Klasszikus

Concerto Budapest: ősbemutatók az új évadban

2016.04.13. 13:47
Ajánlom
A 2016/2017-es évadban a megszokott programok mellett a Concerto Budapest új sorozata is helyet kap Premier néven; az izgalmas kezdeményezésben egy-egy koncert után este 22 órai kezdettel mutatnak be egy új, soha nem hallott kortárs művet.

A Concerto Budapest évadnyitó koncertjén a Zeneakadémián Beethoven Hármasversenye és Bartók Béla Concertója hallható majd szeptember 30-án. A zenekar művészeti missziója is teljesül az évadban; a kortárs alkotások mellett a 20. századi és korábbi komponisták darabjait is műsoron tartja.

Gennagyij Rozsgyesztvenszkij és Viktoria Posztnyikov

Gennagyij Rozsgyesztvenszkij és Viktoria Posztnyikov (Fotó/Forrás: Fejér Gábor)

A Concerto Budapest a város legszebb koncerttermeiben lép fel; a Zeneakadémián, a Müpában, a Budapest Music Centerben, a Concerto Zeneházban, valamint idén először a Pesti Vigadóban és a Várkert Bazárban.

Keller András, a zenekar művészeti vezetője felhívta a figyelmet a Magyar Kincsek sorozatra, amelyben régi nagyjaink zenéje mellett a két világháború között született jelentős magyar zeneszerzők művei lesznek hallhatók.

Az új évadban indul el a Concerto Budapest új sorozata Premier néven, amely egy-egy koncert után 22 órai kezdéssel mutat be új, eddig soha nem hallott kortárs műveket. A sorozatban Vidovszky László, Snétberger Ferenc és Dukay Barnabás ősbemutatói szólalnak meg. A Premier koncertek után egy pohár bor mellett kötetlen beszélgetésen ismerheti meg a közönség alaposabban a művet és az alkotóját.

„A sikerért dolgozni, küzdeni kell, de megéri”

Ritkaságszámba menő koncertet hallhatott a komolyzenei csemegékre fogékony közönség év elején a Müpában: a Keller András vezette Concerto Budapest és a Gidon Kremer hegedűművész által alapított Kremerata Baltica találkozott a színpadon a világ zenei életét immár fél évszázada meghatározó zongoraművésznővel, Martha Argerich-csel. Keller Andrással beszélgettünk.

Két másik ősbemutatóra is sor kerül az évadban; Gyöngyösi Levente a Concerto Budapest és a Muzsikás Együttes számára írt új darabja a Müpában hallható Úgy elmennék, ha mennék címmel 2017. január 26-án. Huszárik Zoltán emlékestjére Jeney Zoltán komponál új művet, amelyet 2017. március 23-án mutatnak be a Pesti Vigadóban.

Anna Vinnyitskaja

Anna Vinnyitskaja (Fotó/Forrás: Gela Megrelidze)

A 2016/17-es szezon új bérleteiben - Volumenek, Favoritok és Tradíciók - a legnagyobb remekművek hallhatók. A nyitókoncerten Beethoven és Bartók muzsikáját a legfiatalabb, húsz év alatti zenészgeneráció képviselői - Balogh Ádám (zongora), Pusker Júlia (hegedű) és Devich Gergely (cselló) - tolmácsolásában hallhatja a közönség. Október 1-jén Liszt-művek és Bartók Concertója hangzik el Balázs János, Berecz Mihály és Palojtay János zongoraművészek előadásában.

A Manó sorozat az óvodás és a kisiskolás korosztályt szólítja meg, alapfokú bevezetést ad a zene világába játékos és interaktív módon.

CB 2016-17 BERLET WEB NOTXT

CB 2016-17 BERLET WEB NOTXT

A zenekar vendégei között szerepel az évadban több világhírű zongoraművész, mint például Borisz Berezovszkij, Anna Vinnickaja vagy Louis Lortie. Idén is visszatér a Rozsgyesztvenszkij-Posztnyikova házaspár, a hegedűvirtuóz Gidon Kremer, akinek 70. születésnapját ünneplik közösen a Concerto Budapesttel és a Kremerata Balticával. A zenekar vendégkarmestere lesz a mexikói születésű Alondra de la Parra, a norvég születésű Arvid Engegard, Kocsis Zoltán, Hamar Zsolt, Kocsár Balázs és Rácz Zoltán. Rajtuk kívül Ránki Dezső, Várjon Dénes és Perényi Miklós közreműködésével hallhatnak az érdeklődők remekműveket.

Tervezze meg következő évadát a Concerto Budapesttel ide kattintva!

Az évad utolsó hangversenyén a Müpában 2017 márciusában Beethoven Missa Solemnise szólal meg Kocsis Zoltán és a Nemzeti Énekkar közreműködésével.

Keller András kiemelte: fontos lenne, hogy a zenén keresztül olyan képet adjunk magunkról Európának, ami jobban hasonlít hozzánk. Mint mondta, az Európai Unióból nagyon hiányzik Bartók szellemisége, ezért szeretnék létrehozni a Bartók for Europe elnevezésű zenei fesztivált, amelyet minden évben más tagországban rendeznének meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Plusz

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Vizuál

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Tánc

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.