- Milyen személyes emlék fűzi Cziffra Györgyhöz?

- Nagyon különleges emlék visszagondolni az idős Cziffra egyik budapesti koncertjére, ahol egy Mozart-zongoraversenyt adott elő a Liszt Ferenc Kamarazenekarral.

Kelemen Barnabás

Kisgyerekként is feledhetetlen élmény volt hallani, a karizmáját élőben érezni. Emellett számos felvételét ismerem, elsősorban Liszt műveiből, de a Chopin-előadásai is egészen lenyűgözőek. Ha bekapcsolom a rádiót, szinte bármikor nagy valószínűséggel eltalálom, ha ő zongorázik.

- Mitől egyéni Cziffra hangja?

- Sok virtuóz zenész létezett, de nála a virtuozitás mértéke párját ritkítja. De ez még nem minden. A hegedűművészek közt is vannak virtuózok, de mindez csak akkor ér valamit, ha személyes hang is társul hozzá. Az embert beszédében is a csak rá jellemző hangminősége, artikulációja teszi egyedivé. Nem lehet erről beszélni, meg kell hallgatni. Legtöbb ember ránéz egy hegedűre, de nem tudja megmondani, hogy ki készítette. Egy hangszer-specialista akár egy apró részletéből meg tudja mondani. Cziffra olyan, hogy évszázadok után is felismerhető lesz a hangja – ezt nevezik zsenialitásnak.

- A hegedűművészek közül kihez hasonlítaná Cziffrát?

- Talán Heifetzhez. Vagy bárkihez, aki egyéniség. De ez csak párhuzam, mert az egyéniség lényege, hogy abszolút összehasonlítás nem lehetséges. Az egyedi, az egyéni az, amit hiányolok a legtöbb kortárs könnyűzenében is, és ez az, amit hiányolunk az elektronikusan manipulált, stúdióban felvett, digitálisan rögzített és sokak által hallgatható felvételekben. Elvileg jó, hogy a zene mindenkihez eljut – másrészt kezd kialakulni egy olyan hatása, hogy felemeli az élő koncertek súlyát. Úgy érzem, túljutottunk azon a mélyponton, melyet a 90-es óta emlegettek, ma ismét érdemes hangversenyre járni, mert mást kap a hallgató, mint a felvételeken.

- Hogy kapcsolódik Ön a Cziffra-fesztiválhoz?

- Az én nagyapám volt az a bizonyos Pertis Pali, aki a cigányprímások közt az egyik legismertebb volt – biztos vagyok benne, hogy Cziffra is tudott róla, és könnyen lehet, hogy ismerte is. A másik kapcsolódás a mű: Brahms g-moll zongoranégyesének a 4. tétele egyértelműen kötődik a cigányzenéhez (ahogy a tétel címe – Rondo alla Zingarese – is mutatja). Állítólag Brahms inkognitóban járt Magyarországon, hogy igazi cigányzenét hallgasson és inspirálódjon belőle.

Kelemen Barnabás (Fotó/Forrás: Kodály Filharmónia)

- A régi korok jobban kedveztek az egyéniségeknek? Másképp kérdezve: ha ma valaki egyéniség, az előny vagy hátrány?

- Ma több ember tanul zenélni, de ez nem jelenti, hogy több egyéniség születne. Viszont ha több a zenész, hozzájuk képest kevesebbnek tűnik az egyéniségek száma – ám ez csak arány kérdése. Fájóbb probléma a zeneszerző-egyéniségek kérdése, de ez egy másik beszélgetés tárgya lehetne. Annak nagyon örülök, hogy az én játékomat is könnyen felismerik. Kölnben tanítok, és próbáltam a növendékeimet megviccelni. Egy régies hangulatú és hangminőségű felvételemet játszottam le nekik Bruch hegedűversenyéből, ám néhány pillanat múlva összenéztek, elnevették magukat, felismerték, hogy „hiszen ez a tanár úr”. Tanárként feladatomnak érzem, amit Hubay is vallott. Az ő tanítványait nem a tanáruk hangjáról lehet felismerni. Hubay Jenő tanítványait nem lehet beskatulyázni. Minden növendékében – Arányi Jelliben, Gertler Endrében, Zathureczky Edében, Szigeti Józsefben, Végh Sándorban, Varga Tiborban, Martzy Johannában – csak annyi a közös, hogy magyarok voltak, és tanította őket Hubay. De mind egyéniségek voltak. Ám ha Hubayt emlegetjük, akkor Böhm Józsefet is illik megnevezni, mert Hubay is Böhm-növendék volt, nem akármilyen társakkal: Flesch Károly, Reményi Ede, Joachim József is Böhmhöz járt. A Bécsben is tanító Böhm alapította meg a magyar hegedűiskolát, Hubay pedig kiteljesítette.

- Hubay a magyar vonósnégyes-történelmen is rajta hagyta a névjegyét.

- A nagy magyar vonósnégyesek – Magyar kvartett, Végh-vonósnégyes, Roth-kvartett – örököseinek mi is boldogan valljuk magunkat.