Klasszikus

Csabai Máté: „Túl kicsi ez az ország, hogy elviseljük egymástól a kritikát”

2024.09.06. 12:40
Ajánlom
Gyávák-e a kritikusok? Mikor változott meg a zenetörténet? Mi a nagy siker és a nagy bukás Magyarországon? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Csabai Máté kulturális újságíróval, a Fidelio korábbi rovatvezetőjével Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.

„Az egy faramuci helyzet, hogy a zenetudósok, akik akár zenekritikusok is lehetnének, vagy akik zenekritikára hajlandók lennének, ugyanabból az intézményből jönnek ki, mint a zenészek, a Zeneakadémiáról. Azok, akikről kritikát kéne írniuk, ott ültek velük, ha nem is egy iskolapadban, de egy osztályteremben vagy egy egyetemen, így aztán elmaradnak azok az igazán őszinte kritikák” – vázolta az adásban Csabai Máté a magyarországi zenekritika helyzetét.

A kritikus általános szerepéről pedig így vélekedik: „Láttad a Birdman című filmet? Abban volt egy kritikus, egy igazi szemétláda, a New York Times szakírója, akit egy bárban Birdman – akit Michael Keaton alakított – konfrontált egy kicsit részegen, hogy te csak itt ülsz, és semmi tétje nincs annak, amit csinálsz, mert én vagyok az, aki kiteszem a lelkemet a színpadon. Te pedig csak megírod az ötezer karakteres kritikát itt a kocsmában, leadod, és mész tovább az életbe. Mindez egy kicsit fésületlenebbül mondta el a filmben, de ezt én megjegyeztem. Ha valaki kiteszi a szívét-lelkét, nem ugyanazt az elbírálást érdemli.”

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

Fejléckép: Csabai Máté és Szatmári Róbert (fotó/forrás: radiocafé)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Klasszikus magazin

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.