Klasszikus

Cvekedli

2004.11.06. 00:00
Ajánlom
A kávéházi humor szerint Rossininek két fő műve van: A sevillai borbély, illetve a tournedos. Utóbbi errefele inkább bifsztek néven közismert – és aki evett már libamájjal és gombával borított hátszínt, az hajlamos megfeledkezni Rossini egyéb műveiről. Némi joggal. Rossini ugyanis ontotta magából a többnyire nagyon is hallgatható operákat (köztük – szintén a kávéházi mondással élve – a Stabat Materrel), e két fő mű tökéletességét azonban sose közelítette meg. Talán csak a nyitányokban.

Az Ory grófjának azonban már a nyitánya is rossz. A folytatás se szól semmiről. Talán a maga Don Giovannijára készült vele Rossini? Ahhoz a mű árnyalatlan, filozófiai mélységeket ne keressünk benne. Van viszont jónéhány vígjátéki klisé, bár az is egy srófra jár (Ory gróf különböző jelmezekbe öltözve próbálja befűzni Formoutier grófnőt, ami persze nem sikerül neki), akár a férfiagy.

Zeneileg hasonló a helyzet: a jól bejáratott, több kilométerről felismerhető Rossini–fordulatokban nincs semmi meglepő, semmi új – A sevillai borbélyban, de akár a Reimsi utazásban is mindez sokkal jobban, szellemesebben vezettetik elő.

Ám nem kell mindig kaviár, pláne beefsteak, és aki nem becsüli a káposztás tésztát, vélhetőleg az ínyencségeket sem értékeli a maguk helyén. Az Ory grófja ugyanis olyan opera, amilyet bármikor meg lehet hallgatni anélkül, hogy megfeküdné a gyomrunkat.

A Deutsche Grammophon ezúttal Juan Diego Flórezt, a testvércég Decca ügyeletes sztárját vette kölcsön (végtére Bocellit nem vehette, neki ez a mű magas), rá is építette az előadást és az eladásokat. A címszerepben Flórez épp azt hozza, amit várnak tőle – én ugyan nem szeretem ezt a fajta hőstenort, aki a magas C-t (sőt a D-t is) „egyenesből” fújja meg, semmi falzetto, ez a típus akkor tetszik, ha a felhangok nem élessé, hanem csillogóvá állnak össze, ami isteni adottság, ha van, de mutassanak nekem ilyet a ma élő, hangjukat nem vesztett tenorokból. Flórez hangja tehát számomra olykor bántóan éles, első belépésekor kellemetlenül felülintonál, később belejön és uralja a stílust. A grófnő szerepében Stefania Bonfadelli kissé orrhangon énekel, hangja alapján jóval idősebb a hódítónál, de jegyezzük meg: ezektől a grófnéktól sosem állt távol a pedofília...

Rossini könnyednek ható zenei anyaga „belülről” mindig kegyetlenül nehéz, énekesnek és zenésznek egyaránt, ami a szereplők egy részénél sajnos meg is mutatkozik. Különösen a Ragonde szerepét éneklő Marina de Liso rettenetes, úgy látszik, minden produkcióba kell egy nagy tévedés. A többiek nem rosszak, de világos, hogy a lemez Flórez miatt készült.

Csak az a kérdés, erre tíz, húsz, ötven év múlva ki fog emlékezni. Megeshet, hogy Juan Diego még ötven operalemezt készít a „nagyoknak”, a 21. század legismertebb tenorjainak sorában 2063-ban Pesten is fellép majd talán, de az is lehet, hogy lemondja a fellépést, amit akkor nagyon fogunk bánni. Az is megeshet viszont, hogy eltűnik a süllyesztőben, két év múlva kiszalad alóla a nagy lemezkiadók popzenei marketingje, ami sajnos nem tesz jót se a zenészeknek, sem a lemezkiadásnak, és marad ez a pár felvétel tőle. A lemez akkor is megmarad, az Ory grófjából nem sok híres felvétel készült (én kettőről tudok), vélhetőleg ezután két évtizedig nem is fog. Ha Flórez nem marad világsztár, később talán könnyebben figyelünk a produkció egészére.

Melyet én nem Juan Diego Flórez miatt szerettem meg. Hanem a társulat egésze miatt, a borítón nem is szereplő karmester, Jesús López-Cobos miatt, aki mindvégig kézben tartja a zenekart és az énekkart, a Bolognai Teatro Communale együttesét – az élő felvétel jó értelemben is élő: különösen a két finale fergeteges.

És minél többször hallgatjuk meg ezt az előadást, annál jobban megkedveljük ezt a kissé talán árnyalatlan zenét, mely azonban jókedvben fogant zene, örömzene.

(Rossini: Le comte d'Ory – Juan Diego Flórez, Alastair Miles, Marie-Ange Todorovitch, Bruno Praticó, Stefania Bonfadelli, Marina de Liso, Rosella Bevacqua, Prague Chamber Choir, Orchestra del Teatro Communale di Bologna; Jesus López-Cobos – Deutsche Grammophon 477 5020)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hollywood

Gustavo Dudamel csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán

Ráadásul John Williams azt mondta rá, hogy egy géniusz.
Klasszikus galéria

Ismerd meg a fényképészt, aki utánozhatatlan fotókat készít klasszikus zenészekről

Vízben ázó cselló, fegyverként használt fagottok, a térben eltévedt vonósnégyes. Nikolaj Lund fotóművészete minden, csak nem unalmas.
Klasszikus hír

Ők kaptak KÓTA-díjat idén

Erdei Péter, Szabó Dénes és Fekete Gyula is KÓTA-díjat kapott. Mutatjuk a teljes listát!
Klasszikus hír

Lajtha-díjjal tüntették ki Balog József zongoraművészt

Balog József zongoraművész vehette át a Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját a magyar kultúra napján Budapesten, a Bartók Rádió Lajtha-emlékkoncertjén.
Klasszikus magazin

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.