Mintha az idő kereke visszafele mozdult volna, szédületes sebességgel röpített oda abba a terembe a londoni királyi zeneakadémia emeletre. Ugyanaz a megszállottság, ugyanaz a lendület. Minden észrevétel találó, célratörő. A legfőbb téma ismét a zene lényegén van: a levegőn, a hang testén, a tagoláson, a hangok mögötti univerzumon. Mintha a zene, mint igazi beszélgetőpartner közvetlenül szólna a művészhez. A ködös sziluett egyre pontosabb körvonalat kap, és a test annak minden tagjával láthatóvá válik. Attól függ, hogy hova irányítjuk a fényt: közelítve kiemelkednek a részletek, de távolodva összeállnak egységgé. Így váltja a művész mesterien a fókuszt, és teszi átélhetővé a lebilincselő folyamatot a kívülállónak. A folyamat tanulható, és tanítható. A tanár pedig beavat a figyelem irányításának, az értelmezésnek technikai rejtelmeibe.

E sorok írója két évet töltött abban a teremben, ahol valóság a megszemélyesített zene.

A kurzus alatt, a hangszerén nyilvánosan 12 éve nem játszó művész egyre magabiztosabb, egyre meggyőzőbb előjátszásai magyarázat nélkül is napnál világosabbak. Hozzászólásainak visszatérő elemei a hangok súlyának, testének kialakítása (bármilyen hangszerről legyen is szó), a vonókezelés egyenletessége vagy variabilitása (esete válogatja, hogy melyik kerül előtérbe), a karakterek, hangszínek éltető, lelket adó ereje, a zongora basszusának tiszta artikulálása, a magától értetődő játék mellőzése (nincsenek sablonok, közhelyek) és a frázisok közti lélegzés.

Pauk György (Fotó/Forrás: Dimény András / Zeneakadémia)

A darabok bőven adnak lehetőséget ezen eszközök széles körű tárgyalására a kurzus első napján, december 5-én. (A mesterkurzus további két napon át látta el munícióval a növendék palántákat.) Brahms, Beethoven, Mozart és Smetana zenéjét hallgatni is öröm, hát még játszani! Az ifjú zenészek lelkesedve hozták zenei magánvéleményüket megvitatni a hegedűművészként világhírű életpályát magáénak tudó, tapasztalt kamarazenésszel. (Pauk György nemzetközi karrierjét a Pauk Vonósnégyes sikereivel indította.  Évekig adott koncerteket zongorás triójával, melynek tagjai Ralph Kirshbaum és Frankl Péter voltak. A zeneirodalom szonátaremekeit pedig állandóan repertoáron tartotta.) A hallgatók nyitottsága, érdeklődése inspirálóan hatott. Brahms klarinét triója nagy kihívás elé állítja a muzsikusokat a hangszerek tónusának eltérő jellege miatt (máshogy szól például az espressivo a csellón, a zongorán és a klarinéton). A klarinét vezető szerepének megtartása az alsó regiszterekben nem egyszerű feladat a szonórus csellóval szemben. A nagy ívek kivitelezésénél kiderül, hogy mennyire hangszerüknek urai a játékosok. Rögtön hallható, hogy a mennyire képesek a technika eszközeit a zenei folyamatok szolgálatába állítani, gondoljunk csak a fekvésváltásra, vagy a pedál használatára. Kiemelkedő pillanatok adódtak Egyed Hunor (klarinét), Dolfin Balázs (gordonka) és Szilasi Dávid (zongora) érzékenységének, pianossimóinak és időhasználatának köszönhetően. Beethoven F-dúr gordonkaszonátájában Pauk lényegi elemként emelte ki a különbséget a sforzato és fortepiano között, mely értelmezés az elsőt az akcentushoz hasonlítja, utóbbit pedig egy halkulással vegyített, gesztus jellegű kiemelésként fogalmazza meg.  Mesterét, Weiner Leót idézte, amikor a sostenuto megvalósításához a zongorán való „omlasztást” ecsetelte a tömör, sötét hangszín és a drámai jelleg elérése érdekében.

A zongora a megfelelő részeknél bátran vegye fel a szólista attitűdöt, skáláit, futamait értelmezze, a csellista változatos súlykezeléssel hangképzését színesítse. Blahunka Flóra (gordonka) és Horváth Ábel (zongora) játéka az új javaslatok beépítése mellett végig kiegyenlített és alázatos maradt. Ugyancsak a con spiritót hiányolta Pauk tanár úr Mozart G-dúr szonátájának első tételéből. Rámutatott, hogy bár „nincs benne a kottában, de az zene azt mondja”, hogy az íveket, vonalakat fel kell építeni. A hangszín szerepét nagyra értékeli a visszatérés előtti előkészítésben is – ugyanúgy, mint az egész darabban -, és a tempó lassítása ellenében favorizálja. Haraszti Violetta (hegedű) és Minya Flóra (zongora) azonnal tapasztalhatta is a szóbeli gondolatok audiovizuális átültetését, amikor Pauk György előjátszott nekik - enyhén túlzó, de – annyira beszédes, érdekes és érthető módján. A számomra eddig ismeretlen Trió Smetana tollából igazi csemegének tűnt a kurzus végére. Sasazuka Midori (hegedű), Gál Kinga (gordonka) és Niinomi Takuya (zongora) is látható odaadással adta elő első és második tételét. A vastag szövetben nem könnyű tiszta és érthető frázisokat alkotni. Tanár úr vagány mozdulata, ahogy a G-húron elkapott egy egyvonalas H-t tízből tízszer, ismét arra buzdította a növendékeket, hogy merjenek színeket adni a leírt anyaghoz. A színek, karakterek fontossága a második tételben is központi kérdés: a báj a lényegi szervező erő.

A kotta a szerző szándékát tükrözi, de csak foszlányai annak, amit ő maga átélhetett. Az előadó dolga, hogy a térképet élménnyé varázsolja az út menti virágokkal, fákkal, házakkal, emberekkel, történetekkel. Erre hívott Pauk György mindenkit, aki jelen volt ezen a napon a Zeneakadémia X. termében. Ehhez az utazáshoz adott ő útjelzőket és nagyítós szemüveget, hiszen Aranyosi Ervin szavaival élve:

A „hegedűd néhány szál dróttal”,
csak szép, de mégis hallgatag,
ha nincs ki játsszon a vonóval,
a csodás dallam benn marad…

(Részlet a Hegedű és hegedűművész című versből.)

Pauk György mesterkurzusa a Zeneakadémián zajlott, 2019. december 5-7. között.