Klasszikus

Csípőtáji törést szenvedett a japán sztárkarmester

2015.08.08. 12:53
Ajánlom
Lemondta augusztusi fellépését a múlt héten csípőtáji törést szenvedett japán sztárkarmester, Ozava Szeidzsi.

A 79 esztendős karmester Macumotóban vezényelt volna egy operát, ám pénteken szervezőin keresztül lemondta a fellépést. Ozava egy tokiói kórház fürdőszobájában esett el múlt szombaton olyan szerencsétlenül, hogy csípőtáji törést szenvedett. A karmestert megfázása miatt kezelték a kórházban. Orvosai szerint három hétbe telik, amíg teljesen felépül a baleset után. Ozava Berlioz Beatrix és Benedek című operáját vezényelte volna augusztus 24-én, 27-én és 29-én az idei Ozava Szeidzsi Macumoto Operafesztiválon, amelyet több mint húsz éve alapított, és évente ő rendez.

A fesztivál szervezői az amerikai Gil Rose-t kérték fel a beugrásra. Születésnapi koncertjét szeptember 1-jén azonban tervei szerint már Ozava vezényli, és egy szeptember 6-i hangversenyen is ő lép a pódiumra a fesztiválon. Ozavánál 2010 januárjában nyelőcsőrákot állapítottak meg, egy évvel később a hátát kellett megműteni, emellett több tüdőgyulladáson is átesett - mindezek miatt 2013 közepéig alig tudott dolgozni. 2013 nyarán Tokióban lépett ismét pódiumra. Tavaly júniusban három év után visszatért Európába is, de egy svájci hangversenyen 20 percenként még pihenőt kellett tartania egy külön szobában.

A japán szülők gyermekeként Kínában született Ozava Szeidzsi egy franciaországi versenyen tűnt fel, később olyan mesterei voltak, mint Herbert von Karajan és Leonard Bernstein. Közel három évtizedig volt a Bostoni Filharmonikusok zeneigazgatója, majd a Bécsi Állami Operaháznál töltötte be ugyanezt a posztot. Ozava egész testével vezényel, az erőteljes mozgás következtében egy koncerten meg is sérült.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.