanne című korai dalát a repertoárjára felvevő Judy Collins) ösztökélésére lépett a reflektorfénybe, igaz, aztán jó darabig ott is ragadt. A hetvenes évek végén kiadott lemezei, mindenekelőtt az 1977-es Death of A Ladies' Man zárták le első, csillogásban és keserűségben vegyes korszakát, ettől kezdve már csak kétszer tért komolyabban vissza: 1988-ban az I'm Your Mannel és 2001-ben a már említett Ten New Songsszal.

Leonard Cohenről tehát nem állítható, hogy nagyon bőbeszédű fajta, az elmúlt 37 évben a Dear Heather még csak a tizenkettedik stúdióalbuma. A korongot a kétszáz éve élt Lord Byron egyik, számára igen kedves versének (Go No More A-Roving) megzenésítésével nyitja, és egy québeci népdal (The Faith) újraértelmezésével zárja, a végére bónuszként odabiggyesztve a híres countrydal, a Tennessee Waltz 1985-ben általa előadott koncertváltozatát.

Közéjük pedig betette tíz, főként saját házi stúdiójában rögzített új dalát, melyekben főként az elmúlt években a földi létből távozó barátaira és egykori támogatóira emlékezik, többek között a rhythm & blues énekes Carl Andersonra, A. M. Klein íróra és Jack McClellardra, az ismert kanadai könyvkiadóra, aki első lépéseit egyengette. No és persze nem maradhatnak ki a hölgyek sem: az egykori híres amorózó a Because Of című dalban vall saját szexepiljéről: "Néhány dal miatt, melyben a titkaikról beszéltem, a nők öregkoromra kivételesen kedvesek hozzám." Mindezt azon a bizonyos, senki máséhoz nem hasonlítható, női szíveket delejező mély orgánumán előadva.

A fő mozgatórugó tehát alapvetően nem az újrakezdés, hanem az emlékezés az ezzel járó gyakori rezignáltsággal és melankóliával, a Dear Heather mégsem monoton, egyetlen hangulati szálra felfűzött anyag. Igaz, a legtöbb esetben nem éri el Cohen legjobb munkáinak színvonalát, de ennél fontosabb: még az is, akitől (beleértve e sorok íróját) amúgy távol áll ez az édes-bús, szentimentalizmusba hajló coheni világ, az is meglepően sok erőt, szépséget és hitet találhat időnként ezekben a dalokban.

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Vizuál

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galéria őszi aukcióján

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus videó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Klasszikus ajánló

Vidovszky László-est a Zeneakadémián

Vidovszky László korai munkásságát mutatja be az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, abszurd hanghatásokat felvonultató zenemű, kamaraopera és filmvetítés is szerepel a programban.
Klasszikus ajánló

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Klasszikus beszámoló

Zeneszerzők párbeszéde – Beszélgetés Georges Aperghisszel

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány zeneszerző-beszélgetései, a mustMEET Composers sorozat legújabb vendége a görög származású zenés színházi alkotó, Georges Aperghis volt.