Klasszikus

Cziffra György, Várdai István és Karosi Júlia a Gramofon-díj jelöltjei között

2019.01.30. 19:40
Ajánlom
Idén is ki fogja osztani díjait a Gramofon magazin. Mutatjuk a jelöltek listáját!

„A Gramofon folyóirat 1996 óta áll a klasszikus zene, a jazz, a világ- és népzene szolgálatában. A negyedéves periodikában a tanulmányokon és interjúkon túl – Magyarországon egyedülálló módon – központi szerepet játszanak a lemezkritikák.

Évente több, mint 250 klasszikus, jazz, nép- és világzenei kiadvány (CD-k és DVD-k) bírálata jelenik meg, a lemezeket a Gramofon kiterjedt kritikusi köre a szöveges értékelés mellett egytől ötig terjedő skálán pontozza is.

Az így legjobbnak ítélt lemezek közül kerülnek ki a jelöltek, majd később a győztesek is” – mondta el Retkes Attila zenetörténész, a lap alapító-főszerkesztője.

Az előző évekhez hasonlóan idén is öt különböző kategóriában érkeztek jelölések: a

  • Magyar klasszikus zene,
  • Külföldi klasszikus zene,
  • Magyar jazz,
  • Külföldi jazz és
  • a DVD szekcióból egy-egy lemez kerül ki majd díjazottként.
ml-151122-003-kicsi9679-082621.jpg

Várjon Dénes és Várdai István a kamara.hu zárókoncertjén 2015-ben (Fotó/Forrás: Mudra László / Zeneakadémia)

Nem meglepő talán, hogy a magyar klasszikus zenei lemezek jelöltjei közt szerepel a világszerte egyre nagyobb hírnévnek örvendő Várjon Dénes (De le nuit) és Várdai István (Dancing Cello) is. A külföldi klasszikus zenében az énekesek viszik a prímet: Mark Padmore Winterriese-lemeze vagy a Julia Lezsnyeva és Franco Fagioli szólójával felvett Vivaldi: Gloria mellett a száz éve született Leonard Bernstein szimfóniáit tartalmazó lemez is versenyben van. A magyar jazzlemezek közt három Bartók-ihletésű album is a jelöltek listájára került: a Modern Art Orchestra, a Párniczky Quartet és a Sárik Péter Trio foglalkoztak a legjelentősebb magyar zeneszerző életművével, de a fiatalok közül 2018-ban Karosi Júlia, Barabás Lőrinc és Tálas Áron is új, kiváló minősítést nyert lemezzel jelentkeztek. Külföldi jazzben is erős a verseny, hiszen Brad Mehldau két lemezét, Kenny Barron, Charles Lloyd, valamint Chick Corea albumait próbálják a letaszítani a trónról az ifjú tehetségek. A DVD-k palettája minden eddiginél színesebb: a jobbnál jobb operafelvételek mellett idén a jelöltek közé került Schönberg Gurre-dalainak színpadra alkalmazott változata. Ritkaság, hogy jazz-témájú DVD is esélyes a díjra, hiszen a Chasing Trane című, John Coltrane életét bemutató dokumentumfilmet is kiválóra értékelték a Gramofon kritikusai.

„Szeretném, ha közelebb kerülnénk az európai jazzkultúrához”

Kapcsolódó

„Szeretném, ha közelebb kerülnénk az európai jazzkultúrához”

A Jazz Showcase egyik idei nagykoncertje Párniczky András nagy visszhangot keltett tavalyi lemezének, a Bartók Electrified-nak a bemutatója lesz február 8-án, amit ezúttal Carlos Bica bőgőssel, Dejan Terzić dobossal, valamit a zenekar oszlopos tagjával, Bede Péter szaxofonossal adnak elő a Müpában.

coltrane davis

John Coltrane és Miles Davis

A díjakat 2019. február 18-án (hétfőn) este, a Várkert Bazárban, a Nemzeti Filharmonikusok Gin+Tonic bérletének első koncertjén adják át. Ezen az esten fiatal magyar zeneszerzők (Horváth Balázs, Solti Árpád, Gryllus Samu és Varga Judit) műveire Szakcsi Lakatos Béla improvizál. A koncert nagyszerűen kifejezi a Gramofon folyóirat kettős profilját, a klasszikus zene és a jazz szimbiózisát.  

Íme a Gramofon-díj jelöltjei

Magyar klasszikus

  • Benedicamus Domino (Szent Efrém Férfikar, Bubnó Tamás) – Fonó Budai Zeneház – FA 411-2
  • Brahms: Szimfóniák (I-IV.), nyitányok (Győri Filharmonikus Zenekar, Berkes Kálmán) – Naxos/Mevex – 8.503296
  • Dancing Cello (Várdai István, Julien Quentin) – Hungaroton -- HCD 32807
  • De la nuit (Várjon Dénes – zongora) – ECM Records/Hangvető – ECM New Series 2521
  • Dubrovay László Zongoraversenyei (Balázs János, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor) – Hunnia Records – HRCD 1737
  • Mendelssohn: Szentivánéji álom, Fanny Mendelssohn: Dalok (Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván) – Channel Classics/Karsay és Társa – CCS SA 37418
  • Rameau: Naïs (Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, Vashegyi György) – Glossa/Karsay és Társa – GCD 924003
  • The Brahms Project (Komlósi Ildikó, Bársony Péter, Frankl Péter) – Hungaroton – HCD 32808
  • The Masters Collection (Cziffra György) – Hungaroton – HCD 32814-16

