Klasszikus

Concerto Budapest-játék

2010.05.12. 17:50
Ajánlom
Május 19-én Bruckner, K. A. Hartmann és Brahms művei csendülnek fel a Keller András vezette szimfonikus zenekar tolmácsolásában. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!

Az est zárószáma Bruckner IV. szimfóniája lesz, aki élete során tizenegy és háromnegyed szimfóniát komponált. A legelsőt eleve méltatlannak érezte ahhoz, hogy érett művei közé számítsa, a másodikat pedig utóbb nulladiknak nevezte. Így végül kilencig jutott (mint oly sokan Beethoven után), ennek utolsó - negyedik - tételét azonban már nem tudta megírni. A legnagyobb sikert e hatalmas és sokszor átírt kompozíciók közül a hetedikkel és az általában „Romantikus"-nak nevezett negyedikkel érte el. Az 1873-74 folyamán keletkezett, eredetileg három tételes, majd 1880-ban Scherzo-tétellel bővítetett kompozíciót mindenekelőtt a természet, az erdők és rétek, a hatalmas ausztriai hegyek világa ihlette. 

Kérdésünk: Mikor írta Karl Amadeus Hartmann a Concerto funebre művét? 

Ha a helyes választ május 18-áig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.

Concerto Budapest
2010. május 19. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Keller András (hegedű)
Vez.: Takács-Nagy Gábor


Brahms: Tragikus nyitány, op. 81
K. A. Hartmann: Concerto Funebre hegedűverseny
Bruckner: IV., Esz-dúr "Romantikus" szimfónia

Romatikus-bérlet

 

http://www.concertobudapest.hu/

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.