Klasszikus

Csillagfény

2012.11.20. 13:06
Ajánlom
Egyike a feltörekvő csillagoknak a mezzoszoprán Isabelle Druet, aki december 8-án Shakespeare-dalok címmel ad hangversenyt a Müpa Rising Stars koncertsorozatában.

"Mivel későn léptem be a klasszikus zene világába, nincsenek mítoszaim, ennek köszönhetem szabadságomat." Markánsan megfogalmazott ars poetikájával arra utal, hogy a pop és a reggae műfajában próbálta először ki hangját, illetve a maga által alapított színésztársulatában próbálgatta szárnyait.

A párizsi Conservatoire-ban a 2007-es év fiatal klasszikus énekesévé választott művésznő egy alternatív színtársulat, a La Carotte alapító tagjaként, mint színész is részt vesz a francia kulturális életben. Szerteágazó zenei ízlése a klasszikus zenén belül is megmutatkozik, repertoárja Purcelltől kezdve Gluckon és Offenbachon át Bizet Carmenjéig terjed. Az ECHO (European Concert Hall Organisation, azaz az Európai Koncerttermek Szervezete) kontinensturnéjára különleges, tematikus programmal "nevezett be", amelynek keretében ritkán hallható Shakespeare-megzenésítéseket szólalta meg a kiváló fiatal zongorista, Anne Le Bozec közreműködésével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

A francia barokk billentyűs muzsika nyomában

Marouan Benabdallah zongoraművész január 31-én délelőtt a Régi Zeneakadémián Rameau, Lully és Royer kompozíciói mellett egy Ravel-darabot is eljátszik.
Klasszikus ajánló

Hiromi Kikuchi, Ken Hakii és ifj. Kurtág György koncertje a Kurtág100 fesztiválon

Február 25-én a Zeneakadémia Nagytermében Madaras Gergely vezényletével, a MR Szimfonikusok közreműködésével hangzik el három kivételes mű a Kurtág100 fesztiválon.