Külföldi klasszikus

  • Alice Sara Ott: Nightfall – Deutsche Grammophon/Universal – 483 51879
  • Bernstein: Szimfóniák (Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Antonio Pappano) – Warner Classics /Magneoton – 0190295661588
  • Schubert: Winterreise (Mark Padmore – ének, Kristian Bezuidenhout – zongora) Harmonia Mundi - Karsay és Társa – HMM 902264
  • Visions of Prokofiev (Lisa Batiashvili, Európai Kamarazenekar, Yannick Nézet-Séguin) – Deutsche Grammophon / Universal – 479 8529
  • Vivaldi: Gloria (Julia Lezsnyeva, Franco Fagioli, I Barocchisti, Diego Fasolis) – Decca/Universal – 483 3874

Magyar jazz

  • Barabás Lőrinc Quartet: Other Than Unusual – Szerzői kiadás
  • Borbély-Dresch Quartet: Körbe-körbe – Fonó Budai Zeneház – FA 406-2
  • Elsa Valle & Winand Gábor: Ad Libitum – Akanke – katalógusszám nélkül
  • Grencsó-Dukay-Tickmayer-Holló: Esszék – Adyton/Hunnia Records – katalógusszám nélkül
  • Horváth „Tojás” Gábor Trió: Soundtrack – Hunnia Records – HRCD 1811
  • Karosi Júlia: Love is Here to Stay – Szerzői kiadás
  • Lukács Miklós Cimbiózis 5tet: Lux et Umbra – Fonó Records – FA 407-2
  • Modern Art Orchestra Plays Béla Bartók: 15 magyar parasztdal – BMC Records – BMC CD 265
  • Párniczky Quartet: Bartók Electrified – BMC Records – BMC CD 260
  • Sárik Péter Trio X Bartók – Szerzői Kiadás
  • Tálas Áron Trio: Little Beggar – BMC Records – BMC CD 264

Külföldi jazz

  • Anouar Brahem – Blue Maqams – ECM Records/Hangvető – 576 7265
  • Arild Andersen – Paolo Vinaccia – Tommy Smith: In-House Science – ECM Records/Hangvető – ECM 2594
  • Brad Mehldau Trio: Seymour Reads the Constitution! – Nonesuch/Magneoton – 7559-79344-3
  • Brad Mehldau: After Bach – Nonesuc/Magneoton – 7559-79318
  • Charles Lloyd & The Marvels + Lucinda Williams: Vanished Gardens – Blue Note/Universal – 00602567588481
  • Eliane Elias: Music from The Man of La Mancha – Concord/Universal – 0888072051331
  • Emile Parisien Quintet: Sfumato live in Marciac – ACT Music/Hangvető – ACT 6021-2
  • Jose James: Lean On Me – Blue Note/Universal – 602567737353
  • Kenny Barron Quintet: Concentric Circles – Blue Note/Universal – 6747897
  • Stacey Kent: I Know I Dream – The Orchestral Sessions – Sony Music – 889854628822.
  • The Chick Corea + Steve Gadd Band: Chinese Butterfly – Concord/Universal – 888072042186

DVD

  • Chasing Trane – The John Coltrane Documentary – Impulse/Universal – B0027441-02
  • Into the Fire (Joyce DiDonato, Brentano Quartet) – Erato/Warner/Magneoton – 0190295642198
  • Massenet: Werther (Flórez, Stéphany, Petit, Iversen, Zürichi Operaház, Cornelius Meister) – Accentus Music/Mevex – ACC 20427
  • Monteverdi: Il Ritorno D’Ulisse in Patria (Villazón, Kožená, Le Concert d’Astrée, Emmanuelle Haïm) – Erato/Warner - Magneoton – 0190295738129
  • Porpora: Germanico in Germania (Cencic, Lezsnyeva, Sancho, Nesi, Cappella Cracoviensis,Jan Tomasz Adamus) – Decca - Universal – 483 1523
  • Richard Strauss: A Rózsalovag (Garanča, Fleming, Groissböck, Morley, Brück, Polenzani
  • Schönberg: Gurre-dalok (Fritz, Magee, Larsson, Marquardt, Ablinger-Sperrhacke, Melles, Holland Nemzeti Opera, Marc Albrecht) – Opus Arte/Mevex – OA 1227 D
  • The Metropolitan Opera, Sebastian Weigle) – Decca - Universal – 074 3944
  • The Mumbai Concerts (Pinchas Zukerman, Gyenisz Macujev, Izraeli Filharmonikusok, Zubin Mehta)  – Accentus/Mevex – ACC 20383 (DVD)
  • Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok (Volle, Vogt, Schwanewilms, Kränzle, Groissböck, Bayreuther Festspiele, Philippe Jordan) – Deutsche Grammophon/Universal – 073 5450

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.
Klasszikus ajánló

82 év, 1310 orgona – könyv jelent meg Magyarország legjelentősebb orgonakészítő családjáról

Magyarországon minden harmadik orgona az Angster gyárban készült, köztük a budapesti Szent István-bazilikában található hangszer is. Most Hajdók Judit orgonaművész és -történész gazdagon illusztrált kötetben mutatja be a neves dinasztia történetét.