Klasszikus

Csáki András győzelme Bécsben

2005.09.07. 00:00
Ajánlom
Csáki András gitárművész lett idén a "Forum Gitarre" Nemzetközi Gitárfesztivál versenyének győztese. A tizedik alkalommal megrendezett megmérettetésre augusztus 28. és szeptember 3. között került sor az osztrák fővárosban.

A versenyen harmincnyolc gitáros mérte össze tudását, akik Japántól Brazíliáig a világ minden tájáról érkeztek. Közülük öten kerültek a döntőbe. Az első díjas Csáki András egy 4000 euró értékű Curt Claus Voigt mestergitárt, valamint koncertmeghívásokat kapott.

Csáki András 1981-ben született Budapesten. Gitártanulmányait a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában kezdte Kozma László tanítványaként. Zeneiskolai tanulmányai során több alkalommal ért el helyezést országos gitárversenyeken. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjaként Szilvágyi Sándor gitárművész növendéke volt. Konzervatóriumi évei alatt több ízben is eredményesen szerepelt hazai és külföldi nemzetközi gitárversenyeken, gitárfesztiválokon.

1999-ben a Weimarban megrendezett IV. Anna Amalia Nemzetközi Ifjúsági Gitárverseny győztese és különdíjasa lett, majd fél évvel később elnyerte a Chilében, Vina del Marban és Santiagoban rendezett XXVI. Dr. Luis Sigall Nemzetközi Zenei Verseny nagydíját. 2003-ban első helyezést ért el a Pozsonyban megrendezett J. Kaspar Mertz Nemzetközi Gitárversenyen. 2004-ben a Rustban (Ausztriában) John Duarte 85. születésnapja tiszteletére megrendezett Nemzetközi Gitárverseny, illetve a 10. Sziléziai Ősz Nemzetközi Gitárverseny győztese lett.

Versenyeredményeinek köszönhetően sokfelé koncertezett, főként Európában. Játszott többek között Lengyelországban, Németországban, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Romániában, Ausztriában, Angliában, Olaszországban, Spanyolországban és Dél-Amerikában, Chilében. Emellett lehetősége nyílt olyan neves művészek mesterkurzusain játszani, mint Abel Carlevaro, Costas Cotsiolis és Vásáry Tamás.

Önálló szólókoncerteket adott Budapesten és vidéken, többek között fellépett az Óbudai Társaskörben, Esztergomban a Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztiválon, a Magyar Rádió szólistájaként annak Márványtermében, az Ifjú zeneművészek pódiumán és Fertődön.

2000 szeptemberétől két évig Roth Edénél tanult Győrben. Jelenleg Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatja klasszikus gitár tanulmányait Eötvös József növendékeként.

Szólógitárosi ambíciói mellett a kamarazenélésnek is fontos szerepet tulajdonít; 1998-tól tagja az Excanto régizene-együttesnek (művészeti vezető: Kállay Gábor), amelynek tagjaival koncertezett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Gödöllői Kastélykoncerteken, a Művészetek Völgyében Kapolcson, Keszthelyen, valamint két alkalommal Londonban (Hungary in Focus, Docklands Festival).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.