Csaba Péter karmester és hegedűművész lánya koncertezik a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Bruch konzervatív gondolkodású, romantikus zeneszerző volt, Mendelssohn követője és Brahms jó barátja, akinek árnyékában saját zeneszerzői hírneve nem tudott kibontakozni. Józan ítélőképességére és emberi tisztességére vall következő nyilatkozata: „Brahms tíz éve halott, mégis még mindig becsmérlik, mind a zeneértők, mind pedig a kritikusok. Én viszont azt jósolom, hogy az idő múlásával egyre inkább méltányolni fogják.

Ötven év múltán a neve – minden idők legkiválóbb zeneszerzőjeként – fényesen fog ragyogni, míg rám főleg csak a g-moll hegedűversenyem folytán fognak emlékezni.”

A művet, melyet a zeneszerző 1866 és1868 között komponált, Joachim Józsefnek ajánlotta, aki neki is, mint Brahmsnak, gyakorlati tanácsokkal segített a hegedűszólam megalkotásában. A versenymű első tétele hegedűkadenciák sora, rövid zenekari megszakításokkal, ettől rapszódiaszerű hatást kelt. A második tétel igazi romantikus, lírai zene, helyenként szenvedélyességig fokozódó románccal. A harmadik tétel gyors, táncos karakterű, sőt a végén a korabeli olasz operafinálékra emlékeztető strettával ér véget.

Csaba Anna (Fotó/Forrás: Gordon Lau / MÁV Szimfonikus Zenekar)

Az est második részében Anton Bruckner - akinek zeneiségét az egyházi zene és a wagneri nagyromantika határozta meg –, IV., E-sz dúr szimfóniája hangzik el. A nagyszabású művet 1873-74-ben komponálta, majd többszörös átdolgozás után 1881-ben mutatta be, és ő maga adta neki a Romantikus címet. A darab, méltatói szerint, egy hatalmas természeti kép, az erdő ábrázolása. Nem egy bizonyos erdőé, hanem a jelenségé, mely olyannyira kedvelt szimbóluma volt a romantikus alkotóknak.

Az első tétel

csendes álmodozás az erdei sétán; a költő átadja magát a természet nyájas, békés szépségeinek, a zöldellő erdő fenséges nyugalmának”

(Tóth Dénes szavaival élve). A második tétel (Andante) nyugodtan menetelő témával kezdődik, lefelé lépő kvinthangközzel, a mélyvonósok érzelemgazdag, hosszú dallamíveivel. A harmadik tétel (Scherzo) jellegzetes vadászzene, a páros ütemű tétel középrésze pedig 3/4-es ütemű, ländlerszerű népies tánczene. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor a vadászok megpihennek és lakomáznak, majd folytatják a vadászatot. A negyedik tétel az elsőhöz hasonló zsongással kezdődik, majd újra megszólal a kürt. Később felgyorsul a ritmus, és erőteljes, sűrűszövésű zenei csúcsponttal ér véget, amely Tóth Dénes elemzése szerint az erdei vihart, az elemek tombolását ábrázolja nagy megjelenítő erővel.