- Már gyermekként hallott Cziffra Györgyről és fel is kereste őt. Hogyan találkoztak?

- Nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor elkezdtem zongorázni. Tudtam, hogy létezik egy Cziffra György nevű zseni, de nem láthattam, hallhattam, mert évente csak egyszer adhatott koncertet a Zeneakadémián, a politikai vezetés nem engedte érvényesülni. Egy alkalommal zeneakadémiai koncertje előtt elindultam, mert találkozni akartam vele. Beléptem a Liszt Ferenc téri épületbe, és Cziffra Györgyöt kerestem. Nevettek rajtam, de mégis a művészbejáróhoz irányítottak. Sosem felejtem el azt a hangulatot, amivel a művészszobáknál találkoztam, a zenészek már az öltözőben gyakoroltak. Ott is elmondtam, hogy én Cziffra Gyuri bácsihoz jöttem. Közölték, hogy még nem érkezett meg, de egy szikár, vékony embert keressek, barna bőrkabátban és kalapban.

Szakcsi Lakatos Béla (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)

Meg is érkezett egy férfi, akire illett a leírás, rögtön bement a szobájába, abba a művészöltözőbe, ahol azóta én is tartózkodtam már. Sokáig töprengtem, de végül bekopogtam és benyitottam. Ott volt ő és a felesége is, készülődtek, kedves volt, megkérdezte, miért jöttem. Elmondtam neki, hogy egy cigány származású fiú vagyok, egy éve kezdtem el zongorázni és hallani szeretném őt. Cziffra azonnal hívott valakit, megkérte, ültessenek be a koncertre. A rendezői jobbon az első sor szélére tettek nekem egy széket. Rettenetesen büszke voltam magamra.

- Hogyan emlékszik vissza a koncertre?

- Hatalmas teltház volt, önmagában félelmetes egy alig kilencéves gyerek számára. Közelről láthattam, ahogy „jár” a zongora, mindig hatalmas erőt vitt a játékába. A koncert első felében Grieg a-moll versenyművét játszotta, a másodikban egyedül zongorázott. Később húszévesen, 1963-ban voltam először igazi rock-koncerten, de csak ahhoz tudnám hasonítani, ami akkor a Zeneakadémián történt. A hangverseny második fele után gyakorlatilag megindult a közönség a színpad felé, virágokat dobáltak fel, őrjöngtek.

A koncert végén nehezen, de visszajutottam a szobájához, már kint volt a folyosón. Egy sarokban ült, folyt róla a víz, és egy pohár volt a kezében. Mindenki neki gratulált, végül úgy döntöttem, nem zavarom, hazamentem. Ez a találkozás nekem sokkal nagyobb élményt jelentett, mint amikor már világhírű lett Franciaországban.

- Mit jelent az ön számára Cziffra-művészete?

- Ő volt az utolsó zongoraművész, aki még tudott improvizálni, vagyis megőrzött valamit a 19. század zongoravirtuózi hagyományaiból. Ez a képesség, vagy inkább jelenség az 1920-as évektől valamiért elkezdett háttérbe szorulni, holott elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki igazán magas szinten művelje a zenét. Nem véletlen, hogy Dohnányi Ernő, aki egy hatalmas zongoraművész volt, csak úgy vett fel növendékeket magához, ha tudtak improvizálni. Őt nem érdekelte, hogy ilyen-olyan darabokat mennyire tökéletesen játszott el egy jelentkező, a szabad asszociációra helyezte a hangsúlyt. Cziffra, ha kényszerből is, de szalonzongoristaként tökéletesítette az improvizációs képességét, a technikája utánozhatatlan volt, de érzelmileg is sokat tudtam tanulni tőle.

hegedus-d-geza-OK

Hegedűs D. Géza nyitotta meg az I. Cziffra Fesztivált:

"A munkák alatt többször szóba került Cziffra György személye, aki János számára fontos minta és inspirációs forrás. Sokat beszélgettünk róla, mivel közös könyvélményünk Cziffra önéletrajzi kötete, amit a fiával együtt vetett papírra az emigrációban. Fölkavaró, csodálatos mű, amely egy mélyből induló, a világ meghódításáig ívelő fantasztikus életutat ölel fel, sokszor óriási kanyarokkal és megpróbáltatásokkal."

"Egy öntörvényű ember volt, autodidakta, aki folyamatosan tanult és gyakorolt. Egyik felismerésem vele kapcsolatban, hogy ugyanaz a jótékonyság jellemezte, mint Liszt Ferencet, akihez hasonlóan sok koncertet adott ingyen. Cziffra György hirtelen került a világ tetejére..."

- Ön is részt vesz Balázs János kezdeményezésében.

- Ma az a gyakorlat, hogy mindenkinek magát kell dicsérnie, mert különben rejtve marad a tehetsége, hiszen nincsenek még hazánkban olyan menedzserek, vagy irodák, akik külső szemlélőként figyelnének fel a fiatal művészeinkre, akikből, hangsúlyozom, nagyon sok kitűnő van Magyarországon. Úgy vélem, az anyagi forrásokat inkább saját tehetségeinkre kellene fordítanunk a nagy külföldi sztárok meghívása helyett.

A magyar egy kevert nemzet, sváb, cigány, tót, ruszin, zsidó, magyar és még lehetne sorolni, mennyiféle nép beszél közös nyelvet, és ettől tudunk igazán nagy tehetségeket felmutatni. Cziffrára lehet mondani, hogy rossz korban és rossz időben született, mert csodagyerekként méltatlanul sokat szenvedett, de a kitartásának és egy kicsit a szerencsének is köszönhetően már életében megkapta az őt megillető helyet. A francia állam legalábbis minden tőle telhetőt megtett, és most rajtunk a sor. Az I. Cziffra Fesztivál pontosan azt erősíti, amit egy 1999-ben napvilágot látott dokumentumfilm (The Art of Piano) is elbeszél, hogy a 20. században a Rachmaninov és Horowitz által megkezdett sorban ott van a legnagyobbak között „George Cziffra” is.