Klasszikus

Cselló bérlet

2006.02.01. 00:00
Ajánlom
A Budapesti Vonósok 2005/2006-os hangversenyévadjának kiemelkedő eseménye a zeneakadémiai cselló-sorozat, amelynek első, február 10-ei koncertjén a német gordonkaművész, Gustav Rivinius vendégszerepel.

A februári est műsorán Elgar: Vonósszerenád, Csajkovszkij: Pezzo di capriccioso, Notturno és Andante cantabile, valamint Britten Frank Bridge variációk című műve szerepel. A bérlet következő, március 9-ei programjában kizárólag Luigi Boccherini művei szerepelnek: az est tisztelgés a kétszáz éve született olasz komponista előtt. A koncert szólistája Onczay Csaba Kossuth-díjas csellóművész, valamint Kertesi Ingrid érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese lesz. A sorozat záróhangversenyén, április 27-én a Budapesti Vonósok és Fenyő László, az egyik legsikeresebb fiatal magyar gordonkaművész tolmácsolásában Joseph Haydn művei hangzanak fel.

A zeneakadémiai koncertek mellett az együttes március elején Svájcba utazik, ahol a Máramarosszigeti Gyermekklinika javára rendezett, több éves hagyományra visszatekintő turnén vesznek részt. A körút szervezője Nagy István Zsolt Svájcban élő fuvolaművész, valamint Gábor Ferenc, a Berlini Filharmonikusok szólamvezető brácsaművésze. A svájci koncertsorozatot követően az 1977-ben alakult együttes március 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is a közönség elé lépnek, majd a hónap végén Lencsés Lajos oboaművésszel Soproni József, Balassa Sándor és Kodály Zoltán műveiből készítenek hanglemezt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Sir Simon Rattle otthagyja Londont

Személyes okokkal indokolja, hogy 2023-ban távozik a Londoni Szimfonikusok éléről, és a müncheni Bajor Rádiózenekarnál folytatja a neves brit karmester.
Színház

100 éve született Foxi Maxi és Frédi magyar hangja, Csákányi László

1921. január 13-án született Csákányi László, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki a papi hivatást feladva vált a magyar színjátszás kiemelkedő alakjává.
Klasszikus

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.
Zenés színház

Operajátszás, rendkívüli időkben

Folytatódik az Opera Magazin sorozata, amelyben zenei szakembereket faggatunk arról, hogyan változnak az operajátszási szokások, és mivel lehet hatékonyan megszólítani a közönséget. Ezúttal két zenetörténész-kritikussal, Mácsai Jánossal és Mesterházi Mátéval ültek le beszélgetni.
Színház

Elhunyt Vass Gábor színész

Évtizedekig dolgozott színházban, a legtöbben viszont orgánumát ismerik: ő volt Sean Connery és Bruce Willis magyar hangja. Hatvannégy éves volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus zenehallgatás

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.
Klasszikus hír

Sir Simon Rattle otthagyja Londont

Személyes okokkal indokolja, hogy 2023-ban távozik a Londoni Szimfonikusok éléről, és a müncheni Bajor Rádiózenekarnál folytatja a neves brit karmester.
Klasszikus ajánló

A Goldberg-variációkkal lép színpadra a fiatal Berecz Mihály

Berecz Mihály zongoraművész ad szólóestet január 12-én az MVM Koncertek - A Zongora sorozatban. Az online követhető esten Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk című műve hangzik el.
Klasszikus ajánló

Idén is folytatódnak a Müpa ingyenes online közvetítései

A nehézségek ellenére a Müpa számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben - mondta Káel Csaba vezérigazgató. Koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők az intézmény online platformjain.
Klasszikus videó

Kísértetiesen gyönyörű Mozart Requiemje, amikor négy thereminen szólal meg

Grégoire Blanc thereminművész különleges átiratokat tesz közzé a legnépszerűbb videomegosztó felületen. Ezúttal Mozart utolsó művéből készített sajátos hangulatú feldolgozást – négy thereminnel és zongorával.